Több gyerekes szülőként külföldre költöztünk

Izgalmas, aggodalmas és nagyon nagy felelősség. Vegyes érzés, ha már nem csak Ő és Én vagyunk hanem MI a gyerekekkel. Amikor már nem csak egy hátizsákot kell a hátamra kapni, a farzsebben a repjegyekkel, és a szerelmemmel felülni egy repülőre, elindulni a Nagy Világba.

Kondás Andi írása

Éltük a hétköznapjainkat. Jól, sokkal jobban és néha kevésbé. Tulajdonképpen mindenünk megvolt, amit egy család kívánhat magának. Csak pár dolog hiányzott, de ezek a hiányérzetek az évek alatt olyan nagyra nőttek, hogy döntenünk kellett. Végtelenül önzőnek tűnhetett a döntésünk, pedig a legönzetlenebb dolgot tettük meg a gyermekeinkért, leginkább értük, és a jövőjükért.

De kezdem a kályhától…

Az országot elhagyók jelentős része anyagi okok miatt indul el, mi nem. Mi érzelmi okokból és meggyőződésből indultunk. A legelső pillanattól, ahogyan megfogalmazódott bennünk, hogy nem itt fogunk élni tovább, beavattuk a gyerekeket. 9-10-11 évesek voltak ekkor. Elég nagyok, nyitottak és okosak ahhoz, hogy megértsék, amiről beszélgetünk. Minden kérdésükre válaszoltunk. Hogy milyen kérdéseik voltak? Néha mosolyogtunk, néha összerezzentünk a magunk bizonytalanságától. Vagy csak összenéztünk és azt éreztük, őket bárhová el merjük vinni.  Szóval a kérdések sokszor igen egyértelműek voltak: „Lesznek barátaim ott is?”, „Hogyan fogom tartani a kapcsolatot az itteni barátaimmal?” „Hol fogunk lakni?” ( ez is egy izzasztó kérdés volt, mivel fogalmunk sem volt )„Mi van ha nem értenek majd meg?” „szeretni fognak vagy utálni?” (erre határozottan emlékszem, és arra is, hogy micsoda kettős érzés fogott el…. mit mondhatok erre, amikor én sem tudom a választ? És pont ezt válaszoltam…. ugyanannyira nem ismerjük az országot, mint Ők, de mindent megtehetünk, és vissza is költözhetünk. 

Apropó visszaköltözés. Nem vágtuk el a szálakat, és nem elmenekültünk Magyarországról. Megtartottuk az imádott otthonunkat, a telkünket. Mindazt, ami egy „nem ezt akartuk, visszamennénk” esetén biztonságot nyújthat.

Aki vízumköteles országban tervezi a letelepedését, pontosan tudja milyen hosszadalmas is lehet a folyamat az elhatározástól a kiköltözésig. Nekünk ez majd’ 2 év volt. 2 évünk volt arra, hogy elfogadtassuk, megértessük, vagy egyáltalán csak tudassuk az emberekkel, a családdal, a barátokkal, hogy meghoztunk egy hatalmas döntést, és ha nem is állnak mellettünk – mert bizony kaptunk hideget-meleget – ne legyenek ellenünk. 

Igazi őrület jellemezte az utolsó hónapunkat. A gyerekek kapcsán az iskolarendszerből való kijelentkezés (Az iskolánál és a gyámhatóságnál) talán a legfontosabb dolog. Majd a háziorvos, akivel a védőoltásokat egyeztettem. Ezután jöttek a búcsúvacsorák, bulik, kávézások. Nem mondom, hogy nem pityeregtünk néha. Hogy nem éreztük a súlyát napról napra nehezebbnek, ahogyan közelgett a költözésünk napja. 

A lakásunkat egy nagyon kedves barátunknak adtuk ki, így azt gondolom igazán nyugodtan léphettünk ki az ajtón. Viszont az indulás napjáig a házunkban aludtunk, éltünk, pakoltunk. A dolgainkat, amiket meg akartunk tartani hazavittük a szüleinkhez bedobozolva. A feleslegessé vált dolgainkat, ruhákat, eszközöket, bicikliket elajándékoztuk a barátoknak, ismerősöknek. 

Az utolsó esténkre csak az ágyneműink, és 5 tele bőrönd maradt velünk. 

Mit pakoltunk a bőröndökbe?

