Trianon tanulsága

Magyarország, pontosabban a Magyar Királyság az Osztrák Magyar Monarchia részeként a központi hatalmak oldalán vett részt az első világháborúban, és ezzel a vesztes oldalon fejeztük be a harcokat. – Kosza írása

Annyi hiedelem látott már napvilágot, hogy miért vesztettük el a Nagy háborút. 

Legfőbb okként a románok árulását, átállását szokták felhozni. Ennek különösebb jelentősége nem volt, hiszen a Monarchia és a Német császárság csapatai nem sokat tétlenkedtek a román árulást követően és egy gyors hadjáratban még a román fővárost is megszállták. A központi hatalmak vereségének nagyon egyszerű okai voltak, amit az akkori arrogáns vezető réteg nem akart észrevenni, megérteni. 

Vereség okai

Központi hatalmakat mind gazdaságilag, mind élőerő tekintetében messze elmaradtak az Antanttól. Angol, francia, amerikai vezetésű szövetség közel kétszer annyi embert és háromszor annyi tőkét tudott mozgósítani, mint ellenfele. Német Császárság gazdaságilag ugyan fel tudta venni a versenyt bármely nagyhatalommal, katonái kiképzése, morálja még felül is múlt bármely Antant hadsereget, de ez önmagában kevés volt. Szövetségesei, mint a Monarchia, Török Birodalom, Bulgária, olyan mélyen el voltak maradva nem csak gazdaságilag, iparilag, de katonailag is, hogy ezt a németek nem tudták kiegyensúlyozni. Többször kellett a szövetségeseinek akár a saját kárára is katonai erősítést a rendelkezésére bocsátania. Ez még a németeket is váratlanul érte, hogy Monarchia, akinek a feladata lett volna az orosz hadsereg feltartóztatása – amíg ők a franciákat térdre kényszerítik – még a gyenge szerb hadsereggel sem bírt el segítség nélkül. Magyar vezetői rétegnek már ekkor látnia kellett volna, hogy ezt a háborút győztesen nem fejezhetjük be. A boldog békeidők alatt túl elbizakodott lett mind a katonai, mind a politikai vezetés. Még 1918 nyarán is, mikor már szinte minden fronton összeomlott a központi hatalmak ellenállása, csak egy jelszó lebeget előttük: Harc a végső győzelemig. Ez egy nonszensz doktrína volt, hiszen a hátország éhezett, a katonáknak a fronton az éhezéssel, a hideggel is küzdeniük kellett az ellenség mellett.  Teljesen kimerült a hadsereg, de dicsőségükre legyen mondva nem adták fel az állásaikat. Ilyen feltételek mellett szerintem még az is csoda, hogy négy évig kitartottak a központi hatalmak.

1918 tizenegyedik hónapjának, tizenegyedik napján, tizenegy órakor, beszüntették a fegyveres harcokat a felek. Meg kell jegyezni, hogy a megmaradt Magyar haderő rendezetten vonult vissza, fegyverzete, felszerelése megfelelő volt. Ennek még fontos jelentősége lesz a későbbiekben. 

A háborút hivatalos formában is le kellett zárni a háborúzó feleknek, ezért Versaillesben gyűltek össze, hogy megtárgyalják a békekötés feltételeit. Természetesen ebbe a veszteseknek és ezen belül is a kisebb országoknak-mint mi is-nem sok beleszólása volt. Érdekes módon minket sújtottak a legkeményebb büntetéssel. Illetve ez nem is volt olyan meglepő, hiszen több olyan tényező is közrejátszott ebben, amiről nem tudunk, vagy nem akarunk tudomást venni. 

Fontos megjegyezni, hogy az Antant hatalmak is teljesen kimerültek a háborúban, és nem lett volna már erejük, hogy megszállják a Német birodalmat, vagy a Magyar Királyságot. Mégis, hogy fordulhatott elő, hogy mégis elvették tőlünk az ország 2/3 részét?

Először is le kell szögezni, hogy ez sem teljesen igaz, hiszen Horvátország sosem volt a korona része, csak társország volt. 

Másodszor: csak a magyarok követtek el egy akkora baklövést, ami az ország ilyen méretű csonkításához vezetett.  A fentiekben kiemeltem, hogy hadseregünk rendezetten, megfelelő felszerelés birtokában vonult vissza hazai földre. Ezt a haderőt a lehető legfelelőtlenebb módon, leszerelték és szélnek eresztették. Hazánk így védtelen maradt! Persze, hogy ennek tudatában a győztesek úgy gondolták velünk bármit megtehetnek, úgy sincs mivel védekeznünk, kiállnunk magunkért. Érdekes módon azon országok, aki fegyverben tartották seregüket, nem kaptak ilyen szigorú feltételeket, legalábbis területveszteség szempontjából. Pénzügyileg más volt a helyzet. A németeket olyan mértékű jóvátétel megfizetésére kötelezték, amiben beleroppant az ország gazdasága, és ennek egyenes következménye volt Hitler hatalomra jutása és a második világháború.  A törökök meg egyszerűen nem voltak hajlandóak elfogadni a békediktátumot és az Antant bár megpróbálta Őket fegyverrel rákényszeríteni, nem jártak sikerrel. Ennek egyik oka, hogy Franciák, Angolok már nem igazán akartak harcolni, így is teljesen eladósodtak az Egyesült Államok irányába, a másik, hogy a török haderő ütőképes maradt – mint a magyar, ha nem ereszti szélnek Károlyi – meg tudta védeni érdekeit. 

Harmadszor: A Magyar Királyság egy soknemzetiségű ország volt. Valószínűnek tartom, hogy magyar vezető politikai és katonai körök nem tolerálták a nemzeti törekvéseket, mondhatni elnyomásban tartottuk őket, semmit nem számított a véleményük. Ezt jól tükrözi, hogy milyen gyűlölettel viseltettek irányunkban a volt kisebbségek a trianoni tárgyalások alatt. Nagy szerepük volt abban, hogy lobbisták komoly területeket tudtak lecsípni maguknak Országunkból. 

Összegezve én úgy gondolom, hogy „felsőbbrendűségünk” tudatában beleugrottunk egy olyan világméretű háborúba, ami eleve vesztésre volt ítélve számunkra, majd nagyképűen, hogy milyen pacifisták vagyunk leszereltük a megmaradt, de területvédelemre még alkalmas, motivált hadsereget, majd meglepődtünk azon, hogy az általunk elnyomott kisebbségeink önállósodási törekvései következtében elvesztettük területeink jelentős részét.    

Hiába tartotta meg Apponyi gróf híres trianoni védőbeszédét, senkit nem érdekelt, hogy jogos vagy nem jogos, amit velünk tesznek.

Erő nélkül a szó semmit nem ér!

A cikkben elhangzottakért felelősséget nem vállalunk. Ez a cikk nem feltétlenül tükrözi a mi álláspontunkat! Mivel szeretjük az elgondolkodtató, érdekes írásokat a Tiédet is várjuk szeretettel vagy ha szívesen megosztanád tapasztalataid, de nem erősséged az írás jelezd és egyeztetünk Veled akár egy interjút.