Kedves Naplóm – utazás az új Magyarországra – 4. rész

A rázókövek folytán megbizonyosodhattam róla: valóban megérkeztem!
andi – Minden Ami Külföld

Kedves naplóm!

Nem gondoltam volna, hogy nulla sorbanállással pikk-pakk kijutok – vagy bejutok? – a poggyászfelvételhez, ahol alig lézengtek emberek. A csarnok kongott az ürességtől. Úgy tűnik mi voltunk az egyetlen Schengenen kívülről érkező járat akkortájt. Megtaláltuk a BKK-s pultot (mindkét terminálon van egy-egy ügyfélszolgálat, plusz kint vannak automaták is), a néni mérhetetlenül kedves, türelmes és segítőkész volt. Tavalyhoz hasonlóan idén sem vállaltam a jogosítványszámom bediktálását, a néni készségesen leolvasta és felvezette a bérletemre, mikor végre sikerült megmutatni neki hol keresse (ez változó nálunk). Még néhány hazaút és megtanulom az elejét 😊

Azt valaki elárulja nekem, hogy a terminál kijáratánál a járdát miért rázókövekkel rakták ki? Hogy felébressze a bőrönd rázása a kótyagos utasokat, és az így vele vívott közelharc a napi edzésadaghoz is hozzájáruljon?

Mindig elcsodálkozok rajta, mennyire kicsi az érkezési terminál Ferihegyen. Ahhoz képest pedig mennyi járatot szolgál ki. A parkolót hagyjuk, idén megint táblavadászatot játszottunk, hogy megtaláljuk a kihajtót.

Éljen a tömegközlekedés!

Másnap átváltottam tömegközlekedésre, és nem bántam meg. Mondjuk a metrón nem éreztem a klímát (van?), már reggel 6kor is meleg volt, de a villamosok és buszok nagy részén működött. Ahogy a Futár is lelkiismeretesen mutatta, mikor jön a következő járat. Volt, ahol kipróbáltam az akadálymentes közlekedést – a nagybőröndöt lépcsőkön cipelni továbbra is több izomcsoport erősítéséhez járul hozzá –, bár szomorúan tapasztaltam, hogy – a Budapest Go app tájékoztatása szerint – több megállóban is hónapok óta nem működik a lift. Mármint azok közül, ahol van.

Az időjárás egyelőre – még? – tűrhető. Azt mondták, meghoztam az esőt 😊 Az első néhány éjszaka hatalmas zuhéra ébredtem nem túl mély alvásomból. Ennek ellenére annyira iszonyatosan meleg volt a szobában – hőmérő híján csak tippelni lehetett, utolsó előtti szint, magas épület, zárt udvar –, hogy nem volt mese, a klímát be kellett kapcsolni, hogy lehessen aludni legalább valamennyire. Az első 4 éjszaka kevesebb mint 20 óra alvást sikerült összehoznom, azokat is minimum két részletben / éjszaka. Innét szép nyerni, ahogy mondani szokták.

Klímahasználati mentségemre legyen mondva, szó szerint csak aludni jártam haza a szálláshelyemre. A kora hajnali kelések után aránylag korán – volt, hogy már hat előtt elindultam – úton voltam. Este pedig beestem, mikor honnét, zuhany, másnapi ruhák és egyebek kikészítése, szennyes összerakása, alvás. Már amennyire sikerült. Kb. a hetedik reggelen történt, hogy felébredtem, megnéztem a telefonomon az órát, szuper, pár perc és hat óra van, mennyire tuti, hogy ilyen jót aludtam. Teszek-veszek, üzeneteket küldök, reggeli, ránézek a konyhában a sütő órájára: fél öt. Na ennyit az 5:57-es kelésről, ami 3:57 volt ezek szerint. Indulhatok haza mire átállok 😊

Kedves naplóm!

Gyorsan elrepült ez a 10 nap. Sajnos az eső nem tartott ki sokáig, kb. egy hét után elkezdett felkúszni a hőmérő, és meg sem állt 35 fokig. Nem vagyok én ehhez hozzászokva. Bőrönd bepakolva, tömegközlekedési útvonal a reptérre kinézve – ez mondjuk nálunk is jól jönne –, hátizsák – kézipoggyásznak – összerakva, vizesüveg megtöltve – a biztonsági ellenőrzésig tuti ki fogom inni, annyira meleg van. Remélem a buszon lesz klíma.

Kedves naplóm!

Minden gond nélkül pikk-pakk kijutottunk a reptérre. A liftet a tavalyi tapasztalatok alapján megtaláltam. Azt továbbra sem értem teljesen, hogy miért csak egy lift van (a T2-n, T1-et nem tudom) feljutni az érkezési szintről az indulásira. Azért bőröndökkel lépcsőzni vagy mozgólépcsőzni nem annyira vicces. És a BKK busz lent rak le, az érkezési szinten.

Kb. negyedórával a check-in pultok nyitása előtt érkeztünk. A bőröndöt lemértem az utasok számára biztosított mérlegen. A kérdés az volt, kell-e átpakolni esetleg valamit a hátizsákba, ami jóval súlyhatár alatt volt, de szerencsére nem kellett. Így elővettem a bőröndből a poggyászpántokat és szépen ráhúzogattam és rákattintgattam őket a bőröndömre. Miközben csináltam jutott eszembe, hogy persze, hogy ez most jóval könnyebben megy, mint amikor indulás előtt otthon csináltam, hiszen most már méretre vannak állítva, nem kell a hosszukkal bajlódni.

A sorban állas most sem tartott sokáig, pikk-pakk fel volt adva a csomag, és megkaptam mind a három beszállókártyámat. És a pultnál ülő rendkívül készséges fiatalember tudta, hogy a csomag csak Aucklandig megy – mert ott a „biológiai biztonsági” (biosecurity) – előírások miatt úgyis fel kell vennem, majd onnét kijutva újra feladni, ezúttal a helyi járatra.

És egy váratlan pipa a nem létező bucket-listámon

Ugyan nem jártam eddig túl sokszor Ferihegyen, a kilátóterasz mindig mozgatta a fantáziámat. Most nyitva volt, és kapva kaptunk az alkalmon, és kimentünk. Iszonyatos hőség volt, de egy ideig csodáltuk a könnyedén guruló gépeket, a káosznak tűnő, ámde nagyon jól szabályozott sürgés-forgást. Aztán kísérőmmel búcsút intettünk egymásnak – ő felszállt a reptéri buszra, irány a város, én pedig felmentem az indulási szintre és beálltam a biztonsági ellenőrzéshez tartó hosszú sorba. A sor meglepően gyorsan haladt, szóval aránylag hamar az útlevélellenőrzéses kapunál találtam magam. Ismét felismert, micsoda megkönnyebbülés 😊

A tavalyi méregdrágán történő vízvásárlásos történetemből okulva, idén még indulás előtt megküzdöttem a reptéri terminál térképével, és megtaláltam az ivókutakat – a terminál két végén lévő mosdóknál vannak. Úgyhogy első lépésként gyorsan fel is töltöttem a vizesüvegemet vízzel, aztán türelmesen szemlélve a repülők körülötti sürgés-forgást, vártam a beszállást. Folyt. köv. Koreából!

LEMARADTÁL? – ugrás a cikksorozat elejére >>>

<<< ELŐZŐ RÉSZ

KÖVETKEZŐ RÉSZ >>>

Csatlakozz a Minden Ami Külföld közösségéhez!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz a legfrissebb hírekről, hasznos tippekről és exkluzív ajánlatokról!