Minden Ami Külföld | Gyász és külföldre költözés (4. rész) - Minden Ami Külföld
Minden ami kulfold logo feher
Minden ami kulfold logo feher
Minden ami külföld
  • Gyász: kit vesztettünk el és vele mit vesztettünk el? És mit tegyünk ha ő még él de ő már nem a régi ő? GYÁSZOLHATUNK VALAKIT MÉG ÉLETÉBEN?

Gyász és külföldre költözés (4. rész)

Az életvégi ellátás tervezéshez kitérő után, visszakanyarodunk a „kit” vesztünk el kérdést követő, következő megvizsgálandó szempontunkhoz: „hogyan”?

Írta: andi – Minden Ami Külföld

A második részt ott fejeztük be, hogy a gyász – mely egy veszteségre adott természetes reakció – esetében számít az, hogy kit vesztettünk el és milyen viszonyunk volt vele. Az előző részben pedig némi kitérőt tettünk és érintőlegesen megvizsgáltuk a szituációt a mi saját elhalálozásunk szempontjából is. Tettük mindezt azért, hogy megalapozzunk a mai témánknak.


JÓ TUDNI> Alaposan gondold át, hogy el akarod-e olvasni. Személyes tapasztalatból íródott, ezért kérlek kezeld a helyén. Vedd ki, ami hasznos, dobd ki, ami nem.

A gyász szempontjából számít, hogy hogyan vesztettük el, akit elvesztettünk

A cikksorozatban már többször előkerültek az elrendezetlen dolgok. A „haragszom rád”-ok, a ki- és átbeszéletlen konfliktusok, a levegőben lógó, akár kimondatlan sérelmek. Az elefántok a nappaliban.

Továbbra sem mondom azt, hogy mindenkivel mindent meg lehet beszélni. Ez – tapasztalatom szerint – önáltatás lenne. Vannak sajnos olyan emberek, akik soha nem fognak bocsánatot kérni. Ezért a felelősség – akarjuk vagy sem – rajtunk van abban, hogy mi ezt önmagunkban és önmagunkkal elrendezzük. Hogy megtaláljuk – mindennek figyelembevételével – a mi(!) békénket. Nem az övékét. A sajátunkat. Azért, amiért mi vagyunk felelősek. Az övékért meg ők, az nem a mi dolgunk.

A mi békénk viszont a mi értelmezésünk szerinti békét jelenti. Nem azt, hogy mindenki vagy bárki más, főleg ők, mit mondanak, várnak el, esetleg profi módon csak szuggerálnak. Ez kemény önismereti munkát is jelent. Mondanám: minél előbb, annál jobb nekikezdeni. Mindazonáltal sose tudhatjuk, hogy végére érünk-e mire „használnunk kell”. Bár vígaszt nyújthat – akkor is, ha nem értünk el a végére -, hogy legalább elkezdtük.

Mert nem tudhatjuk velük mikor mi fog történni. Velünk és velük. A „velünk”et már kiveséztük eggyel korábban. Na de velük, lesz-e még idő beszélni velük. Vagy egyáltalán lehetőség amennyiben történik velük valami. Éberek lesznek vagy öntudatlanok? Esetleg lesznek memóriaproblémáik? Fognak-e egyáltalán emlékezni bármire? Megismerni minket?

Lesz-e esélyünk egyáltalán bocsánatot kérni tőlük? Oda fogunk-e érni a hozzájuk még időben? Fogják-e hallani? Meg fogják-e érteni? Mi lesz, ha nem?

Na ugye, hogy nem mindegy a hogyan. Mert mindez kihat a gyász egyedi és egyéni megélésére. A miénkére, csókolom! Mert mi maradtunk itt.

És ezzel megérkeztük a következő nagy falathoz. Ugyanis az is számít, hogy

Mit vesztettünk el

Mint már a többször feldobtam a magas labdát: gyászolni nem csak elhunytat lehet.

Csavarok rajta egyet: valakinek a halálával nem csak őt, a személyt vesztjük el. Hanem nagyon sok minden mást is. Amit ő adott, amit ő jelentett számunkra.

A mosolyát, a csillogó szemét, a megnyugtató vagy épp fellelkesítő hangját. A békét sugárzó jelenlétét. Az ölelését. A bölcsességét. A rendszeres vagy rendszertelen találkozásokat, a társaságát, a támogatását. A jövőt, melynek ő is részese (lett volna).

Csavarjunk még egyet rajta. Elveszteni akkor is lehet mikor ő fizikailag még mindig velünk van.

Gyász – mikor ő még mindig él?

Gyász: kit vesztettünk el és vele mit vesztettünk el? És mit tegyünk ha ő még él de ő már nem a régi ő? GYÁSZOLHATUNK VALAKIT MÉG ÉLETÉBEN?

