Kedves Naplóm – utazás az új Magyarországra – 6. rész

Az eddigi legfárasztóbb utazásom volt. Tele sok pozitív csalódással.
andi – Minden Ami Külföld

Kedves naplóm!

Otthon, édes otthon… akarom mondani iszonyatosan, de nagyon kegyetlenül (antarktiszi) hideg szél és eső tél van otthon… Ami, valljuk be, elég nagy ugrás a 35 fokos olvasztó meleg után. Mindössze 34 óra eltéréssel.

Szóval megérkeztem haza a nem tervezett és meglehetősen rövidke hazalátogatásom után. Itthon – otthon, haza – haza… érdekesek ezek a relációs meghatározások. Ez itt itthon, de hazamentem… aztán otthonról hazautaztam.

Ezt a bejegyzést 6 nappal az itthoni landolás után írom. Tegnap már aránylag embernek éreztem magam. Az alvás még mindig több részre van szabdalva, annak minden következményével együtt – fáradtság, lassabb gondolkodás, némi szétszórtság. Ötödször tettem meg a Magyarország – Új-Zéland utat. Ebből csak egyszer – tavaly – volt olyan, hogy útközben volt megálló szállodai elhelyezéssel, de a jetlag az utazás közbeni alváshiánnyal együtt még soha nem viselt meg ennyire. Pedig ebből az ötből az első három gyerekekkel együtt volt. Kicsi és kicsit nagyobb gyerekekkel.

Mondjuk az időeltolódás az odafelé úton sem volt kíméletes. A 11. reggel ébredtem úgy, hogy két ébredéssel – és gyors visszaalvással – végül sikerült végig aludnom az éjszakát (kb 8 óra terjedelemben). Az egyetlen apró probléma csak az volt, hogy aznap este indult vissza az első interkontinentális járatom 😊

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy így egy hét távlatából – meg adjuk hozzá a 17800 km-es fizikai távolságot is – milyen volt Magyarország. Mert ugye más benne élni, benne lenni, akkor is, ha látogatóként van jelen az ember, mint némi idő távlatából visszatekinteni úgy az egészre.

Hogy milyen volt Magyarország?

Más. Nagyon más, mint tavaly. A dolog szerintem két részből tevődik össze. Az első rész óhatatlanul én vagyok.

Egyrészt jobban felkészült voltam. Tanulva a tavalyi tapasztalatokból, igyekeztem fix helyen álomra hajtani a fejemet, nem pedig vándormadárként járni a várost a hátizsák és kis bőrönd kombinációval. Ugyanúgy mint tavaly, egy kötötten fix időpont volt, viszont a „fussunk össze valamikor”-ok mellé beesett jónéhány hivatalos elintéznivaló is. Amiben az volt a kihívás, hogy megszervezni őket csak landolás után tudtam. Úgyhogy igyekeztem jóval lazábbra szervezni a szabadon szervezhető dolgokat.

A tavalyi két hétre előre betervezett naptár (nevekkel, címekkel, telefonszámokkal, mindez megosztva a férjjel, hogy tudja mikor kivel hol vagyok) helyett volt egy listám, hogy kivel kötelező (hivatalos ügyek), kivel kell (vö. prioritás, lásd később), kivel lenne muszáj, és kivel lenne jó összehozni egy találkozót. Szóval én, a túlgondoló és túltervező bevettem a rugalmasság tablettáimat, és elengedtem a gyeplőt: alakul ahogy alakul, majd úgy alakul, ahogy alakulnia kell. A naptár azért maradt, csak nevekkel, hogy férj tudja merrefelé keressen ha elvesznék 😊 a telefonszámok úgyis le voltak mentve egy külön egy fájlba, az idei utazásos könyvtárba.

