Másodszor is Ausztráliában

Mi motivál egy magyar jogászt, hogy Ausztráliába költözzön?

Hogyan lehet online dolgozni a világ másik végéről? Milyen Ausztrália? Ezúttal Vikivel beszélgettünk, aki második alkalommal költözött Ausztráliába. Ő mesélt nekünk hazai és ottani tapasztalatairól.  

Hogyan kezdődött a Te ausztráliai kalandod?

Először 2016-ban jöttem ki Melbourne-be tanulói vízummal. 2015-ben volt a jogi szakvizsgám, az ügyvéddé avatásomon még ott volt anyukám, majd másnap felültek a repülőgépre a párjával és gyakorlatilag, mire kettőt pislogtam, ők már Ausztráliában éltek. Én örültem, hogy eljutottam szakmailag odáig, ahova szerettem volna, hogy megvan a szakvizsgám és el tudtam helyezkedni egy jóhírű ügyvédi irodában, mint alkalmazott ügyvéd. Akkor voltam harminc éves. Anyukámmal nagyon jó a kapcsolatom, így igazából az ő Ausztráliába költözése volt a fő motivációm arra, hogy Melbourne-be jöjjek első alkalommal, mert, ha őszinte akarok lenni, magamtól nem feltétlenül jutott volna eszembe, hogy a világ másik végére költözzek. 2015-ben karácsonykor meglátogattam őket három hétre. Sokfelé jártunk, sokat kirándultunk ez idő alatt, nagyon magával ragadott Melbourne hangulata és a környező tájak szépsége. A karácsonyi kiruccanást követően visszajöttem Magyarországra, majd 2016-ban úgy döntöttem, hogy kimegyek nyelvet tanulni. Jó befektetésnek találtam, hogy az angol tudásomat felfrissítsem és közben anyuval is tudok minőségi időt tölteni. 

Miket kellett elintézned az utazáshoz? 

Gyakorlatilag fejest ugrottam az ismeretlenbe, nehéz döntés volt feladni az otthoni állásomat, kialakult életemet. Jól kerestem, élveztem az életem Budapesten. De jött ez a lehetőség, akkoriban nem volt párom, gyermekem, így kicsit könnyebb volt nekiindulnom, csak a kutyusomat kellett vinni. Bár sajnáltam hátra hagyni a baráti társaságomat és a családom egy részét, de úgy éreztem, hogy talán ez az utolsó lehetőségem, hogy valamit megtegyek saját magamért, kipróbáljam magamat egy teljesen más élethelyzetben, ráadásul előtte nem éltem hosszú távon külföldön, szóval több szempontból izgalmas lehetőségnek tűnt. 

Első kiutazásom alkalmával egyéves nyelviskolai képzésre iratkoztam be. A tanulói vízum intézéshez vízum tanácsadó segítségét kértem, mert annyi más intézni valóm volt a kiutazással kapcsolatban ezen kívül, hogy szerettem volna, ha valaki profin összefogja a vízumügyintézést és ezen nekem nem kell izgulnom.

A kutyusomat nem akartam otthon hagyni, nem is tudtam volna kire bízni, így párhuzamosan az ő utazását is intéznem kellett, ami elég időigényes volt. Elég sok orvosi vizsgálaton, vérvételen kellett átesnie, de szerencsére jól viselte. 

Át kellett gondolnom az anyagi fedezetét is az utazásomnak. Túl nagy megtakarításokkal akkoriban nem rendelkeztem, viszont van egy lakásom Pesten, így arra jutottam, hogy kiadom az ingatlanom és felveszek egy minimális összegű személyi hitelt. A bérleti díjból tudtam a hitelt fedezni és még maradt is egy kis költőpénz. Próbáltam úgy kalkulálni az anyagiakkal, hogy kijöjjek kényelmesen a pénzemből még akkor is, ha nem találok nagyon hamar munkát. Mivel nem tudtam pontosan mi vár Ausztráliában, milyen a munkaerőpiac, az utazás anyagi részét igyekeztem pontosan és nagyon alaposan megtervezni. Az anyagi bizonytalanság volt a legnagyobb félelmem, így a pontos pénzügyi tervezés kicsit megnyugtatott. Havi szintre lebontott éves pénzügyi tervet készítettem, hogy lássam előre miből gazdálkodhatok.

