Minden Ami Külföld | 20 éve külföldön – 1. rész -Minden ami külföld
iranytu_feher
iranytu_feher
Minden ami külföld
  • anita minden ami kulfold

20 éve külföldön – 1. rész

Anglia, Amerika, Ausztrália. Összesen húsz év külföldön. Rengeteg élmény, rengeteg tapasztalat. Jaskó Anitával beszélgettünk arról, hogyan indult el, neki mit jelent külföldön élni, és milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodott az elmúlt évek során. -Paulikovics Réka írása

Anita története még a századforduló előtt indult. Magyarországi kisvárosban, Sárospatakon nőtt fel és már nyolcadikban eldöntötte, hogy agrár vonalon fog továbbtanulni, pedig elmondása szerint az első alkalommal, mikor meghallotta a szót, azt sem tudta, mit jelent. Mindenesetre gondolt egy nagyot, színjeles tanulóként bárhol tovább tanulhatott volna, ő mégis a szakközépiskolát választotta és kertész lett. 1995-ben majdnem Debrecenbe ment továbbtanulni, ám végül Keszthelyre esett a választása magánéleti okok miatt. „Már akkor azt éreztem, hogy messzire kell mennem itthonról, nem tudtam miért, pedig imádom a családom, de mégis ez fogalmazódott meg bennem.” – mondja Anita, aki végül mégis Debrecenben végzett. 

És hogy hogyan és miért indult el Angliába? Lássuk!

„Hiába végeztem az egyetemen 23 évesen, köztársasági ösztöndíjjal, megvolt bennem az a gondolat, hogy ’mit kezdjek magammal’. Nem találtam a helyem Magyarországon, nem láttam perspektívát, így eldöntöttem, hogy bébiszitter leszek Angliában. Tanári szakirányra jártam, anyukám pedagógus, de őszintén megmondom, nem sok közöm volt a gyerekekhez, mégis vonzott a lehetőség. Angolul egyáltalán nem beszéltem, a suliban ’angol betegnek’ hívtak, imádtam a szakmámat, de egyszerűen ezzel a nyelvvel nem tudtam mit kezdeni. Bemagoltam a tételeket, hogy a diplomám jegyét ne rontsa le, de ennyi volt a maximum. Az iskola alatt egy hetet voltam cserediákként Hollandiában, illetve Olaszországban voltunk osztálykiránduláson, ám igazán soha nem volt szükségem az angolra. Egészen addig.”

Ekkor 2000-et írunk, tehát Magyarország még nem volt tagja az Európai Uniónak, vízummmal lehetett utazni és munkát vállalni. Anita ügynökségen keresztül utazott, találtak egy nagyon kedves ausztrál családot, ahol a középső gyermek autista volt. Véletlenek pedig ugye nincsenek, az anyukája épp sérült óvodás gyerekekkel foglalkozott abban az időben. Az egyetlen gond az angoltudás volt. Felült a buszra, utazott 27 órát Londonig, ahol a család felvette és persze rögtön rájöttek az autózás során, hogy nem beszéli a nyelvet. „Nagyon kedvesek voltak, de nem volt kérdés, hogy meg kell tanulnom angolul, így már a második ott töltött napomon elintéztük, hogy iskolába járhassak. A suli felét ők fizették, a másikat én, hat hónapon keresztül nyelviskolai tanuló voltam. Néha vicces volt a kommunikáció, az első beszélgetéseink gyakorlatilag úgy működtek, hogy amikor hozzám szóltak, én felszaladtam a szobámba, kinyitottam a szótárt, megnéztem mit jelent egy adott szó és folytattuk a beszélgetést. Így indultam. Arra az időre kizártam a magyarokat az életemből. Három havonta egyszer jöttem haza és kéthetente telefonálhattam, ez megkönnyítette ezt az elhatározást.”

Ha Te is kipróbálnád magad külföldön, de Anitához hasonlóan gondod van a nyelvekkel, nálunk megtalálod a segítséget: https://mindenamikulfold.hu/a-csapat-aki-segit-neked/nyelvtanarok/

Anita tehát másfél évet élt Angliában, jöjjön most az összefoglaló: „Hogy mi vezérelt? A kalandvágy, az újdonság és az esély, hogy ott jobb lesz. Maga az ország az időjárás miatt nem nagyon jött be. Egy kölyöknek, 23 évesen (hiába mondja az ember, hogy felnőtt) idegen környezetben, idegen családdal, egyedül, a ’mentőkötelek’ nélkül, akkor még más volt ezt megélni. Úgy voltam, hogy ha már elindultam, nem megyek vissza, nem vagyok feladós típus. 

Ami sokat segített, hogy nagyon jó fej volt a család, a mai napig beszélünk, ők nagyon büszkék rám én pedig nagyon sokat köszönhetek nekik. Az iskolával hatalmas lehetőséget adtak a kezembe. Sok barátom lett, csak külföldiek, mert akinek nem az angol az anyanyelve, külföldön összefog: megértettük egymást, mert ugyanazon a szinten voltunk. Spanyolok, franciák, törökök, japánok, az osztályban körülbelül harmincan voltunk, más nem is tudom, összesen hány országból. Szeretek tanulni, szeretem a kihívásokat, szeretek olvasni. Magamat tanítottam arra, hogy fejlesszem a szókincsemet, ezért rengeteget lógtunk együtt a külföldi lányokkal, hogy ragadjon ránk a nyelv. A legnagyobb tanulság ebből az időszakból az, hogy megtanultam alkalmazkodni, gyorsan és rugalmasan hozzáállni a változásokhoz és hogy nagyon fontos tanulni. És hogy megbántam-e valamit? Talán azt, hogy nem nyitottam korában az angolok felé a minimális nyelvtudásom miatt.”