Találkozások és nem-találkozások

A dolgok ilyetén szervezése folytán így volt, akivel idén sikerült összefutni, míg tavaly nem. Voltak, akikkel napokon keresztül próbálkoztunk, de a hivatalos ügyintézések előre kiszámíthatatlan időpontjai és időigénye miatt végül nem sikerült. Mérhetetlenül hálás vagyok a rugalmasságotokért, a kitartásotokért, legközelebb csak azért is összehozzuk 😊

És igen, voltak, akik ugyan nem a hivatalos ügyintézés kategóriájába estek, de velük muszáj volt összehozni a találkozót. Övék volt a prioritás – a mozdíthatatlan hivatalos időpontokon felül –, mert vannak olyan (élet)helyzetek, amikor fontos, hogy egyes személyeket a fontossági listánkon – még ha átmenetileg is – előre soroljunk.

Mindamellett az ő részükről is mérhetetlen rugalmasságot tapasztaltam, a találkozónk nem csak nekem volt fontos és prioritás, hanem nekik is. Mindegyiket aznap reggel szerveztük le. Tanulság: jellemzően meg lehet oldani, ha mindkét fél akarja. Ami fontos, hogy ha végül mégsem jön össze, akkor nincs sértődés. Egyik fél részéről sem.

Felkészültség – a tömegközlekedésben is

A jobb felkészültséghez hozzátartozott a tömegközlekedés jobb felmérése. Mondjuk a következő alkalomra is maradt fejlődnivaló 😊. Na de mit is jelentett ez idén? Először is, nem Budapest, hanem Pest vármegye bérletet. Mert így ha akár tervezetten, akár óhatatlanul – mint tavaly sikerült Nagykovácsi kapcsán – átlépem Budapest közigazgatási határát, van érvényes bérletem, nem kell extra jegyet vennem. És így a találkozók helyszíne kapcsán is rugalmasabb tudtam lenni. Meg persze eleve tisztában voltam vele, hogy lesz városhatáron kívüli utam (hajrá ügyintézések), szóval ez volt a leglogikusabb lépés.

Bevallom, pozitív csalódás ért, függetlenül attól, hogy Kelenföldön fel kellett vegyem a pulóverem, olyan hideg szél fújt – azért az esőkabát adta extra réteget már nem léptem meg. A városból kifelé az agglomerációba és befelé onnét nagyon könnyű közlekedni. A vonatok – most próbáltam ki először a Flirt-öket – mesések. A tényekhez hozzá tartozik, csak a budai oldali agglomerációba mentem ki velük. Ami bár nem esett jól, de igazából nem lepett meg, az az agglomerációs települések közötti tömegközlekedés időigénye, ha nem egy vonalon vannak. Szerencsémre kaptam egy 10 perces fuvart egy egy órás, átszállásos tömegközlekedés helyett; aztán néhány nappal később egy 20 perceset másfél órás, többszöri átszállásos történet helyett.

és még így is van hova fejlődni tovább

Legközelebb olyan utazási opcióra is gondolok majd, hogy kimenni a városból vonattal, és onnét befelé busszal – ez időnként gyorsabb lehet, mint átvágni a városon. És lehet, hogy az útvonaltervezőre is jobb lenne hallgatni néha, merre gyorsabb, mint rutinból vágni át a városon, a megszokott csomópontokon keresztül. Mert ugye az ismerős helyek – Nyugati tér, Moszkva tér, Déli pályaudvar, Kelenföld – adták meg azt a biztonságérzetet, hogy „tudom, hol vagyok”.

A reptéri busz meg egyszerűen fenomenális 😊 Kökinél felpattan(na, ha nem ráncigálná maga után a bőröndöt, így inkább felküzdi magát) az ember rá, és a reptéri terminálnál meg leszáll.

Hoppá, és el is fogyott a mai adag papír, folyt. köv. a „miért volt más mint tavaly” második részével legközelebb.

LEMARADTÁL? – ugrás a cikksorozat elejére >>>

<<< ELŐZŐ RÉSZ

KÖVETKEZŐ RÉSZ >>>

Csatlakozz a Minden Ami Külföld közösségéhez!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz a legfrissebb hírekről, hasznos tippekről és exkluzív ajánlatokról!