Kedves Naplóm – utazás az új Magyarországra – 7. rész

Mi volt más? Persze, én is, na de még mi más?
andi – Minden Ami Külföld

Kedves naplóm!

Szóval ott tartottunk, hogy mennyire más volt az idei utam, mint a tavalyi. Azt már megállapítottuk, hogy nagyon. Ennek egyik része miattam van/volt – én érkeztem egyrészt felkészültebben, másrészt jóval lazábban. A másik része viszont mostanáig váratott magára, de ez a nap is eljött: idén más volt az ország, az emberek… talán a hangulat(?), mint tavaly.

Elsőre semmi változás nem tűnt fel mikor kiléptem a repülőgépből és a szürke folyosón a többnyelvű feliratok még mindig ott voltak. Ugyanazok a feliratok, ugyanúgy a híd (talán így hívják) belső – és mint induláskor már tavaly megállapíthattam – külső oldalán is. Tavaly még nem, de idén feltűnt a két, földre festett csík a lábam alatt – EU és non-EU passports. Az automata kapunál sor nem volt, a rendszer jól vizsgázott – fekete karikák nélkül is felismert 😊. Aztán kiérve rájöttem, miért nem volt tömeg – jó, persze a non-EU sorban bőven álltak –: mert mi voltunk az egyetlen gép, aki akkortájt landolhatott. Csak a mi szalagunknál álltak csomagjukat várók, a csarnok többi része kongott az ürességtől.

A BKK standnál sem lepődtem még meg, a néni ugyanolyan kedves volt, mint tavaly a fiatal hölgy az Örsön. A rázókövek a terminálból kilépve ugyanúgy ébresztőt fújtak mint tavaly – komolyan, ez így bőröndkerék gyilkos, a szükséges fizikai erőnlétről nem is beszélve, hahó, valaki, – aztán ugyanúgy kihívásnak érződött megtalálni a kijáratot a parkolóból. És ez mind-mind ismerős volt. Nem meglepetés mint tavaly. Nem egy fárasztó nem alvós éjszaka után, hanem egy esti landoláskor – azt azért továbbra se feszegessük mennyi idő telt el a szállodai ébredésem és a pesti landolás között.

Az első boltlátogatások

Az első kellemes meglepetés egy gyógyszertában ért, ahol miután türelmesen végigvártam az előző vásárló kiszolgálását, a gyógyszerész – mivel találtam amit kerestem – gondolkodás nélkül kijött, végig nézte ő is ott ahol kellett volna lennie, majd nyugodtan kihúzta a polcok alatt rejtőző fiókot és még választási lehetőségem is volt a vásárolandó termék méretét tekintve. Mindezt kedvesen, türelmesen. Aztán jött az egyik kozmetikai cikkeket áruló nagy bolthálózat egyik üzlete. Ahol nem kissé nézhettek furcsán a vásárlók, mikor hangosan magamban motyogva próbáltam megtalálni a végtelenül sok polc között azt, hogy „sampon”. Nem vagyok én hozzászokva ekkora választékhoz, meg ilyen boltokhoz sem, na 😊 (És nem rémlik, hogy lettek volna nagybetűs feliratok a polcok tetején, hogy melyik sorban / polcon mi található. Lehet, hogy a fáradtság miatt nem vettem észre, de ha tényleg nincs, akkor csak egy ötlet 😊.)

A pénztáros inkább unottnak mint feszültnek tűnt, kifizettem, mentem tovább… az élelmiszerboltba, ahol a zöldséget az önkiszolgáló kasszánál próbáltam volna lemérni, mint itthon. Amire megtudtam, hogy „a zöldségeknél ki van téve a mérleg, ott kellett volna”. Harmadik nekifutásra annyit sikerült megtudnom, hogy otthagyhatom a paprikákat a kasszánál. Az első 1+1/4 nap (landolás + első egész) igazából nem jelzett előre nagy különbséget.

Éljenek az elővárosi vonatok!

Aztán másnap megismerkedtem Flirt-el, az emberek nyugodtak voltak, nem kiabáltak és nem hallottam senkit panaszkodni. Ami, így jobban, utólag belegondolva, furcsa volt. Aztán ahogy teltek a napok, valahogy nem éreztem azt a feszültséget, azt az idegességet mint tavaly. Pedig végtelennek tűnő órákat töltöttem tömegközlekedési eszközökön ülve, állva, átszállva. Bárki, akivel beszédbe elegyedtem, kedves volt. Még ha valami miatt nem olyan boldog – pl. az akció amit a reklámújságban kinézett, épp tegnap járt le –, az sem világfájdalommal megspékelve került terítékre. Az nem változott, hogy a buszvezető elindul, akár sikerült leülnie mindenkinek, akár nem, még akkor is, ha alig voltunk a buszon – nálunk megvárják, és már hozzászoktam 😊 –, viszont nagyon kellemesen meglepett, hogy mikor a megállóban a buszmenetrendeket böngésztem, hogy az adott megállóban melyik onnét induló busz áll meg, egy hölgy rákérdezett tud-e segíteni és megválaszolta a kérdésem: mind. A buszok mind, a villamosok nem arra mennek.

A megszokás – angol – hatalma

A kártyámat átlátszó tokban hordtam, így nem mindig olvasták le a kártyaolvasók elsőre, sőt… Jellemzően megértőek és türelmesek voltak. Ez főleg jól esett, amíg le nem esett, hogy a tok lehet a gond. Viszont azt is megtapasztaltam, hogy a megszokás hatalma nagy úr. Az egyik kisebb bevásárlásnál nem működött a tapi-pad (nálunk PayWave névre hallgat, arra nem jöttem rá, hogy Magyarországon mi az elnevezése), és logikusan – ahogy itthon is szoktam csinálni – arra gondoltam, hogy akkor lehúzom a kártyát. Tehát jött az automatikus kérdés: „Should I swipe it?” A „Should I”-nál megálltam, mert rájöttem, hogy ez a nyelv nem az a nyelv. Főleg, hogy eleddig magyarul beszéltem az eladóval. Ott javasolta valaki, hogy tartsam a kártyát hosszabban a leolvasónál, ami végül akkor és ott használt.

Papíros vagy nem papíros?

Ellenőrökbe is szép számmal belefutottam, mindenki kedves volt és leolvasta a bérletem. Örülök neki, hogy végül papirosat vettem, nem az appban elektronikusat, mert mint az utam vége felé megtudtam, ha elsőajtós a felszállás, akkor be kell scannelni a QR kódot a buszon, és a választ bemutatni a buszvezetőnek. Ennél egy bérlet felmutatása, amin rajta az érvényességi dátum, jóval egyszerűbb.

Persze amiatt is lehet, hogy más volt idén mint tavaly, mert míg tavaly a tavasz elején mentem, idén már az iskolai tanév utolsó hetében voltam. Az érettségizők ilyenkor már nem járnak be reggelente az iskolába. Nem igazán futottam bele nagy utazós tömegbe sehol, pedig majdnem minden reggel buszon, villamoson, meg metrón ültem.

Autók, óriásplakátok és sokminden más

Ültem autóban is, többször is, többek mellett is, az anyósülésen. És nem volt olyan halálfélelmem, mint tavaly. De tavaly sem a mellett ülő sofőr, hanem a környező autósok miatt volt. Vagy én változtam, vagy a vezetési szokások finomodtak, vagy…?

Majdnem elfelejtettem! Az óriásplakátok. Amik tavaly mentális túlterhelést okoztak, idén egyet se láttam. Vagy inkább valószínűleg láttam, de egyetlen egyre sem emlékszem. Mintha ott se lettek volna. Ez miért volt?

Megpróbálván összefoglalni mi volt más: Talán a nyugalom. Persze ebben megint erősen szerepet játszik az észlelő fél, azaz én is. Mert nem mindegy, hogy egy meglepi születésnapi bulira utazik haza az ember vagy temetésre. De ez már egy másik történet.

LEMARADTÁL? – ugrás a cikksorozat elejére >>>

<<< ELŐZŐ RÉSZ

Csatlakozz a Minden Ami Külföld közösségéhez!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz a legfrissebb hírekről, hasznos tippekről és exkluzív ajánlatokról!