Miután megérkeztél, hogyan folytatódott az élet?

A nyelviskola volt az elsődleges cél, ahova beiratkoztam egy évre. Tanultam angolt azelőtt, de az olaszt használtam többet. Jó lehetőségnek tűnt, hogy felhozzam az angolom, az anyukámmal legyek és mindemellett megnézzem Ausztráliát. Nekiindultam, érdekes volt megtapasztalni, hogy milyen kilépni a komfortzónából. Bevallom, lelkileg és mentálisan is nehéz volt az elején, sokszor riadtam arra, hogy ’úristen, mit csinálok’. Heti 20 órát suliba kellett járni, ismét diák lettem, az is fura volt. Arra számítottam, hogy nem fogok rögtön munkát találni, de úgy gondoltam, valamilyen kávézóba vagy ruhaüzletbe csak felvesznek. Hát nem így lett. Elkezdtem küldözgetni az önéletrajzomat különböző helyekre, aztán bementem az üzletekbe, de még csak vissza sem hívtak. Ez egy kicsit persze aláásta az önértékelésemet, ám végül is felvettek egy étterembe. 

Jogi jellegű munkát ekkor nem kerestem, egyrészt úgy voltam vele, hogy akarok egy kis szünetet a szakmámban, kisebb „burn out”-ot éltem meg akkoriban pont, illetve még azelőtt soha életemben nem dolgoztam máshol csak jogi környezetben egyetemi éveimtől kezdődően, tehát úgy éreztem rámfér másfajta munkatapasztalat is. 

Elkezdtem a pincérkedést, mivel korábban semmiféle tapasztalatom nem volt vendéglátásban felkészülésképpen megnéztem egy-két videót arról, hogyan kell 3 tányért vinni egyszerre, kicsit gyakoroltam otthon, majd arra jutottam, hogy menni fog ez nekem. Csak sok mindenre nem gondoltam… Nekem teljesen új volt ez az egész, ahogy említettem előtte csak a „jogász buborékban” dolgoztam, még annyi közöm sem volt a vendéglátáshoz, mint sokaknak, hogy egy nyáron fagyit áruljak gimisként. Kemény volt, de utólag úgy látom, nagyon kellett a személyiségemnek, mert véleményem szerint megváltozik az ember értékrendje, ha teljesen mást csinál, mint addig. Minden tiszteletem azoké, akik akár egy életen át a vendéglátásban dolgoznak. Bevallom, az első napomat lazábban vettem, azonban utána mentálisan és fizikálisan is teljesen KO voltam. Ezután is próbálkoztam egy-két étteremben, de ahol „megérkeztem” az egy magyar hely volt, a Little Hungarian Restaurant, ők pedig beajánlottak egy másik magyar étteremnek is. Ezen a két helyen dolgoztam párhuzamosan, ezt már élveztem, bár voltak rossz pillanatok. Jártam a suliba, pincérkedtem, de őszinte leszek, volt olyan, hogy hazáig sírtam egy-egy kemény nap után. 

De ugye minden relatív, pár évvel később viszont mikor már megint Magyarországon jogi vezetőként ültem a légkondicionált irodámban és nehezen viseltem a nyomást és azt, ami ebben a világban megy, konkrétan visszasírtam a pincérként töltött napokat. Érdekesen működik az ember, ebből is azt tanultam meg, hogy az adott pillanatot kell mindig megélni az életben és elfogadással és érdeklődéssel figyelni az adott életszakaszt, hogy miként fejlődhetek általa, mit tanít nekem magamról vagy az életről.

