Vaszektómia Angliában – egy többgyerekes apuka szemével

Kényes, ám sokakat érintő téma következik. Cikkünk egy Angliában élő, többgyerekes apukával folytatott beszélgetés alapján készült. -Paulikovics Réka írása

Magyarországon a férfiak meddővé tételével kapcsolatosan még mindig elég távolságtartóak az emberek. A védekezés alapvetően mindkét fél dolga és a közvéleményben az alakult ki, hogy a nőnek fogamzásgátlót kell szedni. Viszont, ha egy kicsit mélyebben belemegyünk ebbe a témába, sokkal árnyaltabb a helyzet. Ugyan a fogamzásgátló tabletta kényelmes lehetőség és az utóbbi években sokat „finomodtak” a hatóanyagok, azért még mindig mesterséges hormonpótlásról beszélünk, ami nem hangzik túl jól. Nekem például évek óta pajzsmirigy-problémám van, amit szintén csak ilyen szerekkel lehet kezelni, és tényleg nem a legkíméletesebb megoldás, arról nem is beszélve, hogy rengeteg olyan nőről hallani, akik egyszerűen nem bírják a fogamzásgátlás e formáját.  Éppen emiatt egyre több kapcsolatban, családban kerül szóba a férfi vaszektómia. 

Először tegyük is tisztába, mit jelent ez a fogalom. Számos tévhittel ellentétben, a vaszektómia során nem történik más, mint hogy az ondóvezeték folytonosságát megszakítják, így a spermiumok nem tudnak egyesülni az ondófolyadékkal. A beavatkozás a későbbiekben nem befolyásolja a férfiasságot, a libidót, az orgazmusra való készséget, az erekciót.

A meddővé tétel persze nőknél is elvégezhető, ám ott egy sokkal komolyabb és bonyolultabb műtétről van szó, így a férfiaknál sokkal kevesebb komplikációval jár ez a beavatkozás. 

Magyarországon a műtét feltétele, hogy a férfi idősebb legyen 40 évnél, és legyen három élő gyereke. Írásbeli kérelmet kell beadni, majd ezt fél év után ismételten meg kell tenni. A beavatkozást az eredeti kérelem beadása után egy évvel lehet elvégezni – térítés ellenében. Tehát hazánkban nem túl könnyű a végére járni a procedúrának. 

De mi a helyzet Angliában? Ennek próbáltunk a végére járni egy ott élő apuka segítségével. 

Most pedig következzen a Férfi története. 

Pár éve élünk Angliában, a legfiatalabb gyermekünk már itt született. Saját és persze a feleségemmel közös döntés is volt, hogy elvégeztessem ezt a beavatkozást. Az én motivációmhoz nagyban hozzájárult, hogy amikor láttam magam körül ötven feletti apukákat óvodás korú gyerekkel, tudtam, hogy én ezt nem szeretném. Több gyermekem van, így pontosan tudom, hogy milyen a húszas éveid közepén és a harmincas éveid végéhez közeledve gyermeket vállalni. Őszinte leszek, fiatalabban sokkal könnyebb volt, mindenki öregszik, persze kevesebb az energiám és ha például pár év múlva becsúszna még egy gyerek, az már valószínűleg nagyon fárasztó és stresszes lenne – ez pedig a kicsinek sem tesz jót. Imádom a gyerekeimet, ők a legfontosabbak az életemben, ha tehetném, egész nap velük lennék, jó apának tartom magam. Ennek ellenére vannak olyan pontok az életben, amikor – nem örökre – de korlátozva vagy az életedben. Visszagondolva, minden gyermekem születésekor történt valami nagy változás az életemben, életünkben, változtak a terveink és ahogy idősebbek leszünk, azt kell mondanom, hogy így teljes minden és most élünk igazán. Én szeretném, hogy amikor majd öreg leszek, a gyerekeim legyenek harminc körüliek, nem mellesleg pedig azt is jó lenne megélni, hogy unokáim vannak.  

Hogyan és mikor született meg a döntés?
Azt hiszem, már a legkisebb gyermekem születése előtt érlelődött a fejemben a gondolat. A legnagyob kérdés az volt, hogy melyik oldalról oldjuk meg ezt a kérdést, majd közösen emellett a beavatkozás mellett döntöttünk, hiszen ez a biztonságosabb és egyszerűbb, ezt a szakemberek is alátámasztják. 

Most pedig lássuk, hogyan zajlik a folyamat!

Először is jelezni kell a háziorvos felé a szándékot, ezek után ő behív egy konzultációra. Mentális tréningen ugyan nem kell részt venni, de három vagy négy alkalommal kell elmenni az orvoshoz, igazából beszélgetni. Itt megkérdezik – persze többször – , hogy miért döntöttél így, megpróbálják kideríteni, hogy mi a motiváció. Valószínűleg a másik oldalon létezik egy kérdéssor, ami alapján megállapítják, hogy valóban minden rendben van-e a fejedben, illetve az egy hónap arra szolgál, hogy meggondolhasd magad. Fontos kérdéseket tesznek fel, például kitérnek arra is, hogy mi a jövőkép akkor, ha a jelenlegi kapcsolat tönkremegy, vagy ha a másik féllel történik valami. Nem ismerik a párokat, történhet bármi, próbálnak rávenni arra, hogy képzeld el ezeket az eshetőségeket. Valószínűleg, ha nem lenne gyermekem vagy egy lenne, eszembe sem jutott volna így dönteni, de több gyerek után egyáltalán nincs hiányérzetem, így mindig teljesen magabiztosan tudtam válaszolni. Amikor letelik az egy hónap, napokon belül megkapod az időpontot a műtétre. Bemész a kórházba – én egy kisvárosba kaptam a beutalót – találkozol az orvossal, aki elmondja, hány éve csinálja ezt és beszélget veled egy kicsit. Gyakorlatilag itt még csak annyi a feladata, hogy figyel rád. A kórházban töltött idő e műtét esetében gyakorlatilag pár óra. Bemész, kapsz injekciót, elvégzik a műtétet, majd ellátnak egy pár tanáccsal és mehetsz haza. Rutineljárás, és amennyire te „veszélyben” érzed maga előtte, közben és utána, ahhoz képest orvosilag olyan, mintha egy anyajegyet vennének le. 

