Bizalmi alapú társadalom Új-Zélandon

Külföld. Idegen közeg, ismeretlen szokások. Kultúrsokk. Amikor a társadalmi berendezkedés kulturális sokkja gyógyító. Új-Zéland, bizalmi alapú társadalom.
Baráth Mea

Kulturális sokk mindenkit elér, aki külföldre költözik, vagy egyszerűen csak egy utazást tesz, és betekintést kap egy számára addig ismeretlen ország mindennapjaiba, szokásaiba. Az újdonság zavara, a keletkező stressz vagy diszorientáció maga a kultúrsokk. Ez lehet meglepődés, rácsodálkozás, elborzadás is. Mindenképpen kimozdít a biztonságos keretek közül. A kultúrsokk kényszerű alkalmazkodási helyzetet teremt. Az addig ismeretlen, új tapasztalatok újrarendeződést kívánnak tőlünk gondolataink, érzelmeink szintjén. Hiszen a természetesnek megélt szokások, értékek és normák megváltozása olyan érzés, mintha kihúznák a lábunk alól a biztosnak vélt talajt. Kitágul a világ, ami pozitív és negatív irányba is alakíthatja az életről addig alkotott képünket.

A kultúrsokk különböző fázisokat ölelhet fel. A kezdeti izgalmat a zavarodottság érzése követi, meg kell értenünk, hogyan működnek itt külföldön azok a dolgok, amikről addig azt hittük, tudjuk, hogyan működnek. Frusztrációval tölthet el a bizonytalanság. Idegen közegben mozgunk, és a szabályokat sem ismerjük. Végül a kulturális sokk megemésztése hozza el a megértést, és ezáltal a beilleszkedést.

Hallottál már a fordított kultúrsokkról?

Ez akkor következik be, amikor meghatározó külföldi tapasztalatok, hosszabb külföldi élet után Magyarországra érkezel. Hazalátogatsz, vagy visszaköltözöl, és az tűnik idegennek, amit addig otthonosnak éreztél. A régi, megszokott lesz hirtelen furcsa és idegen.

De érthetjük a sokk pozitív irányultságát is alatta, amikor a sokkhatás végül egyfajta megkönnyebbüléssel jár.

Új-Zéland, vagyis Aotearoa, a hosszú felhő földje számomra egy hosszan tartó, gyengéd kultúrsokk.

Nem az a fajta kultúrsokk, amitől megrémül az ember – inkább az, amitől lassan fellélegzik.

Mert egy magyar ember számára, aki a „szégyen kultúrájában” nőtt fel – ahol gyakran az volt a legnagyobb dicséret, ha „nem csináltál bajt” – Új-Zéland egy gyengéd, mégis erőteljes ellentmondás.

A legmeghatározóbb azzal szembesülni, mennyire bizalmi alapú a társadalom.

Bennem erős az elvárásokra való rezonálás, szeretnék jól teljesíteni. De hiába keresném, nem találkozom olyan elvárásokkal, amik ítélkezéshez vezetnének.

Ítélkezés nélküli társadalom

Ez nem jelenti azt, hogy egy munkahelyen ne kellene teljesíteni, vagy ne lenne nehéz egy pozícióba bekerülni. Mert az. Több körös felvételi procedúrán mentem át a jelenlegi munkahelyemre való jelentkezés során, és egy órás mélyinterjú után dőlt el, hogy engem választanak. A folyamatban végig biztonságos, támogató légkör vett körül. Tiszta volt a helyzet: a cél megállapítani, hogy a munkahelynek rám van-e szüksége, és nekem erre a munkakörnyezetre van-e szükségem.

Az előző munkáltatómtól is kértek egy szakmai kérdéseket tartalmazó, három oldalas jellemzést.

Ez a módszer itt Új-Zélandon más területen is megjelenik. Lakásbérlés esetén meg kell adnod referencia személyeket, akiket felkeresnek, hogy véleményt kérjenek rólad. Az előző albérleted kezelőjét is kikérdezhetik.