Az első részben már felmerült az az eshetőség, mikor valaki ugyan még életben van, de a kognitív vagy egyéb funkciói olyan mértékben sérültek, hogy a kétirányú kommunikáció már nem igazán működik. Amikor ő már nem igazán ő – nem az, aki régen, korábban, „előtte” volt. Ez lehet hirtelen vagy nagyon gyors változás, de lehet – például demencia esetén – hosszú, elhúzódó folyamat. Akár 10-20 év is. És még hullámozhat is: néha megismer, néha nem. Néha a jelenben él, gyakran a múltban.

Érte veszteség őt? Érte bizony. Még akkor is, ha ő ennek esetleg már nincs tudatában. Minket vajon ért veszteség? Na ugye.

Tovább megyek: nekünk még ezeken a veszteségeken felül az is hozzájöhet, hogy érzékeljük az ő veszteségét is. És ez hatással van ránk is. Mert attól is majd’ meg szakadhat a szívünk, ha látjuk az igyekezetét, hogy palástolja milyen nehéz neki. Vagy amikor éppen megállás nélkül ránk borítja a fájdalmát. Nekünk is tud fájni az, hogy neki fáj. Azon túl, hogy nekünk fáj, hogy tudjuk, ő már sosem lesz a régi. Gyászolunk: ő is és mi is. Ő a saját veszteségét, mi a miénket és valahol az övét is.

Gyász és öngondoskodás (nem pénzügyi!)

Megint fájni fog, bocsesz. Szóval igyekszem legalább rövid lenni.

Figyelj arra, hogy Te jól légy. Azért Te, mert így tudsz segíteni másoknak. Azoknak, akik körülötted vannak és szintén érintettek. Igen, annak is, akinek élete lángja éppen lassan kihunyó félben van. Vagy éppen próbálja megemészteni az életre szóló változást, ami rá vár. Elég lehet akár egy cukorbetegség diagnózis is ahhoz, hogy valaki úgy érezhesse, hatalmas veszteség érte. Mert ez is változással jár. Naggyal. Segíts neki.


Segíts jól!

  • Hallgatni arany – neked is mert jobban (akár új szemszögből) meg tudod a másikat ismerni és neki is, mert van valaki, akinek fontos, akinek kiöntheti, ami a szívét nyomja.
  • Jól hallgatni gyémánt – próbáld meg saját magadat, az előítéleteidet, a véleményedet, a cinikus stílusodat az ajtón kívül hagyni.
  • Ítélkezésmentesnek lenni nehéz, de nem lehetetlen. Próbáld meg! Az „én megmondtam” nem segít, hidd el. Egyébként se érzi túl jól magát, ő is tudja, nem kell még extrában az arcába is tolni. Tudom, hogy igazad van, nem kell hangoztatni. Hallgatni ilyen szempontból is arany.

Amennyiben segítségre van szükséged a gyászfeldolgozásban,

akkor keresd bizalommal Andit >>>


Forrás:

Stages of Alzheimer’s


Külföldre vágysz? Érdekelnek a hasznos tanácsok, személyes élmények? Keresd profi tanácsadóinkat, nyelvtanárainkat, ha nem akarod, hogy meglepetések érjenek! Szörfözz a Minden Ami Külföld oldalán!

Kérj segítséget profi tanácsadóinktól, nyelvtanárainktól:

partnereit, hogy minél felkészültebben tudj nekivágni az utadnak, ha itt az idő és ne érjenek majd semmilyen meglepetések!

Anglia, Ausztrália, Új-Zéland, Amerika akár Kanada, vagy Európán belül maradnál?

Megoldást keresel?

Csapat, aki segít Neked: Ide kattintva vagy a bal oldali képre, fel tudod felvenni a kapcsolatot Partnereinkkel és Szakértőinkkel!

A csapból már majdnem mindenhol a Minden ami külföld folyik és nap, mint nap törekszünk arra, hogy minél több emberhez jussanak el naprakész információk, valós tapasztalatok!

Kövesd a Minden Ami Külföld csatornáit és ne maradj le a fontos, hasznos és sokszor érdekfeszítő témákról:

📳

FACEBOOK

YOUTUBE

TIKTOK

INSTAGRAM

TWITTER

PINTEREST

PODCAST csatornáinkon meghallgathatod a beszélgetéseket is, úton-útfélen Veled vagyunk:

🎧⚛️

ANCHOR

SPOTIFY

GOOGLE PODCAST

APPLE PODCAST

OVERCAST

CASTBOX

BREAKER

Ha tetszik ami csinálunk akkor lehetőségeidhez mérten kérlek támogasd a munkánkat az alábbi képre kattintva, akár havi szinten. Köszönjük!

Lehetőségeidhez mérten kérlek támogasd a Minden Ami Külföld munkáját! Köszönjük!

Szólj hozzá

Munkalehetőségek Külföldön

Kattints a gombra ha érdekel

<< Munkalehetőségek