(RÉM)ÁLOM HÁZZASSÁGOM

Igaz történet alapján

A történet írója saját története alapján mesél arról, hogyan sikerült megmenekülnie a dubaji börtöntől, és hogy emiatt döntött a házasság mellett születendő gyermekének apjával Kenyában.

Az idő múlásával ez persze kiderült, miután mi is bepillantást nyerhetünk két teljesen más kultúrába és azok különbségeibe.

Két, egymástól teljesen eltérő világ.

Természetesen egyáltalán nem olyan házasságról álmodott, mint amivé az vált a közös gyermekük megszületése után. Te tudod mit lehet tenni, ha bántalmazó kapcsolatban élsz? Felismernéd-e egyáltalán?!

A történet főhőse szembesült a valósággal és nagy döntést hozott, amiért sokat kellett harcolnia, majd talpraállnia, és újrakezdeni mindent, immár egyedülálló szülőként.

Lebilincselő, izgalmas történet, mely motivál, erőt ad, hogy rájöjj arra, te is talpra tudsz állni.

Neked szól ez a könyv

ha reménytelennek érzed jelenlegi helyzeted, de a jövőben nem szeretnél ‘áldozat’ lenni a kapcsolatodban, és hogy megértsd: bárki kerülhet ilyen helyzetbe. Igenis van kiút!

(RÉM)ÁLOM HÁZASSÁGOM

e-book



♡  Egy idegen nyelv, egy idegen kultúra megismerése tesz minket igazán többé. ♡ 

Hozd ki magadból a legtöbbet!


Vélemények:


Még nincsenek értékelések, légy Te az első!


Ennél is több kell?

Ne fogd vissza magad, hiszen további e-bookok is készülőben vannak! Ha bármi javaslatod van, akár milyen témát foglaljunk bele, vagy mely más országokról olvasnál szívesen, jelezd nekünk. Bármilyen meglátást és visszajelzést szívesen fogadunk Ne felejts el feliratkozni ↓↓↓

Külföldre vágysz? Érdekelnek a hasznos tanácsok, személyes élmények? Keresd profi tanácsadóinkat, nyelvtanárainkat, ha nem akarod, hogy meglepetések érjenek! Szörfözz a Minden Ami Külföld oldalán!

Kérj segítséget profi tanácsadóinktól, nyelvtanárainktól:

partnereit, hogy minél felkészültebben tudj nekivágni az utadnak, ha itt az idő és ne érjenek majd semmilyen meglepetések!

Anglia, Ausztrália, Új-Zéland, Amerika akár Kanada, vagy Európán belül maradnál?

Megoldást keresel?

Csapat, aki segít Neked: Ide kattintva vagy a bal oldali képre, fel tudod felvenni a kapcsolatot Partnereinkkel és Szakértőinkkel!

A csapból már majdnem mindenhol a Minden ami külföld folyik és nap, mint nap törekszünk arra, hogy minél több emberhez jussanak el naprakész információk, valós tapasztalatok!

Kövesd a Minden Ami Külföld csatornáit és ne maradj le a fontos, hasznos és sokszor érdekfeszítő témákról:

📳

FACEBOOK

YOUTUBE

TIKTOK

INSTAGRAM

TWITTER

PINTEREST

PODCAST csatornáinkon meghallgathatod a beszélgetéseket is, úton-útfélen Veled vagyunk:

🎧⚛️

ANCHOR

SPOTIFY

GOOGLE PODCAST

APPLE PODCAST

OVERCAST

CASTBOX

BREAKER

Ha tetszik ami csinálunk akkor lehetőségeidhez mérten kérlek támogasd a munkánkat az alábbi képre kattintva, akár havi szinten. Köszönjük!

Lehetőségeidhez mérten kérlek támogasd a Minden Ami Külföld munkáját! Köszönjük!