Orvosi rendelésre a neved bemondása alapján regisztrálnak, nem szükséges iratokat bemutatni.

Kultúrsokk a múzeumban. Egy városi séta során felfedeztünk egy kisebb, magán tulajdonú galériát, de csak belépve realizáltuk a látogatási díjat. Tudtuk, hogy sajnos a fizetős szórakozás most nem fér bele a büdzsébe, így megköszöntük, és indultunk volna kifelé. Éreztem, ahogy egy enyhe szégyenérzet azonnal bekapcsol bennem. A hölgy, aki talán a tulaj lehetett, kedvesen megkérdezte, hogy láttunk-e már egy bizonyos kiállítást, és ajánlott egy másik múzeumot is, mindkettő ingyenes. Nem húzta fel a szemöldökét, hogy mi látogatás nélkül kifordulunk a galériájából, hanem egyszerű elfogadással, sőt segítő szándékkal reagált a mi jelenlegi szükségletünkre, és teljes természetességgel ingyenesen látogatható múzeumokat ajánlott nekünk.

Nem ismerik a szégyen kultúráját, a bizalmatlanság, a félelem történelmi súlya nem nehezedik a mindennapokra.

A közösség, ami megtart

Philip G. Zimbardo gondolatai forognak bennem, szerinte az emberek alapvetően nem jók vagy rosszak. Főleg a körülmények formálják őket. Hitt abban, hogy az emberek kedvesek, ha a kedvesség és az odafigyelés a norma. A népszerű mondásra, miszerint „Egy rossz alma megrohasztja a többit.” ő így válaszolt: „It’s not the Bad Apple, it’s the Rotten Barrel” – vagyis nem a rossz alma a probléma, hanem a rohadt hordó. Zimbardo azt tanította, hogy legtöbbször nem az egyének a probléma forrásai, hanem a rendszer, a környezet, a kultúra, a norma, amely körülveszi őket. Ha a hordó rossz, a legjobb almák is megrothadhatnak. „Építsünk jó hordókat!” – mondta.

Úgy érzem, Új-Zéland egy jó ország, megfelelő közeg, kellően szabad és elfogadó légkör ahhoz, hogy egészségesen működő társadalom egészségesen működő egyéneket nevelhessen.

Meglepő, amikor egy új-zélandi munkatársam kijelenti:
„Oops, I got that wrong. My bad!”
És senki sem nevet rajta. Senki sem pirul el miatta. Sőt, valaki hozzáteszi:
„Kia kaha – good on you for owning it.”
(A „kia kaha” azt jelenti: légy erős.)

Ebben az országban a hibák nem bélyegek – hanem ugródeszkák. Az új-zélandi emberek, vagyis kiwik megértették, hogy az ember akkor tanul, ha hibázik. Ez nem jelenti azt, hogy nem számít, mit teszel – csak azt, hogy nem kell elrejtened önmagad azért, mert nem vagy tökéletes.

De mit szólnak majd mások?

Magyarként valószínűleg ismerős a szorongató kérdés, hogy „mit fognak szólni hozzá”. A közösség szigorú véleménye árnyékként vetülhet minden döntésre. A maori kultúra azonban – és ezen keresztül Új-Zéland egész társadalma – másképp viszonyul a közösséghez: nem elnyom, hanem megtart. Ez maga erős kultúrsokként hat az emberre.

Itt a whānau (család, közösség) nem azt jelenti, hogy elvárásokat ró rád, hanem azt, hogy helyed van benne úgy, ahogy vagy. Az „igaz ember” nem az, aki megfelel, hanem aki jelen van – nyitottan, emberien, kapcsolódva.

Egy vezető is felvállalhatja az érzéseit, és nyugodtan kezdheti beszédét így:
„My wairua (lélek) is heavy today.”
És a hallgatóság nem feszeng – hanem figyel. Mert az érzelmek kifejezése itt nem gyengeség, hanem őszinteség. Új-Zélandon a nyitottság és önazonosság nemhogy elfogadott – hanem kifejezetten értékelt.