Adnál valamilyen tanácsot az Angliába készülőknek?
„Csináld, mert más nem fogja helyetted megcsinálni. Nem kell megijedni a feladatoktól, a kihívásoktól. Ha még nem csináltál valamit, itt az alkalom, ugorj bele, csak úgy fogod megtanulni és hidd el, mindenből tanulsz!”

Anita két évet töltött volna Angliában, ám egy amerikai cserediák program miatt másfél év után visszautazott Magyarországra. Az USA hatalmas lehetőség volt számára, arról nem is beszélve, hogy eszébe sem jutott, hogy Angliában akar letelepedni. A programban körülbelül húsz magyar frissen végzett agrárdiplomás kapott helyet, Detroitban kezdtek, innen utazott tovább mindenki a saját munkahelyére. 15 ország diákjai kaptak akkor lehetőséget, a fiúk állatokkal dolgoztak, a lányok kertészetekben kaptak helyet, Anita a Nantucket szigetre került, Massachusettsbe. Az első amerikai hónapokra így emlékezett vissza: „Ez a hely Cape Cod jellegű, a gazdagok vidéke, kis sziget, jó sok földdel. Kertészkedtünk, szabadföldi termesztéssel és üvegházakban, szakmailag nagyon jó volt, bolgárokkal, lengyelekkel, románokkal, amerikaiakkal dolgoztam együtt. Fizikailag kemény kihívás volt, de megérte, ezen kívül pedig nagyon jó közösségépítő szerepe is volt. Itt már volt számítógép, egy gépen osztoztunk, ott éltünk a farmon, mindig bulik voltak, kábé egykorúak voltunk. Itt már voltak feketék is, már voltak köztünk feketék is. Például egy 18 éves trinidadi fiú, aki életében akkor látott először havat. Áprilisban kezdtünk, novemberben viszont megszűnt a szabadföldi termesztés. ilyenkor az északon dolgozók délre kerültek, Kaliforniába vagy Floridába.” 

Amerikába készülsz? Tanácsadóink segítenek: https://mindenamikulfold.hu/a-csapat-aki-segit-neked/tanacsadok/

Anita sokáig tiltakozott Florida ellen, mégis odakerült, egy ültetvényre. Elmondása szerint először nem is hitte el, ami történik: „Az első napon, november 11-én volt a gazda negyvenedik születésnapja, elmentünk kajakozni, így indult a floridai kaland. Egy 33 hektáros birtokon voltunk egy óriási házban, mintha egy palota lett volna. Azt hittük, vicc és majd elvisznek máshova, de kiderült, hogy ez lesz a helyünk. Akkora szobám volt, mint gyerekkoromban a lakásunk. Színesbőrű bejárónőnk, szakácsunk és kertészeink voltak, imádtam őket. Volt személyzet, főztek ránk, jógaórákra mentünk egy kis helyi templomba, lovagolni és kosárlabda meccsekre jártunk a főnökkel, csempéket festettünk a felújítandó fürdőszobába, gyakorlatilag családtagok lettünk. Szuper hely volt, szuper főnökkel, akivel a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Abban az időben fél évvel meg lehetett hosszabbítani a vízumot, persze megtettük és még hat hónapot ezzel a zseniális családdal töltöttünk.” 

A legnagyobb tanulság Amerikából? „Azt hiszem, az USA nyitottabbá tett, saját életet alakítottam ki, másfajta élményt adott, mint Anglia. Vissza szeretnék menni, a Niagarát mindenképp meg szeretném nézni, de sok más kárpótolt emiatt. New York például a nyüzsgésével óriási energiát ad, aki teheti, ne hagyja ki.”

Anita narancssárgával jelölte, hol lakott ebben a “házban”

Milyen tanácsot adnál? „Figyelj az étkezésre, de ez egyébként Angliára is vonatkozik. Egyébként véleményem szerint Amerikára nem kell készülni, ha a papírok rendben vannak, akkor nem kell aggódni. Minden nagy, ez talán egy kicsit furcsa lehet, de egyébként azt mondom, mindent ki kell próbálni. Ha valamit meg kell szokni, hogy nem annyit fogsz fizetni a boltban, ami a címkén van, mert plusz adót tesznek az árakra. Nagy árkülönbségek vannak pont emiatt, mindegyik államban más adók vannak és más mértékűek. A legfontosabb pedig, amit soha ne felejts el: Tanulj! Bármit, mert a tudást senki nem veszi el tőled. Ahogyan a megélt élményeket sem.” 

18 hónap után Anita hazajött Magyarországra, nem sokkal később pedig kezdődött az ausztrál kaland. 

Folytatása következik… 

Szólj hozzá