Jártál már Hollandiában? Az egyik legszebb, legorganikusabb és leggazdagabb európai ország. Népszerű hely a külföldön boldogulásukat keresők között, hisz kiegyensúlyozott életvitelt nyújt az ott lakók számára, akik különböző etnikai háttérrel rendelkeznek, mégis rendkívül nyitottak és magas színvonalon élnek békében egymás mellett. A holland élet, a megélhetési költségek magasak, de a holland fizetések az egyik legmagasabbak Európában. Minden mindennel arányos.


Az ország számos lehetőséget rejt mind munka, mind tanulás terén, Magyarországhoz képest sokkal egészségesebb életmódot folytatnak az emberek és jó a társasági élet is.

Azt is fontos megemlíteni, hogy az EU tagja, így vízumra nincs szükségünk, és egész könnyen hazalátogathatunk akár egy-egy hétvégére is!


Hollandia hivatalos nyelve a holland, és mindenki (de tényleg úgy értem, hogy mindenki) beszél angolul.


Tarts velünk egy élő beszélgetésen,

ahol a holland életről fogunk beszélni Ágnessel,

és olyan témákat érintünk majd, mint a munkaerőpiaci helyzet,

lakhatás, gyermekek iskoláztatása, egészségügy,

vagy épp vállalkozásindítás Hollandiában.


2024. március 22-én

magyarországi idő szerint este 20 órakor


VAN KÉRDÉSED?

Kérdezz az élő esemény közben, vagy tedd fel őket ide kattintva akár előre,

NE BÍZD A VÉLETLENRE!


No de kivel is beszélgetünk március 22-én? A Minden Ami Külföld szakértő partnerével, Ágnessel, akivel érdemes felvenned a kapcsolatot, ha Hollandiába tervezel költözni, de akár akkor is nagy segítség lehet számodra, ha már ott élsz. Egy jó kapcsolat mindig aranyat ér 😉


Ágnes jelenleg is kint él életvitelszerűen Hollandiában és ma már felsőfokon beszél hollandul. Bár ő is túl van a kezdeti nehézségeken, hiszen a saját bőrén tapasztalt meg mindent, ami az esetleges holland vagy angol nyelv hiányosságából adódhat. Az ő támogatásával Te sem fogod magad egyedül érezni kérdéseiddel, problémáiddal a “nagy világban.” Keresd bátran, legyen szó szociális kérdésekről, egészségügyi problémákról, vagy vállalkozás indításról, holland tanulmányokról… ha Hollandia, akkor Ágnes nagy segítségedre lesz >>> 

Ha már az esemény előtt felvennéd Ágnessel a kapcsolatot, vagy személyre szabott segítséget szeretnél, azt ITT megteheted! >>>


Az élő beszélgetés során a következőket fogjuk átbeszélni:

  • bemutatkozik Ágnes
  • aktuális körkép Hollandiáról
  • munkakeresés, munkavállalás
  • szállás-, és ingatlankeresés
  • családdal érkezők, iskoláztatás
  • vállalkozás indítása
  • kérdések és válaszok

KÉRDEZZ ÉLŐBEN!

A március 22-ei esemény alatt természetesen élőben is fogsz tudni kérdezni Ágnestől, de ha nem várnál addig, akár előre is felteheted kérdéseidet, mert az előre beküldött kérdésekkel kezdjük a kérdezz-feleket.

Fontos, hogy kizárólag a jelenlegi témákkal kapcsolatban feltett kérdések kerülnek megválaszolásra!

Ha valami kérdésre mégsem maradna idő az élő esemény keretein belül, akkor se aggódj, nem hagyjuk megválaszolatlanul, később írásban mindenképp megkapod a választ.


Élőben jelentkezünk majd, de miért érdemes regisztrálni az eseményre?!

  • Előre el tudod küldeni a felmerülő kérdéseid! Ez akkor is jól jöhet, ha valamiért mégsem tudsz minket élőben követni, de utólag visszanéznéd, és szeretnéd, ha a kérdésed megválaszolásra kerülne! A beszélgetés végén a regisztrált jelentkezők által küldött kérdésekkel kezdjük a kérdezz-felelek részt ( így sem biztosított, hogy mindenki kérdésére élőben fogunk tudni válaszolni, de a fennmaradó kérdésekre a válaszokat el fogjuk küldeni!)
  • Kisorsolunk egy INGYENES online konzultációt Ágnessel, ahol személyre szabottan tudsz kérdezni és átbeszélni Vele a lehetőségeidet és segítséget kérni.
  • Esélyed lesz, hogy Te nyerj meg egy Hollandia e-bookot, ami rengeteg hasznos és fontos információt tartalmaz!

A JELENTKEZÉS LEZÁRULT,

NÉZD VISSZA A BESZÉLGETÉST ITT!

↓↓↓


RÉSZT VENNÉL A SORSOLÁSON IS?

A NYEREMÉNYEK EGYIKE IS A TIED LEHET, EHHEZ JELENTKEZZ AZ ALÁBBI ŰRLAPON!

Ehhez két pontot szükséges szerezni! Megosztásért és követésért is járnak pontok!

ITT tudod a pontokat megszerezni az alábbi formon. 👇👇

(Sorsoláson csak azok vehetnek részt akik ezen a formon minimum 2 pontot szereznek. Ha segítségre van szükséged ebben, hogy miként működik jelezd nekünk a hello@mindenamikulfold.hu email címen)


Kérjük, ha részt vettél, értékeld az eseményt!

Köszönjük!


Még nincsenek értékelések, légy Te az első!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj első kézből külföldi hírekről, aktualitásokról és a Minden Ami Külföld történéseiről, hogy Téged se érjenek meglepetések!

👇👇👇👇👇

Már rendszeres olvasónk vagy?

Kérlek értékeld hírleveleinket, mert folyamatosan figyeljük a visszajelzéseket és fejlesszük szolgáltatásainkat a Ti igényeiteket figyelembe véve!


Rated 5.0 out of 5
12 March 2024

Aranyos

Anonim
Rated 4.0 out of 5
6 March 2024

Hasznosak, erdekesek

Anonim
Rated 5.0 out of 5
6 March 2024

Szerintem maximális erőbedobással, figyelemmel és becsülettel dolgoztok. Szeretem a csoportot és a live-okat is. Óriási segítség, hogy vagytok. Köszönjük! 🙂

Andrea75
Rated 5.0 out of 5
1 December 2023

Szerintem egy jobb reményében és élethez munkák jó ötletnek tartom.

Anonim
Rated 5.0 out of 5
8 March 2023

Nekem tetszik sok érdekes téma új info🫶🏻

Ádám Zsuzsa dr.