Minden Ami Külföld | Malév hason csúszása Thessaloniki-ben - Minden Ami Külföld
iranytu_feher
iranytu_feher
Minden ami külföld
  • Malev

Malév hason csúszása Thessaloniki-ben

Az embert már ősidők óta foglalkoztatja a repülés gondolata. Különböző mondák, legendák találunk a görög mondavilágtól az északi népek hősi eposzig amikben megjelenik a repülés. A legendák, mesék világából hosszú út vezetett a valóságig. A repülés gyakorlati mivoltát sokáig hátráltatta a technika és mechanika fejletlensége. Leonardo da Vinci a reneszánsz zseni tette meg az első lépéseket, melyek a gyakorlati repülést vetítették előre. Megfigyelte a madarakat megfejtette a felhajtóerő keletkezését. Őt követően mégis közel 400 évet kellet várni, míg az ember a tettek mezejére lépett és meghódította a kék eget. Kosza írása

A magyar polgári repülés leginkább a második világháború után kezdett el rohamosan fejlődni. A kezdetekben még a belföldi járatok játszották a főszerepet, Debrecen, Pécs, Győr voltak a Budapestről induló LI2 es gépek célpontjai. Az IL18 as négy turbinás modern szovjet „csoda” megjelenésével már a Európa legforgalmasabb reptereinek állandó vendégei voltak a Malév gépei, de a közel-keleten sem volt ritka hogy feltűntek. 

Mennyire jó lett volna, ha az 1900-as években is már annyira fejlett volna a technológia, mint most. Mennyivel több megörökített dolog maradt volna fenn. Partnerünk Zoli több, mint 15 éve dolgozik a filmszakmában, nem csak filmes anyagok elkészítésében tud segíteni, hanem ezek televíziós sugárzásában is! Használd ki a lehetőséget, itt tudod felvenni vele a kapcsolatot.

1970-es években léptünk be a jet korszakba, mikor megkaptuk a TU134 es két hajtóműves akár 100 személy szállítására is alkalmas közel 900 km/h óra sebességgel az eget szelő gépeket. Majd ezt követte a „nagyvas” a TU154. Az első olyan szovjet repülőgép amit kizárólag személyszállításra terveztek és semmi köze nem volt a katonai fejlesztésekhez. Mégis olyanra építették mintha háborúra készültek volna. Szinte mindent kibíró szerkezet, többszörösen túltervezett hajtómű, aminek hatékonysága messze felülmúlta a kívánalmakat. Ennek hátulütője volt a hatalmas fogyasztás. A Malév külön kívánsága szerint áttervezték a pilótafülkét 5 ről 3 személyesre, ennek következtében fejlett automata rendszereket kapott.

TU154 utasszállítókat meghazudtoló konstrukciója mentettem meg a Malév utasainak s személyzetének életét Thessaloniki-ben, mikor a pilóták hibájából és figyelmetlenségéből fakadóan futóművek nélkül szálltak le. A legtöbb szakértő szerint ha nem ezzel a típussal teszik ezt, akkor elkerülhetetlen lett volna a katasztrófa, de így 12 másodperc hason csúszás után újra levegőbe tudtak emelkedi és a következő megközelítés alkalmával mintha mi sem történt volna leszálltak biztonságban. 

Hogy is történt a dolog? A gép a megközelítés közben túl hamar kezdte meg a ráfordulást a pályára így „időhiányba” kerültek. Hamar kikapcsolták a figyelmeztető hangokat, amik például a futóműre figyelmeztették volna őket. A TU154 minden gond nélkül közelítette meg a leszállópályát minden rendben vol kivéve, hogy a futóművek nem voltak kiengedve. Hiába jött a rémült figyelmeztetés a toronyból ,hogy azonnal szakítsák meg a műveletet, mert a futóművek nincsenek kiengedve semmi reakció nem jött rá és a gép talajt fogott. A gép katonai gépektől örökölt brutális erőt adó hajtóműveinek köszönhetően illetve a konstrukció „szovjet” túlerősítésének köszönhetően újra a levegőbe tudtak emelkedni kisebb sérülésekkel, amik szerencsére nem akadályozták különösebben a következő megközelítést. A fékszárny és gép alsó részei bár sérülést szenvedtek, de mégis kibírta, hogy még biztonságba letegye a gép utasait. Ezt követően a TU154 et leselejtezték a mai napig is a görög reptér „vendége” ahol különböző katasztrófa helyzeteket szimulálnak rajta. Méltatlan vég.

Több teória is napvilágot látott, hogy mi is okozta ezt a katasztrófa helyzetet. Egyben mind megegyezik, hogy emberi vagyis a gép személyzetének mulasztása. A vizsgálat szerint a görög irányítók is hibáztak, mert hagyták folytatni a leszállást még akkor is mikor észlelték, hogy a személyzet nem az utasításoknak megfelelően manőverez a repülőtér felé. Na ne már!!! Ez azért számomra elég komolytalan következtetés, hiszen a pilótáknak kellett volna figyelniük, a leszállási lista pontjait megfelelően betartani. Vajon miért nem tették?! Meg nem erősített források szerint ennek elég egyszerű oka volt. Egy kedves figyelmes stewardess, aki ha finoman fogalmazok, elterelte a pilóták figyelmét a feladatukról. Vagy igaz vagy nem, de szerintem hihető, hiszen ilyen baleset már az 1950-es években is előfordult, mikor egy LI2 sétarepülő rázuhant Budapestre, miután a pilóta menőzni akart a vezető fülkébe beengedett csinos hölgyeknek és gazdag vendégeknek. Érdemes volt, mert gyorsan kiszálltak az élet nagy körforgásából… Tudom sokak szerint a szovjet gépek mindenben alul múlták a nyugati vetélytársaikat, de egy valami biztos! Ha nem a TU154 es típussal szállnak hasra, akkor jó sok halottal lett volna gazdagabb a magyar polgári repülés történelme, ami szerencsére elég kevés katasztrófában bővelkedik.

Budapest

Szólj hozzá