Milyen a gyereknek és a szülőnek Ausztráliában?

Milyen Ausztráliában gyereknek lenni? Milyen az oktatási rendszer? Mit játszanak a gyerekek Ausztráliában? És hogy érzi magát egy magyar szülő? Erről beszélgettünk Zitával, aki évek óta ebben a csodás országban él. -Paulikovics Réka írása

Mióta élsz Ausztráliában, hogyan kezdődött a családod története? 

2014 óta, tehát hét éve élek Ausztráliában, a párom viszont már huszonegy éve. Nem vagyok régi motoros itt, ráadásul úgy kerültem ide, hogy ő hazajött egy évre Magyarországra, otthon megismerkedtünk, aztán az én életfelfogásommal nem volt kérdés, hogy ki költözik hova. Magyarországot már akkor is egy kicsit szűkösnek éreztem szellemiségileg, nem azért, mert nem látok benne fantáziát, hanem mert egót látok benne, ami nem engedi azt a fajta „tágulást”, amire én gondolok. Kijöttem, egy évig szenvedtem a turistavízummal, háromhavonta kellett haza vagy Új-Zélandra menni emiatt. Közben teherbe estem az első gyermekünkkel, és gyakorlatilag 16 hetes terhesen még turistavízummal jöttem vissza Sydney-be. Aztán bridging vízumon szültem, amiben semmi negatívat nem éreztem. Egy vasat nem fizettem, köszönhetően a medicare-nek (állami egészségügyi szolgáltatás), egyágyas, saját fürdőszobás, tengerre néző szobám volt. Egy hétig bent kellett maradnunk a kórházban, mert a lányom pici volt, reggelente hozták az étlapot, hogy akkor mondjam meg, mit kérek ebédre és vacsorára. És mondom, mindezt medicare, egy állami juttatás keretében. Rólam, ha meg lehetne megfogalmazni egy röpke kis „én mondatot”, ezt mondanám: én az vagyok, aki számára az élet a gyakorlatban van, nem beszélni szeretek róla, nem körülírni, hanem hiszem, hogy mindig megtörténik, aminek kell, akkor, amikor kell. 

Ha Ausztrália a célod keresd ausztrál regisztrált bevándorlási ügynök partnerünket az alábbi linkre kattintva. LINK KATT

Hol éltek most? Milyenek felétek az emberek? 

Három éve felköltöztünk Sunshine Coastra, ami életünk egyik legjobb döntésének bizonyult. Ez egy zseniális hely, igazából elmondani sem lehet. Mindenben a hétköznapokban megélt tudatosság látszik. Ez az a hely, ahol van közösség, ahol a közösségben emberek egymást támogatják, egymás termékei iránt érdeklődnek először, mielőtt megveszik a nagy boltokban. Vannak itt is közösségi csoportok és felületek, és ha valaki akar csináltatni például egy weblapot, akkor először a szűk körön belül érdeklődik, hogy oda adhassa a pénzét. A farmer marketek is így működnek, rengetegféle zöldség és gyümölcs van errefelé (avokádó, ananász, makadámia), a helyi piacok is zseniálisak, az emberek pedig használják is ezeket, inkább a helyi terméket és szolgáltatást veszik meg. Kicsit utópisztikusan hangzik, de létezik ilyen és abszolút van rá fizetőképes kereslet. Ami pedig a legfontosabb, hogy megvan a nyitottság az emberekben a tudatosságra.

Hogy érzi ott magát egy gyerek és persze a szülei?  

Amikor felköltöztünk ide, a lányunk akkor volt két éves, és azóta is élvezzük ennek a helynek minden előnyét, ez a környék kifejezetten gyerekes családok számára „épült”. Rengeteg gyerek van és a szám egyre csak növekszik. Ez a hely tele van programokkal, játszóterekkel és (ami nem elhanyagolható) a játszóterek mellett tiszta vécékkel. Azt gondolom, hogy elég támogató a rendszer a családokat illetően. 

Hogyan kezdődik egy kisgyermek közösségi élete Ausztráliában?

