Minden Ami Külföld | Az én házam, az én váram avagy a (külföldre) költözés aspektusai
iranytu_feher
iranytu_feher
Minden ami külföld
  • 1200x630koltozes

Az én házam, az én váram avagy a (külföldre) költözés aspektusai

Rutin

Életünk szilárd oszlopait a rutinok jelentik. Rutin alatt elsősorban azokat a cselekvési folyamatokat értjük, amiket automatikus végzünk a nap folyamán: a reggeli ébredés rituáléja, a bejáratott útvonal a munkahelyünkre, közben egy friss croissant a pékségben. Aztán ott van a kedvenc éttermünk, ahol a legfinomabb harcsapaprikást készítik az egész városban. A gyerek óvodája melletti játszótér, ahol neki is megvannak a maga kis körei: előbb a mászóka, aztán a homokozó, végül a hinta. Hétvégén a piacon pontosan tudjuk, melyik zöldségesnél érdemes paradicsomot venni és kinél kapjuk a legszebb marhaszegyet.-Balogh Eszter írása

Érdekel az asztrológia? >>kapcsolatfelvétel<<

De ott vannak a bosszantó dolgok is: a délutáni forgalmi dugó, a konzekvensen este tíz után szerelő vagy mosógépet beindító szomszéd, a mindig körülményeskedő főnök, az idős néni fejhangon ugató kövérkés dakszlija vagy az évek óta mélyülő kátyúk az utcánk végében.

Észre sem vesszük, hogy ezek a momentumok mennyire meghatározzák a mindennapjainkat. Legfeljebb akkor eszmélünk rá, ha épp kilépni készülünk belőle.

Tárgyak

Ragaszkodásaink nem csak cselekvéseinkben vannak jelen, de a kanapénktól, a szőnyegünktől, az IKEÁ-s állólámpánktól, a nagyitól örökölt és átalakított Singer varrógép-asztalkától sem szívesen válunk meg. Nem is beszélve a régi emlékekről: a fotókról, a kamaszkori szerelmes levelekről, az utazásokról hazahozott filléres számunkra mégis nagy jelentőséggel bíró csecsebecsékről.

költözés

Nehezen engedünk el dolgokat, hiába van évente lomtalanítás a kerületben, csak hébe-hóba viszünk le ezt-azt. Gyűjtünk, felhalmozunk és leginkább benne élünk a múltban.

Mindaddig, míg a jövő érdekében szelektálni nem kényszerülünk.

Az árulkodó épületek

Mielőtt végre rátérnék a költözés lélektanára, a gyakorlatiasságon túl egy spirituális megközelítést is szeretnék mutatni.

Az óvodai gyerekrajzok egyik leggyakrabban felbukkanó szimbóluma a ház. Bár már egyre kevesebbet firkálgatunk telefonálás közben, mégis ha előfordul ilyesmi, akkor előszeretettel skiccelgetünk sematikus házikókat a kezünk ügyébe kerülő jegyzetlapokra. Ha vettünk már részt önismereti rajztesztekben, akkor emlékezhetünk rá, hogy a pszichológus vagy grafológus szintén ház (esetleg fa) ábrázolását kérte tőlünk. Sőt! Álomterápiáknál is különös hangsúlyt fektetünk a tudatalattinkból felbukkanó épületek értelmezésére: nem mindegy, hogy lefelé vagy felfelé haladunk benne, romosak esetleg gyönyörűen berendezettek, netán gyermekkorunk ismert épületeit járjuk be újra és újra álmunkban.

Minden esetben az épületek rólunk árulkodnak, ugyanis a ház az ego, a személyiség jelképe: az egyén külvilághoz való viszonyára és az én meghatározására utal. Kazanlár Emil által festett fantasztikus tarot-képek végigvezetnek bennünket huszonkét létállomáson, ahol az épületek változásaival végigkísérhetjük az énképek formálódását is. Ha megrekedés helyett a fejlődést választjuk, akkor megtapasztaljuk, hogy énképeink folyamatosan épülnek majd omlanak össze, megálmodjuk őket, majd a hátunk mögött hagyjuk.

Ha ezzel vonunk párhuzamot, akkor láthatjuk: az új otthonba költözés mindig egy teljesen új identitást jelent.

Könnyű vagy nehéz költözni?

Ez helyzet és egyénfüggő.

Vannak, akik rugalmasabban élik az életüket, nem ragaszkodnak túlságosan tárgyakhoz, helyekhez, míg mások számára az apróbb dolgok elengedése – például egy új telefon vásárlása és a régi kidobása is – problémás lehet. Ott van továbbá a honvágy kérdése. Akik nem ismerik az érzést, nehezen fogadják el, hogy másokban ez milyen belső vívódásokat okozhat, míg azok, akik egyhetes nyaralásból is haza kívánkoznak, elképzelni sem tudják, hogy emberek milyen vígan teremthetnek új életet idegenben.

