Anglia légi lovagjai

1940 forró nyara. Anglia kék egén az esőáztatta zöld mezők felett fiatal kezdő vadászpilóták róják köreiket, gyakorolják a kötelékben repülést és várják a német sas támadását. – Kosza írása

Hitler csapatai már eltiporták Lengyelországot, megszállták Franciaországot, kiszorították az angol hadsereget a kontinensről. Már csak ez a sziget, ami a Führer világhódító törekvései útjában áll. Ez a kis zöld szikla rendelkezik a világ legerősebb flottájával, ami ellen a Wehrmacht legyőzhetetlen szárazföldi csapatai mit sem érnek. Kriegsmarine pedig a felszíni flottájával nem veheti fel a küzdelmet a világtengerek urával. Mindez azonban semmit nem ér, ha a német sas átveszi az uralmat az angol légtér felett. Akkor a flotta kiszolgáltatott helyzetbe kerül, hisz légi fedezet nélkül gyors pusztulásra vannak ítélve és a német hadsereg áthajózhat a kis szigetükre, megszállva szeretett otthonukat. 

Angliába készülsz? Kérj segítséget >>>kapcsolatfelvétel<<<

Német légierő a Luftwaffe számbeli és kiképzési fölényben van a maroknyi újoncot felsorakoztató királyi légierővel szemben. Anglia azonban az ipar bölcsője, innen indult az ipari forradalom. A gyárak villám gyorsan átállnak repülőgép gyártásra, hogy legalább a számbeli fölényt kiegyensúlyozhassák. Német pilóták már egy éve harcban állnak, jól képzettek, harcedzettek. Kevés az esélye, hogy Anglia légi lovagjai sikerrel verjék vissza a támadásukat. A sors a világtörténelem azonban nem a számokból hanem az esélyekből ítél. Akkor a spártai háromszázak sem tudták volna feltartóztatni Xerxes tízezres seregét. 

A német támadás több száz ju88 bombázó, ju87 zuhanóbombázó és a híres ME109 vadászgép rohamával indul meg 1940 július közepén. Az angolok az újonnan kifejlesztett radar segítségével ugyan időben észlelik a közeledő légiflottát, de arra, hogy feltartoztassák őket nincs esélyük. A fiatal légi lovagok azonban komoly veszteségeket képesek okozni a lassú bombázókban. Közel 20%-uk esik az angol vadászok áldozatául. 

A németek szisztematikusan a RAF infrastruktúráját támadják. A reptereket, raktárakat és az utánpótlási központokat. Így néha nincs is hol landolniuk a hős lovagoknak. Szétrombolt, lebombázott bázisok képe tárul eléjük. Mégis szívósan, tántoríthatatlanul harcolnak. Sas kíméletlenül támad, és bár az angol gyárak pótolják a repülőgép veszteségeket, de pilótákból a napok múlásával kezd komoly hiány mutatkozni. Többen vesznek oda, mint akiket a repülő iskola növendékeiből pótolni tudnának. 

A háború kitörése óta az angol szigetek az elfoglalt, megszállt országokból menekültek egyetlen menedéke. Szerencsére szép számmal vannak lengyel, cseh menekült pilóták és az Amerikai Egyesült Államokból is egyre több fiatal önkéntes érkezik, hogy harcoljanak a nácik ellen. 

A szolgálatba állításukkal sikerül megfelelően feltölteni a vadász századok legénységét, és a német légierő urainak legnagyobb meglepetésére nem tudják térdre kényszeríteni a kis szigetet. 

Az infrastruktúra pusztulása azonban egyre nagyobb gondokat okoz. Lassan nincs honnan üzemeltetni a gépeket, nincs hol pihentetni a megfáradt legénységet, kezd kilátástalanná válni a brit oroszlán helyzete. Kezdenek kifogyni a gépekből, a legénységi állományból, az épp repülőterekből. 

A németek már éjjel is folytatják a bombázást, egy percnyi nyugtot sem hagyva a megfáradt légi lovagoknak. Becsúszik azonban egy kis hiba. Sas egyik bombázó köteléke az éjszakai sötétségben Coventryt bombázza. Nem esik nagy kár a városban, de ennek eredményeként az oroszlán a brit oroszlán kiereszti karmait és egy bombázóköteléket küld Berlin bombázására. A fizikai eredmény elenyésző, a német védelem jól vizsgázik, de a pszichológiai eredmény nem marad el. Hitler dühében parancsot ad, hogy hagyjanak fel az angol repterek és katonai létesítmények pusztításával, és kezdjék meg London terror bombázását. Szomorúan hangzik, de ez mentette meg Angliát, mert a légierő már a végét járta. Pár napon belül összeomlottak volna, ha nem kezdik el a németek a városok bombázását. Időt nyertek! Hogy újjá építsék a bázisokat, felkészüljenek a végső csatára. Bár London iszonyú szenvedéseket élt át, de így a RAF feltámadhatott poraiból. 

Az Angolok nem törnek meg! London népe hozzászokik, sőt erőt merít a bombázások borzalmaiból. Megtanulnak a metróalagútakban éjszakázni, és úgy élni a hétköznapokat, hogy közben folyamatosan záporoznak a bombák a fejük felett. Hős lovagjaik pedig újra szárnyra kelve elkezdik a német légierő pusztítását. A német SAS úgy tervezte, hogy egy hónap alatt térdre kényszeríti a maroknyi angol lovagot. Számításuk félresiklott és be kellett látniuk, hogy ez a csata elveszett és bár a Führer őrjöngött, 1940 október végén beszüntették a támadásokat. A Luftwaffe soha nem tudta kiheverni az Anglia egén elszenvedett veszteségeket. Sok kiváló, jól képzett német pilóta halt hősi halált vagy esett hadifogságba, akikre a későbbiekben nagy szüksége lett volna a harmadik birodalomnak. Hogy mi várt ezekután a német városokra?! A teljes pusztulás. 1945-ig az angol bombázók az Amerikai Egyesült államok légi erejével karöltve talán épp a bosszútól fűtve porig bombázta Németország szinte összes nagyvárosát és ipari létesítményét.   

Angliát nemhogy nem sikerült térdre kényszeríteni, mind katonailag, mind iparilag megerősödve került ki aminek köszönhetően ki tudták harcolni a végső győzelmet. 

Olyan legendás gépek csaptak össze Anglia kék egén azon a forró nyáron, mint a mai napig a világ legszebb gépének tartott Supermarine Spitfire vagy a németek legendás Me109-e. 

Londonban járva érdemes végigjárni a „Hadak Útját’. Megnézni az emlékműveket, amik örök emléket állítanak Anglia légi lovagjainak! 

Churchill szavaival zárnám soraim: “Soha még az emberi konfliktusok történetében nem köszönhettek ilyen sokan, ilyen sokat, ilyen keveseknek”

A cikkben elhangzottakért felelősséget nem vállalunk. Ez a cikk nem feltétlenül tükrözi a mi álláspontunkat! Mivel szeretjük az elgondolkodtató, érdekes írásokat a Tiédet is várjuk szeretettel vagy ha szívesen megosztanád tapasztalataid, de nem erősséged az írás jelezd és egyeztetünk Veled akár egy interjút.