Tíz mulatságos, rémisztő és nosztalgikus tévhit az emberi testről

Felgyorsult világunknak és az internetnek köszönhetően a hiedelmek és tévhitek elképesztő sebességgel terjednek az emberek között. Ezeknek jó részét már megcáfolta a tudomány, ám az ilyen bizonyítások általában nem a legkönnyebben fogyasztható és elérhető forrásokból származnak, mint a tévé vagy az internet, hanem szakcikkekből, könyvekből és enciklopédiákból. Ennélfogva pedig nehezebben jutnak el az emberekhez, akik inkább egy interneten olvasott cikknek, bejegyzésnek adnak hitelt, amelytől sokszor pánikba is esnek. Ma a Tízes Lista című Youtube-csatorna videója alapján szeretnék szemléltetni tíz olyan tévhitet, amely az emberi testtel kapcsolatban terjedt el.-Umann Róbert írása

Nagy láb – nagy szerszám

Meglehet, hogy már többen találkoztatok a „Nagy láb nagy szerszámot jelent” vagy a „Kis ember nagy bottal jár” kifejezéssel, amely abból a tévhitből indul ki, hogy a férfiak nemi szervének hossza a lábuk méretétől függ. Ugyan logikusnak tűnhet egy efféle következtetés, és talán a párkeresést is többször megkönnyítené, ha az emberek külső jegyek alapján előre tudnának tájékozódni kiszemeltjük „egyéb” területen nyújtott teljesítményéről, ám sajnos a tudomány rácáfolt erre. 1993-ban két kutató, Jerald Bain és Kerry Siminoski 63 férfit vizsgálva próbált meg rájönni, mi lehet az összefüggés a lábméret, a magasság és a férfiasság hossza között, de nem találtak semmilyen kapcsolatot. Végül azt a konklúziót vonták le, hogy e paraméretekből nem lehet egyértelműen kikövetkeztetni egy férfi nemiszervének hosszát. Hat évvel később, 1999-ben Koreában egy sokkal inkább kiterjedt kutatás zajlott le, amikor is 655 férfi ernyedt hímtagját mérték le, hogy megpróbáljanak összefüggést találni a férfiasság hossza és más testrészek mérete között. Ám nem jártak sikerrel, ahogy az azóta elvégzett vizsgálatok sem. Tehát úgy fest, a nagy lábméret nem garancia az örömteli együttlétre.

Öt érzékünk van

Ez talán az egyik legelterjedtebb tévhit a testünkkel kapcsolatban. Hiszen mindenki álmából felkeltve is azonnal fel tudja sorolni az öt érzékünket: látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás. Ezt már i.e. 350-ben megmondta Arisztotelész, ám anélkül, hogy becsmérelnénk a nagy görög gondolkodót, ki kell jelentenünk, hogy sajnos jócskán alálőtt ezzel a számmal. Ráadásul még azzal sem járnánk sokkal közelebb az igazsághoz, ha hozzáadnánk a sorhoz a rejtélyes hatodik érzéket (főleg azért nem, mert ennek léte tudományosan még nem bizonyított). A legfrissebb kutatások ugyanis azt mondják, hogy úgy 22-33 közé tehető az érzékeink száma. Ez talán kissé megdöbbentőnek tűnhet, de tulajdonképpen gyorsan kijöhet ez a szám, ha egy kicsit elgondolkodunk. A már említettek mellett ide sorolható többek között az egyensúlyérzék, a hőérzet, az időérzék, a fájdalomérzet és a mozgásérzékelés is. Mások igen előkelő helyen vannak a listán, mivel elengedhetetlenek az életben maradáshoz. Ilyen a szomjúságérzet is, amelynek külön érdekessége, hogy az emberek egy részének nincs meg ez az érzéke. Ezt nevezzük adipsia-nak vagy másnéven hypodipsia-nak, és aki ebben szenved, az egész egyszerűen nem képes szomjúságot érezni, ezért fokozottan kell ügyelnie arra, mikor és mennyi folyadékot visz be, hiszen a szervezete nem jelzi neki, ha szomjas és így gyorsan kiszáradhat.