Azt tudható, hogy aki PR vízummal indul útnak Ausztráliába, letelepedési szándékkal – 2×35 kg csomagot vihet magával. Aki egyéb más vízumokkal, ami ideiglenes, vagy határozott időre szól, az csak 35 kg súlyt vihet magával. Soha nem gondolnánk milyen kevés 35 kg. Milyen kevés dolog fér bele egy életből elindulni egy másikba. Sok mindent másképp csomagolnék ma már, de erre is kitérek. A legfontosabb, legszemélyesebb apróságokat mindenképp becsomagoltuk. A kedvenc rongyik’ és plüssök jöttek velünk. A kedvenc játék, egy kártya, pár kedvenc ruha, hasznos gyógyszerek, lázmérő, iratok, laptopok…. és igazából ennyi. Soha nem utáltam ennyire a poggyászmérleget. Centiztünk, dekagrammokkal játszottunk, hogy mi hová fér be, kiébe csempészhetem be. 34,99 kg…. Ennyit hoztunk el fejenként. 

Ha most indulnék, a mostani tapasztalataimmal. Kevesebb ruhát csomagolnék, és sokkal több emléket. KELL! Az első időkben ezekbe kapaszkodik az ember. Igenis kell egy fotóalbum, kell egy két személyes dísztárgy, egy – egy emlék az esküvőnkről, vagy kapott apróság a barátoktól. Ruhát bármikor vehetsz, de ezek a kis apróságok mentenek meg az elején attól, hogy úgy érezd a Világ végén vagy…. egyedül.

Utolsó reggel….

A pótnagyszüleink búcsúztak el tőlünk, akik a szomszédban laktak. Azt hiszem itt már eltörött a mécses. Higgyétek el, ez természetes. Sosem sírtam annyit, mint amikor elindultunk, és az első hónapokban amikor mindent, de mindent a nulláról kezdtünk. 

A reptérre barátok vittek ki minket. Ha adhatok egy tanácsot, ne a családdal menjetek reptérre. Ne nehezítsétek meg önmagatoknak és nekik sem az utat, az elindulást. Főleg ne gyerekekkel a kezetekben, vagy körülöttetek. Ebben az esetben Ti magatok vagytok a nagy erős szikla, mégha csak kívülről is… de mégis. 

Soha nem felejtem el azt a határozott kézfogást, amikor a Férjem megfogta a kezem, a becsekkolásnál és azt mondta: „Hát, kezdődjön a kaland Édesem”

Nagyon jó utunk volt. Igazi nyaralás érzéssel. Hetekkel korábban megszerveztük, hogy egy magyar család jön elénk a reptérre. És valóban ott vártak minket. Az otthonukban vacsorával és puha megágyazott fekhelyekkel. (Sajnos hallottunk nem ilyen pozitív kimenetelű megbeszélt találkozókról is. Nem tudom mi lehet a jó tanács, de hallgassatok a megérzéseitekre. Beszélgessetek azokkal, akikkel esetleg felveszitek a kapcsolatot. Kell az elején a segítség, és ugyan sokszor mondják, hogy nem mindig segítőkészek a magyarok külföldön egymással, de higgyétek el, vannak nagyon jó emberek.)

Miután nem Ausztráliában élőként, szinte lehetetlen lakást bérelni, az első hetekben a reptéren minket váró magyar családnál laktunk. Hatalmas segítség voltak nekünk. Azonnal bemutattak a baráti körüknek. Sok-sok magyarral találkoztunk általuk. Segítettek az első autó vásárlásában, a jogosítványok intézésében, a lakcímkártyában, a Medicare kártyában, ami az otthoni TAJ kártyának felel meg, és minden hivatalos dologban, ami ahhoz kell, hogy itt elindítsd az életed. A gyerekeket azonnal bejelentettük a helyi iskolába – Kötelező iskolába járniuk itt is!!! Azt fontos megjegyeznem, hogy mielőtt bemennek az iskolába, ellenőrzik az adataikat, az oltásaikat. Az államok között eltérően veszik figyelembe a gyerekek oltottságát, de pl Viktória államban a kötelező védőoltások nélkül, nem mehet a gyermek közösségbe. Ugyanígy az első lépések egyike, hogy ellenőrzik a vízumukat – ami meghatározza, hogy tandíjkötelesek a gyerekek vagy sem. (Egy általános iskolai tanév kb 13.000 AUD/gyermek) Nagy szerencsével egy ici-pici kertvárosi iskolába mentek a gyerekek, ahol olyan szeretettel vették őket körbe, ami szinte sokkoló volt. Imádtak iskolába járni.

Viszonylag gyorsan találtunk egy nekünk tetsző bérbeadó sorházat, amit megkaptunk. Ennek kapcsán fontos tudni, hogy itt a lakásbérlés ügynökségeken keresztül működik. Vannak meghirdetett időpontok egy-egy lakás megtekintésére, és ha tetszik, egy pályázatot kell (igen pályázatot: bér igazolás, bankszámlakivonat, család bemutatkozó levele, referenciák) benyújtani. Minden jó lakásra többen pályáznak, és innen indul a drukk…. megkapjuk vagy sem? Sok tulajdonos hamarabb ad ki lakást egy két kutyás párnak, mint egy 3 gyerekes családnak.

