Iskola – szerte a világban – Magyarország
Kíváncsi vagy, hogyan zajlik az oktatás az egyes országokban? Sorozatunk második részében a magyar oktatási rendszerről olvashattok.
andi – Minden Ami Külföld
Hol éltek? Melyik ország melyik iskolai körzetéről fogsz mesélni?
Magyarországon élünk, vidéken, egy faluban.
Iskolarendszer
Hány éves korban kezdik az iskolát a gyerekek?
6 éves kortól iskolaköteles a gyermek, pedagógus, és szülő is kérvényezhet egy év halasztást, amit iskolaérettségi vizsgálat útján adhatnak meg.
Hogy épülnek egymásra az iskolák egyes szintjei?
Általános iskola: 1-4-alsó tagozatos, 5-8-ig felső tagozatos osztályok. Vannak 6 osztályos gimnáziumok, és léteznek 0. osztályok általában nyelvi felzárkóztatás miatt.
Milyen iskolatípusok vannak?
Jellemzően állami iskolák vannak, kevés kifejezetten egyházi. [Több állami iskola került az elmúlt években egyházi kézbe. Külön nemek szerinti osztott iskola az eredendően egyházi iskolák között akad (pl. Piarista – fiú, Patrona – lány iskola Budapesten). Akadnak alapítványi magániskolák is (például Debrecenben is van egy). a szerk.]

Létezik-e valamiféle iskolai rangsor?
Igen. Pedagógusok, kompetencia tesztek, szülői kérdőívek, gyerekek teljesítményei alapján rangsorolják az iskolákat. Írott formában csak gimikről láttam ilyen sorrendet.
Idegen nyelveket tanulnak-e?
Általános 1-2. osztálytól kezdődik a nyelvoktatás, angol, vagy német nyelv a jellemző. Középiskolákban a tanult nyelvet viszik tovább, gimnáziumokban plusz egy idegen nyelv kötelező, ami elvileg szabadon választható az iskolában tanított nyelvek közül. Mi lecsúsztunk pl. a 2. választható nyelvről túljelentkezés miatt (spanyol) így automatikusan az angol mellett a német nyelvre került a gyermekem.
A tanórán kívüli tevékenységek mennyire hangsúlyosak?
Iskolánként változó, hogy hol milyen lehetőségek vannak. Sport rendszerint mindenhol van. Mi szerencsések vagyunk, voltunk, több sport, művészeti szakkör is indult az általános iskolában, gimiben is, sőt ott ajánlottan 1-et mindenképpen fel kell vennie a gyermeknek.
Iskolai díjak, költségek (helyiek számára)
Általános- és középiskolában a tankönyveket ingyenesen kapja mindenki, a nyelvkönyvekért kell esetleg fizetni. Füzetcsomagot csak a rászorulók kapnak, igénylés után, ingyen. Menza díjak szintén rászorultsági alapon ingyenesen kérhetőek, illetve 3 és több gyermeknél kedvezményes díjak vannak (3 gyereknél pl. 50%-ot kell csak fizetni)
Iskolai szünetek
Tavaszi szünet Húsvétkor, őszi szünet Halottak napja környékén van, általában 1-1 hetesek. A téli szünet 2 hét. A nyári szünet június 20-tól augusztus 31-ig tart.
Kötelező olvasmányok nyárra, házifeladat?
Iskolától, tanártól függően változó. Általános iskolában felsőben jellemző inkább a kötelező olvasmány év közben és nyáron is. Középiskolában is hasonlóképpen. A mennyisége is változó.
Fontos tudnivaló!
Szülő igazolhat 3 napot, további igazolást orvostól kell kérni, Krétán [hivatalos magyar oktatási online platform, a szerk.] keresztül lehet feltölteni. Lehet iskolaidőben külföldre utazni.