Kékvérűség

Egy közismert városi legenda szerint az ereinkben folyó vér valójában kék, és csak akkor válik vörössé – méghozzá az oxigéntől –, ha a testen kívülre kerül. Az elmélet alapját az adja, hogy a vénáink külsőleg kékeszöldes színűek, így logikusnak tűnhet, hogy a vérünk is az. Ám bármilyen észszerű okfejtést is találunk, a helyzet az, hogy a vér igenis vörös színű, mind testen kívül, mind azon belül, és maximum árnyalatában változhat, hiszen az oxigéndús vér világosabb tónusú, míg az, amelyben kevesebb az oxigén, sötétebb. A vér vörös színét egyébként a vörösvérsejtekben található, vasat tartalmazó úgynevezett hemoglobin fehérjemolekula adja, amely az oxigénnel reagálva színezi vörösre az emberi vért.

Ezután jogosan tehetjük fel a kérdést: ha a vérünk vörös, akkor a vénáink mégis miért kékeszöldek? A válasz a bőrünkben és az azt fedő zsírrétegben keresendő, amelyek együttesen elnyelik a nagyobb hullámhosszú vörös fényt, és csak a kisebb hullámhosszú kéket engedik át. Ennek hatására pedig csak a kék színt látjuk, ha a vénáinkra nézünk.

A kékvérűség egyébként nem csak ezen tévhitből lehet ismerős: sokszor illették, illetik ezzel a jelzővel a gazdagokat (sőt, ők saját magukat is). Ennek eredete Kasztília büszke arisztokrata családjaira vezethető vissza, amelyek azért utaltak magukra kékvérűként, hogy így jelezzék: semmilyen kapcsolatban nem állnak a mórokkal és a zsidókkal. Azért is működött jól a dolog, mert ezen famíliák tagjainak bőre világosabb volt, így vérük még kékebbnek látszott. A kifejezés egyébként a spanyol sangre azul szókapcsolat tükörfordítása, s emellett több nép, így a németek (blaues Blut), a portugálok (sangue azul) és az olaszok (sangue blu) is használják.

Alvajárók: rosszat tesz nekik, ha felébresztjük őket

Egyes kutatások, statisztikák szerint az emberiség hét százaléka járkált már álmában, s bár a jelenség okát még nem tudtuk pontosan megfejteni, arra bőven akad teória, hogy mit tegyünk, vagy épp ne tegyünk, ha éjszaka szembejön velünk egy alvajáró családtagunk. Sokan tartanak attól, hogy ha felébresztik az alvajárót, súlyos kárt tehetnek benne, de ez természetesen nem igaz. Ez a hiedelem egyébként még az Ókorból származik, amikor még azt hitték az emberek, hogy amíg alszunk, a lélek elhagyja a testet. Ha valós lenne ez az állítás, akkor tényleg kétszer meg kellene gondolnunk, felkeltsünk-e valakit ilyen állapotban, hiszen, ha épp testen kívül van a lelke, lehet, hogy túl hirtelen térne vissza. De Mark Pressman, aki az alvási rendelleneségek szakértője (ezzel foglalkozó cége is van, a Pressman Sleep & Science Forensics LLC) emellett pedig több e területet vizsgáló intézmény professzora, kutatója), még ennél is tovább megy: rávilágít, hogy az emberek régen azt hitték, hogy ha felkeltenek egy alvajárót, annak lelke nem is talál vissza a testébe. Ez a tévhit azóta „modernizálódott”, ugyanis most már úgy tartják, az alvajáró az ébresztés hatására szívrohamot kaphat. De Pressman szerint ezek mind csak városi legendák és semmilyen kárt nem okozhatunk az alvajárónak, ha felkeltjük. Ám a legjobb választás talán mégis az, ha visszakísérjük az ágyába, az alvajárók ugyanis könnyen kár tehetnek magukban, ha szunyókálva kóborolnak éjszaka a lakásban.

Minden ujjlenyomat egyedi

Valószínűleg sokak szíve kihagyott most egy ütemet, hiszen manapság általános, hogy ujjlenyomatleolvasóval védjük a telefonunk adatait az illetéktelenektől. De ugyan mit érünk vele, ha a telefontolvaj mégis fel tudja oldani a készülékünket? Ezért fontos már az elején leszögezni: ez az állítás nem feltétlenül téves, csak még nem sikerült tudományosan bebizonyítani, hogy tényleg minden ujjlenyomat egyedülálló. Viszont az is igaz, hogy mikroszkóp alatt összehasonlítva már találtak két ugyanolyan hópihét, holott azelőtt ezekről is azt hittük, mindegyik sajátos formájú.

