Asztrológia és tudatosság – avagy hol tartunk most a világban?

Mi is az az asztrológia? Miben segít? Mi történik most a világban ebből a nézőpontból? Erről a témáról beszélgettünk Zitával, aki asztrológus és hét éve él Ausztráliában.- Paulikovics Réka írása  

Aki nem tudja, mi az asztrológia, annak elsőként itt egy rövid kis leírás: Az asztrológia vagy más néven csillagjóslás kifejezés a görög asztron (csillag) és logosz (szó, tudomány) szavakból ered. Az úgynevezett ezoterikus tanok egyike, és feladata a bolygók állásából egy adott időpontban bekövetkezett esemény sorsának minél pontosabb meghatározása. Tudománytörténeti szempontból, mint egykor a csillagászat része, érdemes tanulmányozni, az asztrológia maga azonban nem tudomány.

És most lássuk, hogyan vélekedik erről Zita!

Mióta foglalkozol az asztrológiával és hogyan ismerkedtél meg ezzel a módszerrel? 

16 éve foglalkozom az asztrológiával, gyakorlatilag úgy kerültem hozzá közel, hogy volt egy haláleset az életemben, amit abban a koromban nem tudtam hova tenni. Azt kérdezgettem magamtól, hogy ha ennyi az élet, akkor mi értelme? Az volt számomra fontos, hogy akkor, abban a nehéz élethelyzetben segítsen valaki magamra nézni, hogy ki vagyok, mi vagyok, mi ez az egész, ami történik. Aztán egy elég mély, 12 évig tartó önismereti úton találtam magam, aminek a végére asztrológussá váltam. Ugyan van papírom arról, hogy asztrológus vagyok, de nem mondhatom, hogy ez tette hozzám a legtöbbet, hanem sokkal inkább az a rész, amit egy hölgy segítségével a 12 év alatt magamból felszínre hoztam. 

A te nézőpontodból mi történik most a világban? 

Órákig tudnék beszélni erről. Az utóbbi időben rengeteg nemzetközi workshopot és előadást hallgatok, amik egyre inkább abba az irányba mennek, vagy inkább megerősítik azt, amiről egy ideje beszélünk, hogy mindent ki kell dobni, amit eddig értelmezésként használtunk az asztrológiában, mert teljesen más energiák mozognak. Azzal a képpel szoktam ezt leírni, hogy a föld nagykorúvá vált. Az embereknél is úgy van, hogy amíg kiskorú vagy, addig valaki megmondja neked, hogy mit tehetsz és mit nem, amikor nagykorúvá válsz, önálló leszel. Ez történik a Földdel a Naprendszer szintjén, ezt hallhatjuk mindenhol. Tudatosságszint emelkedés van, a Föld egy egész más szerepet kezd betölteni a nagy egészben és pontosan ezért nem elég már az, hogy például én olyan pontokat próbálok fixálni asztrológia címén, amik már rég nincsenek ott. 

Mi ebben a te szenvedélyed?

Az én szenvedélyem az, hogy mennyire jó érzés ebben az univerzális lüktetésben éberen és tudatosan információkat ismerni és értelmezni. Mert ha belegondolok, lehetne azt mondani, hogy én egy coach vagyok, csak az én információhalmazom nem az, mint amit a coach-iskolában tanítanak, hanem a csillaghalmazokból rakom össze a képet. Az asztrológiatanuláshoz kevés tipikus asztrológia könyvet használtam. De például tanulmányoztam Einstein-t, a Húrelméletet és egy csomó más fizikai dolgot, ami a kvantumfizika részeként ott van a mai világban, hiszen erről is egyre többet hallunk. Ha az ember átlátja, hogy két csillag vagy két bolygó hogyan kapcsolódik össze, hogy az egy dinamika, hogy változik, rájön arra, hogy ezek végtelen tágulások és folyamatos mozgások. Na, ez az a helyzet, amikor nem lehet azt mondani valakinek, hogy „Jajj te szegény, hát neked Bika Vénuszod van? Úristen!”. Én ezt nem szeretem, rengetegen hivatkoznak rosszul egy-egy cikkben is néha az asztrológiára, például, hogy „ássuk el magunkat, mert most retrográd a Merkúr”. Azt gondolom, ez így, ebben a formában nem állja meg a helyét. Valóban ezt tanították régen, de megint azt mondom, már más világban élünk. 