A kulcs átvétel. Azt hiszem az első lépések egyike amikor otthonná válik az új lakóhelyed. Miután ez az ország igen sok bevándorlót fogad, nem igazán éreztem magunkat kellemetlenül amikor az első IKEA körünket futottuk, a legalapvetőbb dolgok megvásárlásával, és hasonló vásárlókkal futottunk össze az áruházban. Ágy, paplan, edények, asztal, székek stb. Szerintem sokan ezzel a költséggel felejtenek el számolni. Ez egy igen nagy (férjem szerint egyszeri, szerintem végeláthatatlan) kiadás. Nulláról, be kell rendezned egy lakást, úgy, hogy holnap reggel legyen miből enned, innod, legyen min aludnod, legyen mire leülnöd. 

Azt vettük észre, hogy a gyerekek nagyon szerették ezt a részét a letelepedésünknek. A Férjem és a kisfiam együtt szerelték össze a bútorokat. A lányok, velem csinosítgatták a lakást. Egy-két hét alatt minden a helyére került. 

Visszatekintve az elmúlt 2,5 évünkre

A legjobb döntést hoztuk meg. A harmadik lakásunkban lakunk, amit szintén bérlünk. Abban a városrészben, amit szeretünk. Közben a három gyermekünkből kettő középiskolás lett, a harmadik pedig idén fejezi be az általános iskolát. Sportolnak, barátaik vannak. Élik a helyi kamaszok életét. Apropó sport, és különóra. Itt minden sport, és különóra fizetős. Nagyon fizetős. Pl egy tanévre heti 2 fociedzés, esetleg hétvégi meccsel: 1000 AUD.

Hogy voltunk-e bizonytalanok? Persze! Sokszor. Nehéz volt az eleje? Nagyon. Voltak pillanatok amikor haza akartam menni. Csak egy ölelésre, egy baráti beszélgetésre, mert nagyon nagy szükség lett volna rá. De hogy haza akartunk-e költözni? Nem. Miért vagyok biztos most abban, hogy jól döntöttünk? Mert ennek a cikknek az írása kapcsán beszélgettem a legnagyobb kislányunkkal az imént a teraszon. És azt mondta: „Anya, köszönöm szépen, hogy ilyen fantasztikus életem van veletek. A legbátrabb emberek vagytok a Világon.” 

Ha összegeznem kellene mindazt, amin átmentünk….

Mit tanácsolnék a gyerekes családoknak, akik azt tervezik, hogy kiköltöznek?

• Merjetek bátrak lenni.
• Legyetek nagyon-nagyon őszinték a gyerekekkel. Picik, kicsik, vagy nagyobbacskák, de mindent tökéletesen megértenek megéreznek.
• Ne fessetek rózsaszín ködöt…. beszélgessetek velük a lehetséges rosszabb verzióról is.
• Legyen tőke a hátatok mögött. Lehetőleg jó sok, legalább egy fél évnyi lakhatásotokat, életeteket fedezze 😀 (Iskolai tandíj, lakásbérlés, lakásberendezés, autó, és az előre nem látható költségek – pl: betegség, fogorvos, sport, különóra)
• Pontosan haladjatok végig egy mit kell tennem, ha a gyerekemet elviszem Magyarországról listán (iskolalátogatás, évhalasztás, vagy ideiglenes felfüggesztés, oltások, TB kijelentkeztetés- ha hosszútáv a cél stb)
• A gyerekek gyorsabban beilleszkednek, mint mi nagyok.
• Önmagatokért döntsetek így, és ha döntöttetek, ne hagyjátok magatokat befolyásolni.
• Ne szégyenkezzetek, ne legyen bűntudatotok!!! 
• Csomagoljatok gondosan, készítsetek listát arról kinek mi a legfontosabb, amit szeretne magával hozni, és véletlenül se hagyjátok otthon. 
• Tervezzetek együtt.
• Legyetek turisták az első időkben, kiránduljatok amennyit csak lehet! Fantasztikus szelep, és rengeteg erőt ad <3 
• És szeressétek egymást nagyon!!!! Mert enélkül nem fog menni

Fotók: Kondás Andi

Keresd ausztrál regisztrált bevándorlási partnerünket, ha tudni szeretnéd milyen lehetőségeid vannak Ausztráliában, milyen vízum lenne Neked a legideálisabb. IDE KATTINTVA tudod felvenni a kapcsolatot Claudiával.