Kirándulás haza – 2. rész

Utazok. Egyedül. Magyarországra.
andi – Minden Ami Külföld

Kirándulás Magyarországra: szubjektív élménybeszámolónk második része következik. Kérlek kezeld helyén: vedd ki ami hasznos és dob ki ami nem.

LEMARADTÁL? – ugrás a cikksorozat elejére >>>

Kedves Naplóm!

Én kis naív azt hittem, hogy a helyi járat után majd békésen elbeszélgetünk egymással Aucklandban, a nemzetközi járatot várván. Hát, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Már megint – még mindig? – a poggyászok

A bőröndöt csak Aucklandig tudtam feladni (vö: a fapadossal való utazás rejtelmei). Ami alapvetően nem lett volna gond, ha ez azt jelentette volna, hogy Aucklandba érvén, majd a domestic-ről a nemzetközi terminálra a bőrönddel átgurulván, fel tudom azt adni. De nem. Mert a check–in 3 órával a gép indulása előtt nyitott, nekem meg 8 órás átszállásom volt.

Így a landolástól kezdve nálam volt a kis drága 22 kilós. Mázli, hogy csak egy feladott bőrönddel jöttem (a jegyem kettőt engedett volna meg). Szóval én meg a nagy bőröndöm (meg persze a kézipoggyászom a két és fél napos + késés belekalkulálva utazásra ellátmányommal) egymást tutujgattuk a reptér nemzetközi terminálján.

Nincs haza kirándulás check-in nélkül

Egészen addig, amíg meg nem nyílt – 5 órányi várakozás után – a poggyászfeladás a járatomra. Csakhogy a sor már a nyitás előtt fél órával is a kordonon kívülre sorjázott. Így végül közel 6 órát töltöttünk édeskettesben (akarom mondani hármasban, szegény kézipoggyászt se hagyjuk ki) – én és a nagybőrönd. Kivéve azt a néhányszor 2–3 percet amíg valaki idegenre bízva a nagybőröndöt elrohantam a mosdóba, a közel 7 kilós kézipoggyászt azért magammal rángatva.

A nagybőrönd nem cipzáros, ha olyan lett volna akkor leszedem a kiskocsiról és elgurítom magammal. Ugyanis landolás után felpakoltam mindkettőjüket egy kiskocsira – áttolva azt a nemzetközi terminálra vezető kb 15 perces úton. Aztán rajta is hagytam őket, mert így fel tudtam tenni a lábam – készülve a 12 órás repülőútra.

A hosszú várakozás ismeretségeket szül(het)

Avagy mire is jó egy hosszú kirándulás?

A terminálon üldögélés közben megismerkedtem futólag néhány utastárssal. Egy kisebb csoport szék egyik szélét elfoglalván először egy olasz fiatalemberrel elegyedtünk szóba, aki hajóbelsőket újít fel. Oda utazik ahol épp a felújítandó hajók vannak. Amikor ő elment becsekkolni egy arab fiatalember került az egyik mellett lévő székre, aki egy körutazás után ment vissza a hazájába.

Együtt örvendeztünk, mikor a „check in not open yet” átváltott „check in opens in 60 mins”–re. Az ő járatára. Az enyém legalább már felkerült a tábla aljára. Aztán egyszer csak búcsút vett, és elment becsekkolni. Én még ugyanott ültem, várva a saját járatom check–injének megnyitását mikor mosolyogva és integetve búcsúzva elsétált előttem a Departures (Indulás) irányába. Jó utat kívánva egymásnak elköszöntünk egymástól. Én örültem, hogy ő már sínen van és az ez enyém egy óra múlva nyitni fog!

Eközben egy német hölgy keveredett mellém, akinek a járata 3 órával az enyém után indult. Szóval ő is várt, türelmesen. Mikor az enyimre a poggyászfeladás megnyílt, majd tűrhetőre zsugorodott a sor (mármint befért a kordonon belülre) búcsút intettünk egymásnak és most én álltam a sorban. Aztán már csak a 8 fordulós kígyózó sort kellett türelemmel leküzdeni és meg is voltam.

És végre sikerült megszabadulnom a nagybőröndtől!

Vár a kézipoggyászos kirándulás! Meg a beszállókapu.

Irány a Departures! Amin – útlevél ellenőrzéssel és security check–el együtt 5 percen belül túl voltam. Hát, ezt se gondoltam volna. Bár mondjuk, ahogy egyre későbbre járt, egyre kevesebb induló járat volt kiírva, tehát az áthaladó utasok száma is valószínűleg jelentősen lecsökkent.

Megtaláltam a beszállókaput, amit viszont ott nem találtam az az elektromos aljzat (telefont tölteni, USB töltő sem volt) és a vízcsap. Szóval telefonról ment egy utolsó üzenet majd kikapcs, tartalékolva az akksijában lévő szuflát. A kulacsom feltöltése helyett pedig vettem egy üveg vizet – mert automata az volt. Evvan.

Amikor az a jó, ha egy kirándulás eseménytelen

Az út eseménytelenül telt, bár meglepő módon a telefonok és egyéb eszközök töltése – bár fizikailag lett volna hova bedugni – nem volt engedélyezett a gépen. Milyen szerencse, hogy nem használtam le az akkumulátort? Most repültem először egyedül interkontinentális járaton – más élmény volt mint anno gyerekkel.

Némi alvás is összejött, még ha csak 1–1,5 órás részletben néhány kör. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokat számít ez is. Így végül aránylag működőképes aggyal sikerült landolnom és az egész országba történő belépési procedúrán átvergődni, az ingyenes hotelt a légitársaságtól megigényelni és eljutni az ágyig.

Az internetről lemondtam, SMS–t sikerült küldeni haza. A roaming túl drága lett volna, szóval inkább hagytam, Magyarországra meg úgyis volt adatra e–SIM–em.

Milyen volt e–mail és messenger üzenetek nélkül?

Nyugodt 😊

Az alvás ugyan megint csak néhány 1–1,5 órás etapban sikerült, de legyünk hálásak azért, hogy ágyban kinyújthattuk tagjainkat! Érkezésem után kb 4 órával szobatársam érkezett (ingyen szállás, ok?). Kézjelekkel és főleg ráutaló magatartással, meg sok–sok megértéssel, de kommunikálunk.

Átmenetileg búcsúzom, készülődnöm kell, mindjárt visz a shuttle a reptérre. Remélhetőleg hamarosan folyt. köv. 😊

<<< ELŐZŐ RÉSZ

KÖVETKEZŐ RÉSZ >>>