Hogyan dolgozol, milyen klienseid vannak? 

Soha nem volt célom mennyiségben gondolkodni emberekben, akikkel dolgozom. Vannak olyanok, akikkel évek óta dolgozom és nem azért, mert elmeroggyantak és nem tudnak továbblépni, hanem pont azért, mert ők azok, akik megengedik maguknak a valódi szembenézéseket, valódi mélységátéléseket, azokat a transzformációkat, amin keresztül az ember tényleg újjá tudja magát szülni és nem csak a felszínen elevickélve, valami sikertablettát bevéve mennek előre, önmaguk megismerése nélkül. Hat vagy hét fix kliensem van jelenleg, de a két gyerek mellett nem is férne bele több. Egyébként mindegyikük magyar ajkú, de azt hiszem, egyikük sem él Magyarországon. Van, aki Izraelben, van, aki San Farncisco-ban és van, aki Angliában. Ausztráliában akikkel ilyen témákról beszélek, magyarok. Ezt nem bánom, mert maximalista vagyok és tudom, hogy rengeteg energiát beletettem abba, hogy a magyar nyelvet jól használjam a hivatásomban. Az angolt persze ennyire nem művelem jól ezen a téren. El tudom mondani, amit akarok, de nem olyan rétegzettséggel, ahogy kell. Egy ilyen dologban nagyon nem mindegy, hogy az ember hogyan fogalmaz meg valamit. Nálam most ez a szakmai kihívás, hogy mindezt, amit tudok, angolul is hozzam olyan minőségben, ami számomra is elfogadható színvonal. 

Szerinted mi történik a Vízöntő korszakban? 

Bevallom őszintén, az én fejemben az van, hogy nem úgy szeretnék ezzel foglalkozni, hogy leülök egyesével emberekkel. Szerintem ennek lejárt az ideje. Itt volt az elmúlt 15 év, ami tényleg arról szólt, hogy ülj le magaddal szemben, és ismerd fel, hogy ki vagy esszenciálisan, valójában. Most pedig már annak van itt az ideje, hogy kezdd el használni a tudásodat. A Vízöntő korszak arról szól, hogy közösségek vannak, hogy együtt csinálunk valamit. Persze nem úgy, hogy létrehozunk valami „izmust” és annak a táblája alatt vonulunk és fújjuk azt az igét, amit valaki más fúj. Pont az a lényeg, hogy mindenki hozza a saját színét, amiben az a szép, hogy ennek a két színnek nem kell harmonizálónak lenni, hanem minden színnek az a „dolga”, hogy kiegészítse a világot. Azzal, hogy ottt van, konkrétan, stabilan képviselve magát a térben. Erről szól a Vízöntő korszak, nem arról, hogy egymás vállára borulva, folyton a másik igazára bólogatva, hanem mindenki igazát tiszteletben tartva éljünk.

Mik a terveid a jövőre nézve? 

Szeretnék létrehozni egy olyan helyet, egy olyan teret, ahol az emberek a hétköznapjaikban is meg tudják tartani azt a rezgésszintet, amit egy tanfolyamon, egy workshopon mutatnak meg nekik. Mert egy-egy ilyen alkalom után mindenki visszamegy a szürke hétköznapjaiba, aztán vágyakozik oda, ahol ezt a szintet megmutatták neki. Minden van benne, csak az nincs, hogy ő maga a saját szürke hétköznapjaival szerelembe esne, pedig pont ez lenne a lényeg. Az lenne a fontos, hogy azt a fajta frekvenciát, amit ott megtapasztaltak, tovább vigyék magukban. Úgy hívom, hogy egy lelki szatócsboltot szeretnék. Ez a terv és már kezdem látni, hogy miért ott van a lányom erdei iskolája, ahol van. Amerre megyek, minden reggel, gyakorlatilag az egész út egy meditáció. Lehet, hogy 45 percet autózom, de eközben elkezdtem kinyitni a szemem arra, hogy hol látom én magam, hol lehetne létrehozni ezt a teret. Úgy érzem, szépen lépdelek a cél felé. Természetesen nem úgy képzelem el ezt a helyet, hogy az otthonomban lesz, hanem egy természetközeli, nagyobb közegben, hogy többféle dologgal lehessen foglalkozni. Az ars poetica megfogalmazódott, most igyekszem a lehetőségből választást faragni. 