Általános iskola
Az iskolaválasztás, beíratás hogyan működik?
Van körzethatár, de iskolánként, intézményvezetőként változik, kit hová vesznek fel.
Általános iskolai mindennapok
Osztályok
1-8-ig vannak az osztályok általában évfolyamonként 2, a és b osztály. Nagy létszámnál – 30 fő fölött – létezik csoportbontás, de nem jellemző.
Iskolanap
A tanítás 7:55-től kezdődik, 5-7 tanórájuk van a gyerekeknek naponta. Napközi alsóban van, felsőben összevontan tanuló szoba. Ennek plusz költsége nincsen. Gyereket írásban vagy telefonon lehet kikérni az iskolából.
Iskolába menet-jövet
Vidéki, viszonylag nagy iskolába járunk, iskolabusz van, de nem minden kisebb faluba jár be, pl. hozzánk sem. Távolsági busszal csak hazafelé jönnek a gyerekek, reggel autóval szállítjuk őket.
Tanárok
Egyre kevesebben vannak. 1. osztályban 1 osztályfőnök és egy pedagógiai asszisztens délelőtt, délután 1 napközis tanár, esetleg beugrósnak osztályfőnök helyettes. Utána (másodiktól) csak osztályfőnök, esetleg nyelvtanár.
Felsőben osztályfőnök, és tantárgyanként külön tanárok. Egy pedagógus általában 2 tantárgyat tanít osztályonként.
Tankönyv, házifeladat
Első osztálytól kezdve van tankönyv, és munkafüzet is, szinte minden tantárgyból. Iskolától függ, mi hozzuk visszük őket minden nap. Füzet is van minden tantárgyból.
Értékelés, jutalmazás
Elsőtől második osztály félévig szöveges értékelést kapnak. Ösztönzésképpen piros és fekete pontokat, matricákat, bélyegzőket. Szorgalom és magatartás külön osztályozva van. 2. osztály 2. félévtől jegyeket kapnak 1-5-ig.
Visszajelzés a szülőknek
Az osztályzatokat folyamatosan töltik fel a Krétába a tanárok. A szülői és fogadó órák iskolánként változóak, nálunk havi váltásban szokták tartani, ami a többi intézményhez képes nagyon sok.
Félévkor Krétában van az értékelés, tanév végén bizonyítványt is kapnak.
Egyenruha
Az iskolában nincs egyenruha, csak tornaórán kérik a fehér pólót, zoknit, fekete rövidnadrágot, sportcipőt. Ünnepekre fehér ing, blúz, fekete szoknya vagy nadrág.
Étkezés
Van menza, napi 3 étkezés kérhető, reggeli, ebéd, uzsonna. Vihető is, nem kötelező a menzai ételt megenni. Sulibüfé nincs, kimenni nem mehetnek a gyerekek boltba az iskolából.
Egészség
Az iskolával szemben van az orvosi rendelő. Ha úgy látják, átkísérik oda, és szólnak a szülőnek. Ha otthon betegedett meg aznap kell jelezni az osztályfőnöknek, reggel iskolakezdés előtt, ha lehet.
Szakkörök, sport
Nálunk sok van, van fizetős és van ingyenes is.
Iskolai táborok és egyéb programok
Tábor nálunk már sajnos nincs. Egyéb programot osztálykirándulások alkalmával látogatnak. Ritkán, de szervez az iskolai zenei programokat.

Középiskola
Milyen típusú középiskolák vannak?
Szakmunkásképző 3 év, szakközépiskola 4-6 év, technikum 2 év, gimnázium 4-6 év. Másról nincs tudomásom.
Az iskolaválasztás, beíratás hogyan működik? Mi alapján dől el, hova mehet a gyermek?
Tanulmányi átlag, érdeklődési kör alapján dől el hová megy a gyerek tovább. Körzetek nincsenek. Gimnáziumokba van központi felvételi, írásban. Van, ahol szóbeli is van, vagy csak egy elbeszélgetés. Pontok, hozott pontok, ajánló levelek, egyéb versenyeredmények, egyéb érdeklődési körök alapján kerülnek be a gyerekek.
Középiskolai mindennapok
Iskolanap
Iskolánként változó, nálunk 7:45-kor kezdődik a tanítás, szünetek 5-10-20- percesek.
Iskolába járás
Nincs iskolabusz, vidékről jár be a gyermekem távolsági busszal, bérlet szükséges havonta az utazáshoz.
Oktatás és házifeladat
Tankönyv van minden tantárgyból, ingyenes, max. a nyelvkönyvekért kell fizetni. Hozzák, viszik a gyerekek. Gimibe jár, sok a tanulnivaló, a házifeladat. Vannak csoport bontások, tudás szerint is.
Értékelés, jutalmazás
Osztályzás történik 1-5-ig, dicséretet kapnak írásban esetleg.
Visszajelzés a szülőknek
Tanévenként 2 szülői, 2 fogadóóra. Jegyeket a Krétába töltik fel.
Tantárgyválasztás
A második felvett nyelv választható, a többi adott.
Egyenruha
Nincs egyenruha oktatás alatt. Az ünnepségekre lányoknak matrózblúz, térdig érő szoknya, fiúknak fehér ing, fekete nadrág, Tornaórán fehéregyen póló iskolai logóval, fekete nadrág.
Ritkán iskolai tanításon kívüli programokon kérik az iskolai logóval ellátott egyenpólót.
Étkezés
Van menza, napi 2 étkezés kérhető, iskolabüfé van.
Egészség
Iskolaorvos van, első körben ő látja el a gyereket, majd szólnak a szülőnek. Ha otthon betegedett le, osztályfőnöknek kell jelezni mielőbb.
Szakkörök, sport
Vannak szakkörök, sportlehetőségek, nincs információm hogy fizetősek-e. Gyermekem leigazolt sportoló, így nem kell járnia az iskolába külön programokra.
Iskolai táborok és egyéb programok
Nyárra több tábort is szerveztek. Színházi bérlete van az iskolának, ezt lehet igényelni, egyéb programok osztálykirándulások alkalmával vannak.
Jövünk majd a folytatással! Ne maradjatok le az újabb országokról!
Csatlakozz a Minden Ami Külföld közösségéhez!
Iratkozz fel hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz a legfrissebb hírekről, hasznos tippekről és exkluzív ajánlatokról!
Kövesd a Minden Ami Külföld csatornáit és ne maradj le a fontos, hasznos és sokszor érdekfeszítő témákról:
📳
PODCAST csatornáinkon meghallgathatod a beszélgetéseket is, úton-útfélen Veled vagyunk:
🎧⚛️
Ha tetszik ami csinálunk akkor lehetőségeidhez mérten kérlek támogasd a munkánkat az alábbi képre kattintva, akár havi szinten. Köszönjük!

Szólj hozzá