Az élet szeretete és egymás tisztelete

Ahogy sokan, én is ismerem a „nem vagyok elég jó” nyomasztó érzését. A szorgalom, a jó munkaerő nálunk gyakran párosul kizsákmányolással és önfeláldozással. Új-Zélandon a munka-magánélet egyensúly nemcsak olcsó szlogen, hanem tényleg valóság.

Senki nem néz rád furcsán, ha pénteken délután négykor már szörfdeszkával a válladon sétálsz ki az irodából. Az itt élők komolyan veszik a pihenést, a természetben létet, a játékot – és azt az egyszerű gondolatot: az ember nem gép, az életet pedig élvezni kell.

Új-Zélandon az emberek nem akarják jobban tudni, és “jól megmondani”. Viszont erősen jelen van a pozitív motiválás, bizalomban. Az egyének felnőttként vannak kezelve. Saját felelősségben hagyva. Ez elsőre kicsit félelmetes, de rendkívül gyógyító.

Hiszen amíg elvárások mentén, büntetéstől félve teszel, vagy nem teszel dolgokat, külső motivált működésben vagy. És nem felelősségvállalásban. Gyermekszerepben, akit egy erősebb felső hatalom határoz meg.

Amikor egy szülő, vagy a társadalom nem irányítani akarja a gyerekeit/állampolgárait, sokkal inkább hatással lenni, akkor csupán a megfelelő körülményeket teremti meg, a többit rábízza a gyerekre/az emberekre. A felnövéshez, az autonómiához szükséges, hogy tanulhassunk a hibáinkból, levonva a következtetéseket, felismerésekre jutva hozhassuk meg a következő döntéseinket. Nem szégyenben. Nem félelemben. Szabadon és felelősen.

Rendben vagy, úgy, ahogy vagy

A pozitív kultúrsokk lényege számomra nem abban áll, hogy „minden jobb”. Hanem abban, hogy az önmagadként való létezés kevésbé nehéz. Hogy nem kell annyit bizonyítanod. Hogy mosolyogva mondják neked:
„Good on ya, mate.”
– és tényleg azt értik alatta: jól csinálod. Jó vagy úgy, ahogy vagy.

Ez a fajta pozitív kultúrsokk lassan hat. Egyszer csak azt veszed észre: másképp lélegzel. Mélyebben. Szabadabban. Mintha Aotearoán, a hosszú fehér felhők alatt nemcsak egy új országot találtál volna – hanem egy új ént is. Amikor egy este majd a tenger felé sétálsz, és felidéződik benned a kisgyermek, aki megtanulta, hogy ne legyen túl hangos, túl érzelmes, túl más. Aki megtanulta, hogyan kell „jól viselkedni”, „jól illeszkedni” – de nem tanulta meg, hogyan kell jól létezni. És most itt vagy egy országban, ahol talán még ez is megadatik.

“Don’t leave parts of yourself behind just to fit in. Bring your whole self. That’s the Aotearoa way.”

Tudtad?

A cikkben említett pszichológust, Phil G. Zimbardo-t vitatott börtönkísérlete tette ismertté. Ismerte a közösségek működését, és tapasztalta, hogy apró intervenciókkal hatalmas változásokat lehet elérni. Mivel felismerte, hogy Magyarországon is lenne igény a társadalmi normák megváltoztatására, alapítója lett a ma is működő Hősök Tere Alapítvány-nak.

Ha Új-Zélandra vágysz, és segítségre van szükséged, örömmel állunk rendelkezésedre! Keresd bátran szakértőinket!

Forrás(ok):

Zimbardo.com

Csatlakozz a Minden Ami Külföld közösségéhez!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz a legfrissebb hírekről, hasznos tippekről és exkluzív ajánlatokról!