Mikor jöttél vissza Magyarországra és milyen volt itthon? 

Mire megszoktam ez egész miliőt Ausztráliában, addigra kifutott a tanulói vízumom és kicsit úgy éreztem, az energia is eltűnt az egészből. Akkor, ott, abban, valószínűleg annyi volt. Elkezdtem nézegetni állásokat Pesten, 2018 márciusában pedig hazamentem Magyarországra, ahol májusban kezdtem dolgozni. De sajnos nem éreztem jól magam. Honvágyam volt ugyan, sokszor eszembe jutott, hogy úgy ennék egy hekket a római parton, vagy hasonlók, de amikor két hét alatt minden ilyesfajta vágyamat kielégítettem, rájöttem, hogyha egyszer kinyílt a világ, akkor már nehezebb visszaszokni a régibe. Az emberek frusztráltabbak és megkeseredettebbek otthon, ez óriási csalódás volt, mert ilyen téren még rosszabb volt a helyzet, mint mielőtt kiutaztam. Vezetői pozíciót kaptam, de a kollégáim sem voltak túl jók emberileg. Fel is mondtam, elég szörnyű volt, lelkileg is volt egy hatalmas mélypontom, amiből elég nehezen jöttem ki. Kikészített az, ami ott napi szinten ment: versengés, könyöklés, rosszindulat, irigykedés.

A másik érdekes téma a barátok, van, aki még csak találkozni sem akart velem, mert nem akarta végighallgatni az ausztráliai kalandomat, sokaknak az volt az elképzelése, hogy nekem milyen könnyű, biztos csak szökelltem másfél évig a homokos tengerparton, erre ők nem kíváncsiak. Pedig nem erről volt szó, nagyon nehéz kilépni a komfortzónából és megtalálni a számításodat, még átmenetileg is egy másik országban, tehát sajnáltam, akik egy ilyen irigy legyintéssel visszautasították, hogy megosszam azokat az élményeket, amiket megéltem…amik között nyilván volt szökellés a tengerparton, de nem csak az…😊 Hála Istennek akadtak olyan barátaim is, akik örültek az örömömnek, és talán még motiváltam is őket, hogy merjenek másfelé is kacsingatni. 

Mi segített?

Nagyon érdekel a spiritualitás és rájöttem, hogy ahogy kilépek a komfortzónámból, sokkal nagyobb esélyem van magamat megismerni. Ekkor jönnek elő a legbelsőbb félelmek. Én például itt döbbentem rá, hogy mitől is félek igazán az életben, amit a kis biztonságos buborékomban nem vettem észre és ha nem lépek ki a komfortzónámból, akkor valószínűleg ezt soha nem is tanultam volna meg magamról. 

Meddig voltál Magyarországon és hogyan kerültél vissza Ausztráliába? 

Két évet töltöttem Magyarországon, 2020 márciusban költöztem vissza Melbourne-be.

Otthon egy évig voltam azon a kiábrándító munkahelyen, amelyikről fentebb beszéltem. A következő állást már úgy kezdtem el keresni tudatosan, hogy esetleg legyen a későbbiekben távmunka lehetőség. Meg is találtam, 2019 májusában kezdtem dolgozni egy nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező magyar cégnél. 2020 elején sajnos családi problémáim is adódtak, így meg tudtam beszélni a céggel, hogy visszajöhessek Ausztráliába és távmunkában dolgozzak tovább. Ez egy sportszergyártó cég, aminek a jogi tanácsadója voltam. A munka teljesen jól működött online, még az időeltolódás sem akadályozott soha, sőt. A munka, amit én hétfőn napközben megcsináltam, az időeltolódás miatt, mire hétfőn ők reggel bementek a magyarországi irodába, már ott várta őket. Volt egy jogi asszisztensem helyben, Budapesten, megbeszéltük, hogy bizonyos estékre ő megszervez hívásokat így még a meetingek is működtek. Ebben a felállásban biztonságosabban és egyszerűbben indult számomra a „második felvonás” itt Ausztráliában, nem éreztem magam annyira kiszolgáltatottnak, mint az első költözés alkalmával. 