Ez például az egyik olyan dolog, amivel nem vagyok megelégedve és nem is igazán értem. Az ausztrálok szerint az óvoda nem fontos a gyermek fejlődésének tekintetében, így nincs állami óvoda. Vannak közösségi óvodák, amik olcsóbbak, illetve vannak magánóvodák, amik profitorientáltak, tehát horror az áruk. Nekünk nem nagyon volt esélyünk a magánovira, mert az én gyerekeim nincsenek beoltva, amit itt megtehetsz, de a kedvezményeket, adójóváírást, visszatérítéseket ebben az esetben nem kapod meg. Így a magánóvodára vonatkozó támogatást sem, ha be van oltva a gyerek, 40 dollár egy nap, ha nincs, akkor 110. A közösségi óvoda eleve negyven dollár egy napra, oda viszont nem lehet minden nap vinni, a queensland-i rendszer szerint kéthetente öt napot lehetnek ott a gyerekek. Ez olcsóbb és ennek ellenére sokkal inkább szívvel-lélekkel dolgozó emberek foglalkoznak a kicsikkel. Ám ezen kívül semmilyen nehézséget nem tudok mondani. 

És a nagy kérdés, mi a helyzet a nyelvekkel, a magyarral és az angollal? Gyorsan tanulnak a gyerekek?

Nem abban van a veszély, hogy egy gyerek milyen gyorsan tanul meg angolul, hanem, hogy milyen gyorsan felejt magyarul. Mi otthon csak és kizárólag magyarul beszélünk és én az az ember vagyok, akit baromira nem érdekel, hogy mit gondolnak rólunk a játszótéren, vagy bárhol, én mindenhol magyarul szólok a gyerekeimhez. Mióta a lányom elkezdett óvodába járni, úgy beszél magyarul, hogy az angolt fordítja vissza, ami megdöbbentő. Mivel mindent angolul tanulnak, angolul mesélnek nekik, angolul nézik a meséket, szülőként nagyon észnél kell lenni, hogy a magyar nyelvet megtartsuk. Erre egyébként az itteni magyar közösségben is figyelünk, nem csak a családban. Van egy hölgy, akinek a szigetközben kutató volt a nagyapja, az ő gyerekei például gyönyörűen beszélnek magyarul, bár az olvasás nekik is nehezebben meg. Ami nagyon fura, amikor a magyar gyerekek elkezdenek egymással játszani, szinte azonnal angolra váltanak. Ezeken a találkozókon ilyenkor hallani, hogy a „banya anyukák” szólnak, hogy „magyarul!”. Én azt gondolom, hogy a magyar nyelv egy teljesen más típusú agyműködést ad ajándékba, amit hatalmas hiba elvenni valakitől, akinek megvan rá a lehetősége, hogy az övé legyen. Semmi nagy nemzeti öntudatom nincs, de maga a nyelv fontos számomra, mert a nyelvünk utánozhatatlanul egyedi. 

Mit játszanak Ausztráliában a gyerekek? 

Van egy jellegzetes szokás, amit nem szeretek, igazából nem is játék, hanem egy születésnapi szokás és őszinte leszek, a nevét sem tudom megjegyezni. Attól függ, hogy lány vagy fiú születésnapi partijára mész, felakasztanak egy unikornist vagy egy dinoszauruszt (vagy bármit), ami tele van cukorkákkal, nyalókákkal, amikhez úgy lehet hozzájutni, hogy a gyerekek egyesével odamennek egy bottal, és szétverik. Ezt én valahogy nem tudom elfogadni. Mindig mondjuk, mikor nálunk van a buli, hogy mi európai partit szervezünk és ilyen elemek nincsenek. Ausztráliában alapvetően nagyon sokat vannak levegőn a gyerekek, úton útfélen nagyon jó minőségű játszótereket látunk. Még ha szülőként meg is akarnád magad győzni, hogy lusta vagy, akkor sem tudsz őszinte lenni, mert öt percnyi sétán belül tuti van egy játszótér. Tele van minden skate-parkokkal, ahol rollerezni, gördeszkázni, görkorizni, bringázni tudnak a gyerekek. Ez a sok mozgás egyébként nemcsak a gyerekekre igaz, a mi részünk kiemelten fitt, már reggel fél hatkor futnak, úsznak, gyalogolnak, edzenek az emberek, ami nagyon pozitív. A nagy különbség szerintem például Magyarországhoz képest, hogy nagyon azt nyomják, hogy legyen lehetőséged kivinni a családodat a szabad levegőre. Ráadásul az össze játszótér valamilyen szinten fedett, hogy ne legyen minden forró és legyen árnyék.  Az én kedvenc játszóterem például tele van fákkal, az az árnyékoló.

Milyen az oktatási rendszer Ausztráliában?