Beszélek róla a barátaimmal, és mindenki azt mondja, hogy „ Zita, eddig is ezt csináltad!”. Kicsit olyan, mintha én lennék itt az esszenciális mag, ha valaki szeretne valamit, akkor segítek, legyen szó illóolajokról, kristályokról, vagy akár asztrológiai képlet alapján megvásárolt ajándékokról. Tudom, hogy tudok beszélni, és hogy a szavaimnak van hatása, de ilyen formában a szavak ideje lejárt. Ki fogom mondani, de a mai világban sajnos nagy százalékban a szeretet zsibvására van jelen, mindenki a szeretetet árulja, ennyiért, annyiért, amannyiért. És pontosan emiatt nagyon kevesen élik azt, amit árulnak. Én eldöntöttem, hogy nem az elismerésért csinálom, hanem azért, hogy nagyszerűen érezze magát az a valaki. Ez a hosszútávú élettervem. Jól szeretném magam érezni minden pillanatban. Ez nem jelenti azt, hogy nincs ebben az egészben szellemiség, és nincsenek benne az univerzális törvények és azok az elképesztő információ-transzformációk, amiket az ember a testén keresztül ide lehoz. És látom, hogy a közösségeknek van ereje. A környékünkön, egy-két óra autózásra biztosan találsz olyan lakóközösségeket, amik tradícionálisan működnek, ahol még látni ezt a fajta együttműködést. 

Milyen az önismereti út?

Aki azt állítja, hogy az önismereti út egy sétagalopp, az hazudik. Mert az ember háromszor pofán vágja magát, hogy ’basszus ezt én csináltam’. És végül rájön, hogy mindent, ami körbeveszi, ő csinált, az az ő vára – minden szarral együtt. Nem szép felismerés, de enélkül semmi nincs. Én nem akarok a második Tolle, vagy Dispenza lenni, ők nagyon jól csinálják a dolgukat, megvannak azon a szinten, hogy a világnak üzenik, amit üzenni kell. A hétköznapok császárai hiányoznak, akikhez odamész és látod, hogy imádják az életüket, pedig nincs yachtjuk meg luxusvillájuk, és nem folyton repülőtereken csücsülnek, hanem egész egyszerűen csak szeretik az életet, azt, ahogy zajlik. 

Egy kis útravaló az olvasóknak? 

Most voltunk nyaralni, teljesen fent voltunk a trópusokon, hatalmas esőerdőkkel borított területen. Álltam az erdőben és arra döbbentem rá, hogy mi, emberek, semmit nem tudunk az életről, mint energiáról. Gondolj bele, ott álltam, az egyik ösvényen lüktető, vibráló, tolakodó, lendületes, kirobbanó életenergia, a másikon az igazi mély csönd, ami már a bölcseké, ahol azt érezni, én már megérkeztem. Az életenergiának ennyi rétegű megnyilvánulása, akadályt nem ismerve, ott lebegett, én pedig egyre közelebb kerültem ehhez. Tudom, hogy a legfontosabb az életnek ezt a végtelen egyszerűségét megtapasztalni. Halak vagyok és inkább vagyok a szürke eminenciás, mint a feldíszített főpap, tehát én azt szeretném, ha az emberek ezeket a hétköznapi dolgokat ismernék fel. Hogy lássák meg, hogy minden kincs ott van a saját közvetlen közelükben elrejtve. És ehhez nem kell irigyelni senkit, nem kell folyton valaki életét vágyni, valahova vágyni, hanem egész egyszerűen szerelembe kell esni azzal, ami, aki én vagyok, ami nekem van meg, ami engem körülvesz. Szerelembe kell esni az élettel.