Második alkalommal is szükségem volt tanulói vízumra, hogy kijöhessek, ekkorra már az angolom erős volt, így egy jógatanár képzésre iratkoztam be. Nagyon érdekel a jóga és a tanárképzést otthon is el akartam végezni, így pedig össze tudtam kötni a kellemest a hasznossal. A képzés mellett tudtam csinálni a munkámat, azzal nem volt gond. Gondoltam, hogy még ha vissza is megyek Magyarországra, lesz egy plusz szakmám és angol nyelven kevesen tanítanak jógát Pesten.

2020 márciusában, gyakorlatilag az ajtó alatt csusszantam át Ausztráliába. Szinte perceken múlt. Karácsonykor anyukáméknál voltam, visszamentem Budapestre, majd 2020. március 28-ra megvettem a repülőjegyem. Úgy számoltam, hogy a kutyust feladom 14-én (természetesen a második alkalommal is hoztam a kutyusom magammal😊 ), nekem pedig még lesz tíz napom kényelmesen összepakolni, aztán majd megyek utána (neki ugye tíz nap karantén van megérkezését követően). Feladtam a kutyám, de akkor már nagyon sok mindent lehetett hallani a határzárakról. Hazamentem, néztem a híreket, gondoltam, hogy ez így nem lesz jó, úgyhogy hirtelen felindulásból vettem még egy repülőjegyet – a következő keddre. Tehát volt három napom a tíz helyett. Elindultam, megérkeztem szerda éjfélre, csütörtökön délben pedig kihirdették, hogy Ausztrália lezárja a határait. Ha ezt nem lépem meg, még mindig Magyarországon lennék. Azt hiszem, működik, ha az ember hallgat a megérzéseire. 

2020 végéig anyukáméknál laktam, aztán nyilván kialakult az az igényem, hogy azt az életet tudjam átemelni ide, amit Magyarországon éltem, így mikor már a COVID korlátozások enyhültek béreltem egy lakást magamnak. 

Hogyan éled most az életed? Mivel kellett szembenézned a koronavírus-járvány miatt? 

Miután megérkeztem, hét hónapig teljes lockdown volt az országban. Itt 2020 novembertől visszaállt a normál rend, mint utóbb kiderült csak egy kis időre. Anyukáméknál laktam a karantén alatt, így tudtam takarékoskodni, közben elindult az online jógasuli, mellette a munka, tehát mindent otthonról tudtam csinálni. Olyan volt egyébként, mint a házi őrizet, öt kilométerre nem hagyhattuk el a házat, csak különleges indokkal. Öt kilométer gyakorlatilag itt semmi, a legközelebbi parkig nem jutottam el. De hála az égnek, nyárra vége lett, kicsit fellélegezhettünk. 

2020 novemberben megkeresett az étterem is, akiknél korábban dolgoztam, 2020 decemberben elkezdtem dolgozni náluk is. Ez egy kis étterem, családias, mentálisan teljesen kikapcsol, hiába nehéz fizikailag. Nem aggódom közben azon, hogy mit válaszoljak egy e-mailre és hogy jól csinálom-e. Tehát a jogi munkám mellett ott is besegítettem esténként. A joga suliban viszont elhalasztottam a tanulmányaimat 2021 április végéig a COVID miatt, mivel már kezdett demoralizáló lenni, hogy csak online megy az oktatás. Vízum szempontjából nem volt gond mivel, erre hivatkozással megtudtam hosszabbítani a tanulói vízumom további egy évvel. 

Hogyan tovább?