Ha ujjlenyomatokból is léteznek egyformák, az azért is lehet gond, mert így egy nyomozás során téves következtetés alapján olyan embert is meggyanúsíthatnak (sőt, el is ítélhetnek), aki ártatlan, csak az elkövetővel azonos az ujjlenyomata. Egyelőre azonban jó eséllyel nem fogjuk tudni bebizonyítani, hogy tényleg van-e két azonos ujjlenyomat, ugyanis még nem áll rendelkezésre olyan technológia, amellyel a Föld teljes lakosságát meg lehetne vizsgálni ilyen szempontból.

A gyomrunk a köldökünk mögött van

Ha a köldökünk mögött érzünk fájdalmat, mindig azt mondjuk, a gyomrunk fáj, ám ez a szervünk valamivel feljebb található, nagyjából a mellkasunk alatt, az alsóbordáink találkozásánál. A gyomorfájdalomként aposztrofált érzés pedig valójában a beleink valamelyik részéről származik, csakúgy, mint a gyomorgörcs. De lehet, hogy csak azért terjedt el ez a tévedés, mert sokkal jobban hangzik, hogy „Fáj a gyomrom”, minthogy „Fájnak a beleim”.

Ne együnk úszás előtt, mert begörcsölünk

Ha esetleg többször hallottátok gyerekkorotokban, hogy „Ne egyél úszás előtt, mert begörcsölhetsz!”, akkor ideje megtudnotok, hogy ez egyáltalán nem így van. E tévhit alapja is logikusan hangzik: a szervezetnek vérre van szüksége az emésztéshez, így nem jut elég a végtagokba, amelyek ezért úszás közben begörcsölhetnek. Ám ennél azért okosabb az emberi test: attól még, hogy vért juttat az anyagcserében közreműködő szervekhez, a végtagokba is kerül annyi, hogy gond nélkül tudjunk mozogni. Tehát önmagában az evéstől nem kapunk görcsöt, ám a mértéket fontos, hogy megtartsuk. Ha túlzottan belakmározunk, valóban nehezebb lesz aktivizálnunk magunkat, az viszont nagyon is ajánlott, hogy együnk edzés előtt, mert a szervezet akár egy kevés, magas szénhidráttartalmú ételből is sok energiát ki tud nyerni.

A tea egészségesebb mézzel, mint cukorral

A sokat emlegetett logikus, mégis téves feltételezés itt is fennáll: a méz, mint természetes édesítő a jobb, mint a cukor. Ám valójában teljesen mindegy, hogy milyen formában visszük be a cukrot a szervezetünkbe, a lényeg az, hogy mennyit! A konkrét cukor maximum azért lehet kevésbé előnyös, mert abból általában többet rakunk a teába, mint amennyi egy adag mézben megtalálható.

A rágógumi évekig a szervezetben marad, ha lenyeljük

Egy újabb gyöngyszem gyerekkorunkból: ha lenyeljük a rágót, évekig a gyomrunk rabja lesz, mivel nem vagyunk képesek lebontani. Biztos sokakat ijesztgettek azzal, hogy a lenyelt rágó rossz hatással van az egészségünkre (bár azt ritkábban mondták el, hogyan), de ez is teljes mértékben téves. A rágó állagát a gumitartalmának köszönheti, amelyet tényleg hiába próbálnánk megemészteni, de az egyéb alkotóelemeket, mint például a cukor és a különféle ízesítők, már sikeresen lebontja a szervezet. A gumi pedig a rágó mindössze 20-30 százalékát teszi ki, amely már könnyedén távozik a testünkből. Itt is a mérték a kulcs, ugyanis, ha rövid idő alatt sok rágót nyelünk le, az már kitehet egy akkora mennyiséget, amelyet már csak műtéttel lehetne eltávolítani. Ahogy minden más jóból, rágóból is megárt a sok!

A körmünk és a hajunk tovább nő a halálunk után

Zárásként nézzünk meg egy hátborzongatóbb hiedelmet. Bár a testünk a halál beállta után már nem képes további sejteket előállítani, mégis úgy tűnhet, hogy körmünk és hajunk tovább növekszik. Erre azonban egyszerű a magyarázat: a halálunk után több változás megy végbe a testünkön, amelyet egyike az, hogy a bőrünk elszárad és zsugorodni kezd. Így tehát nem a köröm és a haj nő, csupán egyre nagyobb részük válik láthatóvá a bőrfelületen kívül.

Források:
Tízes Lista: