Kedves Naplóm – utazás az új Magyarországra – 5. rész

Ember tervez – fáradtság végez. Legalábbis mikor egy 36 órás úton igyekszik túlélni az ember lánya, reggeli ébredés és esti indulás után.
andi – Minden Ami Külföld

Kedves naplóm!

Ember tervez… és a fáradtság végez. Azt terveztem, hogy a szöuli reptéren átvágva, a beszállókapunál üldögélve majd megint kezembe veszlek és megosztom veled utazási tapasztalataimat. Ehelyett három üres széken át – a beszállókapunál az ülések kongtak az ürességtől – a kézipoggyászomra dőlve, rengetegszer megébredve, aludtam – vagy inkább „aludtam” – két órát. Most már értem azokat az utazókat, akiket időnként hasonló pózban látok a reptéri várókban. Van az a szintű fáradtság.

Fogalmam sincs melyik kapuhoz érkeztünk be, de az odafelé úthoz képest gyorsabban jött a tranzit folyosó, melyet most igénybe is vettem. Aztán kb. ott találtam magam, mint az odafelé úton mikor a szállodából jövet végül megtaláltam egy táblát, és így megtudtam merrefelé van a beszállási kapum. Az élet egyszerűségének hála, a hazaúton a beszállási kapum eggyel az után volt, amit az odafelé úton kellett használnom. Szóval így be tudtam osztani az erőmet, és könnyen oda is találtam. Feltűnt már, hogy minél fáradtabb az ember, a hátizsák úgy lesz egyre és egyre nehezebb?

A vizesüvegem feltöltése után – a tranzitnál is volt biztonsági ellenőrzés, meg kellett innom a maradék vizet belőle, szerencsére nem túl méretes – kerestem egy kieső padrészt, ahol szaggatott álomra tudtam hajtani a fejem. A korgó gyomrot kibírtam, az usb viszont iszonyatosan lassan töltött. Cserébe tudtam üzenni az otthoniaknak meg az itthoniaknak is – éljen a VPN – hogy szerencsésen megérkeztem első átszállásom helyére.

Aztán várt rám még egy kb. 11 órás út. Aztán landolás, útlevélellenőrzés, bőrönd begyűjtés, biosecurity, és miután kijutottam az érkezési csarnokba, mély hála töltötte el szívemet a repjegyesem irányába: fel tudtam adni a helyi járatra a csomagomat a nemzetközi terminálon, nem kellett átküzdeni magam bőrönddel együtt a domestic terminálra.

Otthon, édes otthon! Mármint legalábbis Kiwiföld

Érezvén frissességem nem létező szintjét, segítséget kértem az egyik ott lévő hölgytől, akitől végül kaptam egy másik beszállókártyát (azt amit Pesten adtak a helyi járatomra elvette), a csomagom megkapta a cetlijét, aztán feltettem az önkiszolgáló szalagra, bescannelte a hölgy hozzá a beszállókártyámat és a bőröndöm útjára indult. Ami azt is jelentette, hogy fel tudtam menni ennivalót vételezni magamnak a nemzetközi terminál felső szintjére, ahol nagy számú étkezde közül lehetett választani. Kiválasztottam egy szimpatikusat és a döntésem meglehetősen jónak bizonyult: az étel nagyon finom volt, a kókusztejes kávém pedig fantasztikus. Mivel tudom milyen nehéz jól elkészíteni, dicséretemet a pincérrel elküldtem a baristának.

Miután elkezdtem újfent embernek érezni magam, üzentem ide és oda, hogy hol járok. Megbeszéltük, hogy nem kell reptéri transzfert rendelnem, ki tudnak jönni értem. Ezek után szépen komótosan átsétáltam a domestic terminálra, beálltam a biztonsági ellenőrzéses sorba, bejutottam, megkerestem az indulási kaput és most egy ablak felé néző székből, a lábamat a hátizsákomra felpolcolva, nézem a reptéri sürgés-forgást.

3 nap vs 36 óra

Mindeközben próbálok ébren maradni. Mivelhogy az indulásnapi reggeli ébredésem óta eltelt 41 óra. Ez alatt aludtam 1×2 órát egyben, 1×2 órát a reptéren a kézipoggyászomra dőlve több részletben, plusz még kb. 4 órát a repülőn ülve kb. fél órás bebólintásokban. A gép másfél óra múlva indul majd és még két órát fog repülni. Fáradt vagyok. Egy cseppet.

LEMARADTÁL? – ugrás a cikksorozat elejére >>>

<<< ELŐZŐ RÉSZ

KÖVETKEZŐ RÉSZ >>>

Csatlakozz a Minden Ami Külföld közösségéhez!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz a legfrissebb hírekről, hasznos tippekről és exkluzív ajánlatokról!