Gyakran az életkorral kapcsolatban is felfedezhetünk párhuzamokat: fiatal felnőttként több bennünk a kalandvágy, a kíváncsiság, mint a negatív tapasztalat, másképp viszonyulunk a biztonság kérdéséhez, kevésbé törekszünk „életre szóló” alapok kialakítására. A kor előrehaladtával jobban belénk vésődnek a megszokások, nem csak a fizikai körülményeinkben, de gondolkodásunkban is markánsabbá válnak a rutinok. Húsz évesen a legtöbbünknek nincs kétsége afelől, hogy „miénk a világ, bármi sikerülhet”, míg 35 felett már tömegével „gyártjuk” a kétségeket, gyakrabban fordulnak elő önszabotáló gondolatok „nem fog összejönni, mi van akkor, ha… és a többi”.

Függ továbbá attól is, hogy önszántunkból hozzuk meg a döntést vagy a körülmények kényszerítenek bennünket költözésre. Gondoljunk csak bele, ha a szerelmünkhöz utazunk új életet kezdeni vagy álmaink munkáját kaptuk meg külföldön, netán rábukkantunk egy édes kis otthonra a tengerparton, amit jó áron ki tudunk bérelni – szinte már holnap azt az életet akarjuk élni. Ilyenkor türelmetlenül dobozolunk, nagylelkűen bútorokat ajándékozunk és alig várjuk, hogy értünk jöjjön a költöztető cég furgonja.

Ha azonban muszáj továbblépni, mert nincs más választásunk, sürget az idő, itthon nem találunk munkát, elmérgesedett a viszony a családdal, épp túl vagyunk egy váláson, romba dőlt körülöttünk minden és a romok alatt tovább nem időzhetünk – máris más érzelmekkel látunk neki a csomagolásnak. Ebben az esetben jóval több bennünk az ellentmondást, a félelem, a bizonytalanság. Még ha előre menekülünk is, akkor is csak menekülésről van szó.

Jól látható, hogy komplex a kérdés, így a költözés érzelmi feldolgozására nincsenek előre megírt receptek. Pár dolog azonban általánosságban mégis jól hasznosítható.

Újraépíteni önmagunkat

Ha azt vesszük alapul, hogy nem csak fizikai identitást váltunk, vagyis A pontból B-be költözünk, hanem ezzel egy új személyiséget is kialakítunk, akkor a tárgyak szelektálásán és becsomagolásán túl érdemes lelkiekben is megtenni ugyanezt: elengedni, amit nem szeretnénk az új életünkbe magunkkal vinni és csak az értékeket megőrizni.

Minél nagyobb, minél gyökeresebb a változás, annál inkább a segítségünkre lehet, hogy kilépjünk a megszokásaink mókuskerekéből. Azon túl, hogy új útvonalakat, új pékségeket vagy éttermeket kell keresnünk a környékünkön, gondolkodásunkon, életmódunkon is könnyebben tudunk változtatni, ha a lendület visz minket előre.

Érdemes a pakolás mellett a belső munkára is egy kis időt szánni. Még ha kényszerből mozdulunk is tovább, lehetőségünk van a szándékunkat letisztázni, megerősíteni. Félelmeinket, bizonytalanságainkat szintén oldhatjuk, lélekben felkészülhetünk az előttünk álló változásra: a meditációval egybekötött vizualizációs technikák segíthetnek érzelmileg áthangolni magunkat.

Minden új életszakasz egyben a régi lezárása is, így – bár lehet, hogy elsőre kissé furcsa ötletnek tűnik – a búcsúra is jó, ha áldozunk egy kis figyelmet. A gyászszertartások nem csak egy hozzátartozó elvesztésekor fontos részei az érzelmi folyamat feldolgozásának, de egy kapcsolat végét és a továbblépést is megkönnyítheti, ha az előző partnerünktől békében (legideálisabb esetben érzelemmentesen) el tudunk válni. (Ajánlom a témában Almási Kitti: Lezárás. Elengedés. Újrakezdés. című könyvét)

Ahogy az már kiderült, az otthonunk az identitásunk meghatározó része, így mi is megérdemeljük a régi énünknek kijáró méltó búcsút és az új élet várakozással teli köszöntését.

A cikkben elhangzottakért felelősséget nem vállalunk. Ez a cikk nem feltétlenül tükrözi a mi álláspontunkat! De mivel szeretjük az elgondolkodtató, érdekes írásokat a Tiédet is várjuk szeretettel vagy ha szívesen megosztanád tapasztalataid, de nem erősséged az írás jelezd és egyeztetünk Veled akár egy interjút.

Szólj hozzá