Itt ötéves kortól mennek iskolába a gyerekek, tehát az én lányom már suliba jár, az öt-hat évesek ismerkednek a betűkkel, és számolni tanulnak. Én az iskola tekintetében nem a hagyományos vonalat képviselem, bár ilyenbe irattuk a lányunkat. Ötszáz gyerek jár ide és az iskola környezetében nem túl sok a zöldterület, ami nekem nem igazán szimpatikus. Van mellettünk egy Steiner suli (amit Magyarországon Waldorfnak neveznek), ami egészen kiskortól érettségiig viszi a gyereket. Ez az iskola egy erdő közepén van, a lányom két éve van várólistán, bár most már úgy vagyok vele, hogy egyáltalán nem bánom, hogy még nem került be oda. Tudni kell róla, hogy elég szabad szellemű gyermek, tudja, mit akar és amikor elvittem ide interjúra, rá sem ismertem, mintha nem önmaga lett volna. Nem olyan régen találtam egy másik iskolát, 50 kilométerre tőlünk, ahol összesen 50 gyerek van, három napot tanulnak, csütörtökön és pénteken pedig a konyhakertben tevékenykednek, és az itt termelt élelmiszerekből főznek, ezeken a napokon vannak a művészeti tárgyak és ráadásul ez az egész egy elképesztően szép helyen van, egy erdő kellős közepén. Minden nap fél órára kimennek az erdőbe, mezítláb, és mennek velük a tanáraik, akik arról mesélnek, hogy ez miért jó. Ami pedig a hab a tortán, hogy ez állami iskola, nem kerül pénzbe, míg a Steiner fizetős. Hadd tegyek egy kis kitérőt a Steinerrel kapcsolatban: tisztelem, becsülöm Steinert, a rendszert, amit kidolgozott, de látnunk kéne, hogy amit mondott, száz évvel ezelőtt mondta, teljesen más „gyerek anyagra” és körülményekre. Azt például, hogy az én gyerekem semmiféle elektromos kütyüvel ne találkozzon ebben az iskolában, életszerűtlennek gondolom, nem pedig konstruktívnak. Mert ennek a mai világnak része a telefon, a számítógép, a televízió. Most ért tetőpontra, hogy végképp megkérdőjeleztem, hogy mennyi valóságos és élhető tartalma van a mai világban ennek a szemléletnek. Van egy helyzet egy éve a világban, amiben vagyunk, és ha őszinték akarunk lenni, az antropozófusok meg sem szólalnak, ezt pedig nem engedhetnék meg maguknak. Mert azt, amit Steiner képvisel, most kéne odatenni az emberi tudat megsegítésére. 

Otthon is tanulnak a gyerekek Ausztráliában? 

Nálunk, a Sunshine Coaston erős a “homeschooling” közösség. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy ugyanazt csinálod a gyerekekkel otthon, mint a suliban, hogy ül egy asztalnál és matek feladatokat meg a töriteszteket oldotok meg, hanem gyakorlati aktivitások vannak. Én most elviszem a lányomat minden héten kedden egy erdei iskolába, ahol megtanítják a gyerekeknek felismerni a növényeket, térképet használnak, megtanulják, hogy mit kell csinálni egy kígyóval, vagy bármilyen állattal, amivel találkoznak. Én ezt a fajta hozzáállást imádom, úgy gondolom, ennek van itt az ideje az oktatásban.

Összességében hogyan látod az ausztráliai oktatást? 

Summa summarum, alapvetően meg vagyok elégedve, amit nem szeretek az állami oktatásban, hogy mindenre „awardot” adnak, mondjuk azért is, hogy a gyerek szépen mosolygott a tanító nénire. Én nem vagyok híve annak, hogy valamit azért csináljunk, hogy elismerjék, azt szeretem, ha azért csináljuk, mert jók vagyunk benne és mert élvezzük. Szülőként ezzel kapcsolatban igyekszünk otthon egyensúlyt teremteni (persze nem büntetéssel). Ami furcsa, hogy a sok iskolai dicséret és elismerés ellenére az ausztrál fiatalok körében nagy számú a mentális betegségek előfordulása, tehát lehet, hogy van ennek árnyoldala. Ezért gondolom, hogy ezek a kisebb közösségek, a kisebb iskolák, ahol ott a közösség ereje, intimitása, az e fajta szövetség megtapasztalása, sokat tud segíteni azon, hogy az ember ne egy magányosan kallódó valakiként élje meg magát a legnagyobb jólétben. 

Ausztrál regisztrált bevándorlási ügynök partnerünkkel az alábbi linkre kattintva tudod felvenni a kapcsolatot.

IDE KATTINTVA tudod felvenni Claudiával a kapcsolatot.