A magyar cégnél megszűnt a távmunka lehetőségem augusztusban, így velük lezárult az együttműködésünk.  Ezt követően jött újabb pár hónap lezárás a COVID miatt, de próbáltam ezt az időszakot hasznosan tölteni. Frissítettem az önéletrajzomat, összetettem egy jó motivációs levelet és jelentkeztem pár jogi állásra, illetve utána néztem annak, hogy miként és hol tudnám elfogadtatni itt a jogi diplomámat. Az aktivitásomnak meg is lett az eredménye, ajánlatot kaptam egy nagy nemzetközi ügyvédi irodától itt Melbourne-ben, nagyon izgalmas október végén kezdek náluk dolgozni. Ez kiváló lehetőség, mert amennyiben úgy döntök, hogy itt visszamegyek egyetemre és megcsinálom az angolszász jogrendszerre az átképzésemet, akkor egy ilyen nagy globális ügyvédi irodánál sok lehetőség van az előre lépésre.

Mindeközben a szerelmi életem is nagyon pozitív irányt vett. 2021 januárjában megismerkedtem spontán módon, egy baráti összejövetelen egy magyar sráccal és azóta is együtt vagyunk, nagy a szerelem, szóval most együtt tervezünk jelentkezni letelepedési engedélyért. Hosszú távon itt képzeljük el az életünket.

Szerinted mi a legnagyobb különbség Magyarország és Ausztrália között? 

Elégedettebbek és nyugodtabbak az emberek. Mivel elégedettek a saját életükkel, meg tudják maguknak engedni, hogy normálisak és kedvesek legyenek a másikkal és örüljenek a másik örömének. 

Mit volt a legnehezebb megszokni? 

A másik oldalon vezetni 😊 de ez csak idő kérdése, mára már nincs vele gondom. Hiányolom, hogy nincs történelem, a kis macskaköves utcák és az építészet hiányoznak. Rómába például szerelmes vagyok, ahhoz képest óriási a különbség. A harmadik dolog, hogy én mindig azt hittem, hogy laza vagyok, de kiderült, hogy az ausztrálokhoz képest inkább feszültnek lehet mondani, mert ők annyira lazák és könnyedek.

Mit volt a legkönnyebb megszokni?

Azt, hogy az emberek lazák, barátságosak, az ország pedig nagyon multikulti. Nem probléma, ha nem beszélsz tökéletesen angolul és viszonylag hamar otthon tudod magad érezni, nem néznek ki. Bár azt tudni kell elfogadni, hogy bár kedvesek és türelmesek az itteniek, de soha nem fognak úgy elfogadni, mint egy igazi ausztrál állampolgárt, hiába van ez a papírodon. Barátságosak az emberek, de véleményem szerint felszínesek. Nem igazán mennek mélyre, még egymás között sem, így, ha egy komoly beszélgetésre vágyok még mindig a magyar barátaimhoz fordulok. Szerencsére elég gördülékenyen megy a kapcsolattartás velük, eleinte féltem, hogy nagyon el fogunk távolodni, de nem így lett. Rendszeresen tudok beszélni velük, látjuk is egymást videóhíváson keresztül, így nem olyan fájó a távolság.

Mit tanácsolsz azoknak, akik elindulnának külföldre, akár Ausztráliába? 

Azt, hogy bízzanak magukban, hiszen nincs vesztenivalójuk. Magyarország ott marad, mint egy folyamatos lehetőség, ahova visszatérhetsz, ahol megvannak a kapcsolataid. Fél az ember, de rájön, hogy legrosszabb esetben hazamegy és akkor sem dől össze a világ. Ami fontos, hogy át kell gondolni, hogy mit akarunk csinálni és egy külföldre költözés anyagi vonzatát is jól meg kell tervezni.  Azt tanácsolom, hogy mindennek járjanak utána, kérdezzenek nyugodtan, vannak például nagyon jó Facebook-csoportok, ahol segítőkész emberek vannak és egymás tapasztalataiból mindig profitálhatunk. 

Vágyad Ausztrália? Rövid vagy akár hosszútávon? Ausztráliával foglalkozó partnereinket itt találod:

https://mindenamikulfold.hu/a-csapat-aki-segit-neked/ausztralia/