Mi történik akkor, ha elbizonytalanodsz? 

Az állami egészségügyi szervezet (NHS National Health Service) nem szereti, ha lemondják a kapott időpontokat, hiszen hónapokra előre le vannak foglalva a műtétek, így minden orvosi interakcióban azt kérik, hogy legalább egy héttel előtte jelezd a változást. (Nem fenyegetőek, hanem kérnek, ez egyébként is jellemző az országra.) De van egy kivétel. Ez pedig a vaszektómia. Bármikor lemondható, akár még aznap is. Mikor már ott vagy, akkor is meggondolhatod magad. Elvégzése nem élet-halál kérdése, viszont egy visszafordíthatatlan folyamatról van szó – valószínűleg emiatt engedékenyebbek ebben az esetben. Az orvos még akkor is megkérdezi, hogy biztosan készen állsz-e, amikor ott ül veled szemben, maszkban, műtősruhában. Ráadásul külön kiemelik, hogy nyugodj meg, senki nem fog megharagudni, ha most azt mondod, mégsem akarod – szerintem ez nagyon emberséges hozzáállás. 

Az egészségügyi dolgozók nagy része nagyon kedves. A szabályokat nagyon szigorúan betartatják, de egyébként mindig mosolyognak és megértőek. Nem volt sok kórházi élményünk, de azok eléggé jelentősek, egy gyermekünk itt született és átestem egy ilyen műtéten, csak pozitív tapasztalataim vannak mind a kórházak felszereltségét, mind a kórházi dolgozókat tekintve – mindez az állami szektorban. 

A műtét után

Mikor végeznek, kérnek, hogy szép lassan állj fel. Egy jó tanács: tényleg így csináld, mert egy kicsit kellemetlen. És hogy meddig tart a felépülés? Az orvosi javaslat a pihenésre három nap, egyébként amit mondanak, általában úgy van, nem irreálisan kevés vagy sok sem a pihenés ideje, sem a gyógyszerek mennyisége. A műtétet követő egy-két órán belül érdemes hazaérni, mert utána tényleg pihenni kell. Három-négy nap teljes otthonlét és gyakorlatilag még az sem mindegy, hogyan tartod a lábadat a fekvésnél. Számomra egy kicsit bosszantó volt a helyzet, mert annak a területnek a kivételével semmi más nem fájt. Mentálisan is rendben voltam, szerettem volna dolgozni, a csendben rengeteg jó ötlet született a fejemben, de nem tudtam elmenni a számítógépemért sem. Nem voltam levert, rosszkedvű, nem éreztem magam rosszul, csak egyszerűen fájt. Képzeld el, hogy egy focilabdával jól megrúgnak. Na körülbelül olyan, csak nem egy órán keresztül, hanem négy napig. 

És hogy férfi marad-e a férfi? 

Egy férfi nem attól férfi, hogy nemzőképes. Attól sokkal inkább, hogy össze tud tartani egy családot és törődik a számára fontos emberekkel. Nem a harmadik végtagban van a férfiasság, ez a meggyőződés sajnos azt eredményezi, hogy rendkívül sok olyan férfi van, aki egy pelenkát sem tud kicserélni egy gyereken. A tipikus férfi szereptől, hogy apa megy a bányába, már továbbléptünk. Ahhoz, hogy egy család működjön, nem az kell, hogy az egyiküknek legyen erős keze, a másik pedig tudjon szoptatni. Férfias jellemvonás például az is, ha elfogadom azt, hogy a partnerem egyenlő velem a kapcsolatunkban. Az, hogy rám nőtt egy ilyen dolog, a feleségemre meg nem, a mai szemmel inkább már csak biológiai adottság, elsődleges nemi jegy fizikailag, de az én agyam nem ettől gondolja magát férfinak.

Nem beszélünk róla eleget. 

Az emberek alapvetően nem beszélnek az orvosi, egészségügyi dolgaikról, ez érthető. Viszont sokan családon belül sem kommunikálnak ezekről, pedig pont ott nem kéne szégyellni, ha valami nem úgy működik, ahogy kéne. A magyarok sokszor csak a legvégső esetben mennek orvoshoz, ami valószínűleg inkább az egészségügyi rendszer kérdése, mintsem az emberek hozzáállásáé. A két ország közti különbség e tekintetben valószínűleg az elhivatottság mértékében mérhető. 

És hogy mit tanácsol egy többgyerekes apuka azoknak, akik elgondolkodtak egy ilyen jellegű műtéten? 

Az, hogy valakinek gyereke legyen, olyan szerep, amit mindenképp ki kell próbálni, hiszen zseniális dolog szülőnek lenni! Ha 40-45 éves kor felett vagy és eszedbe jutott már a vaszektómia, ne félj! Gondold meg, miért akarod! Gondolj bele, mi történik akkor, ha esetleg már nem ez a kapcsolatod lesz! Ha ez megvan és még mindig úgy gondolod, ez a megoldás, tudd, hogy nem halálos és ez nem egy csonkító műtét. Semmi változás nincs, ami befolyásolna a mindennapokban. Az élet pedig ugyanúgy megy tovább – persze csak a pihenésre szánt négy nap után.