Nőnek lenni a 21. században

Milyen a 21. századi nő? Hogyan lehet a mai világban nőként lavírozni, amikor rengeteg kihívással kell szembenéznünk? Igyekeztem válaszokat keresni, egy biztos, sem nekünk, sem a férfiaknak nincs könnyű dolga. -Paulikovics Réka írása

Kezdjük azzal, hogy milyennek is kéne lennie a mai nőnek. A felsorolás végtelen, de megpróbálkozom vele (humorral rendelkezők előnyben): 

– Legyen szép, hiszen meg kell vele jelenni: formás fenék, tökéletes fogsor, gyönyörű dekoltázs.  

– Legyen tájékozott, hiszen meg kell szólalni és égő, ha nem tud a jelenleg politikai vagy világgazdasági kérdésekben hozzászólni az adott témához – persze úgy, hogy mindenki elégedett legyen a nézeteivel. 

– Legyen okos, minimum két diploma, három idegen nyelv, azalatt szóba sem állnak senkivel. – Legyen sportos, tehát minimum heti négyszer fusson és háromszor járjon el konditerembe, illetve egy deka felesleg se legyen rajta, mert az nem járja manapság. 

– Mozogjon otthonosan a konyhában, sőt, ez nem elég, egy óra alatt dobjon össze egy háromfogásos ebédet, készítsen desszertet és persze meleg vacsora is legyen az asztalon, mert enélkül a nő nem nő. 

– Az otthona mindig legyen makulátlan, sehol egy porszem, egy folt, kiömlött kávé, vízkő a csaptelepen, ujjlenyomat a mikrón. 

– Neveljen gyereket, ha lehet, ne egyet, mert különben nem eléggé családcentrikus, de ha mondjuk három gyereke van, akkor tudjon úgy logisztikázni, hogy mindenki időben odaérjen az oviba és iskolába, majd délután az edzésre és onnan haza (miközben az étel megvásárolja magát a boltban és a vacsora persze megfőzi magát). 

– Ezen kívül elengedhetetlen, hogy legyen sikeres, ha lehet, valami nagyon menő szakmában, nehogy már a társnak/barátnak/férjnek szégyenkeznie kelljen miatta, de semmiképp se keressen többet a férfinál, mert az milyen dolog. 

Kicsit komolyra fordítva a szót, mi 21. századi nők tényleg rengeteg kihívással nézünk szembe. Tagadhatatlan, hogy a férfiak egy része elnőiesedett, a nők egy része pedig elférfiasodott. Nem is külsőre, leginkább tevékenységi területeken. De ez egyáltalán nem elítélendő, hanem inkább elfogadásra váró helyzet. Sokan egyedül élünk, így a férfi kénytelen főzni vagy elővenni a porszívót, míg a nőnek muszáj kicserélnie a villanykörtét vagy megszerelnie gyakorlatilag bármit, ami elromlik. Korábban az volt a „normális”, hogy a lányok húszas éveik elején férjhez mentek, gyereket szültek, felnevelték őket és mindenki nagy boldogságban élt így. A női egyenjogúság hirdetésével viszont magát a tudatot is magunkévá tettük, hogy márpedig mi mindent meg tudunk csinálni – és így is lett. Ebből pedig, akár csak percekre is, néha nehéz kilépni. Egyensúlyozunk a munka és a magánélet között, sokszor pedig annyira próbálunk megfelelni elvárásoknak, hogy megfeledkezünk magunkról. És arról, hogy valójában ki dönt a mi életünkről.

Ha egy nő a karriert választja, férfiakkal harcol az egyenjogúságért és az elismerésért, arról nem is beszélve, hogy sok esetben előkerül a van rajta sapka, nincs rajta sapka esete is. Tehát ha a munkád a fontos, egy karrierista hárpia vagy, ha a családra koncentrálsz, akkor meg lusta disznó, aki nem képes dolgozni. Hát, nő legyen a talpán, aki ezt érti és aki mindennek meg tud felelni!

Kérdés, hogy kell-e egyáltalán elvárások szerint élni. Pontosabban az, hogy milyen elvárásoknak akarunk megfelelni. Miközben tapossuk a karrierünk felfelé vezető lépcsőfokait, vajon eszünkbe jut-e egyszer is: tényleg erre vágyunk? 

Fontos az érvényesülés, ez nem is lehet vita tárgya. Olyan világban élünk, amelyben elengedhetetlen, hogy a nők dolgozzanak, de az is természetes lett, hogy egy férfi például többet van a gyerekeivel, mint a régebbi időkben. Az emberek vágya (ez évezredek óta így van), hogy családban, szeretetteljes közösségben éljenek, de valahol elfelejtettük, hogyan is kell ezt csinálni. A magazinok címlapjain és a tévében csupa „tökéletes” arc és test néz ránk, mi pedig azt hisszük, ilyennek kell lennünk. 

Nem kell. Mert nem vagyunk egyformák. Te és én, még ha hasonlítunk is valamiben, teljesen különbözőek vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy én sem ugyanaz vagyok már, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. Folyamatosan változunk, ahogy a világ is változik körülöttünk. 

Akkor mégis hogyan lehet a nő nő a 21. században? Először is, mindenkinek fel kéne mérnie saját magában, hogy mire vágyik. És egyáltalán meg kéne találnunk, hogy kik is vagyunk valójában. Megnézni a motivációnkat, hogy mit miért csinálunk, mert nagy eséllyel sok olyan dolog van, amit nem is magunk miatt teszünk, hanem azért, mert így szokás vagy mert valaki egyszer ezt mondta. Nem könnyű magunkat kívülről szemlélni, de néha érdemes egyet hátralépni és megkérdezni: ezt most miért teszem? 

Én pontosan tudom, hogy nem könnyű a mai nők helyzete. 35 éves vagyok, szingli és nincs gyerekem (Ja és nem vagyok egy nagy cég igazgatója sem). Ez a mai társadalom szemében alapvetően elítélendő. Ettől még nő vagyok és ugyanúgy vágyom párkapcsolatra, mint bárki más, de nem minden áron. Nem azért, hogy ne szóljanak meg. Van pár év rossz tapasztalatom és pontosan tudom, hogy mi az, amire és akire nincs szükségem. A munkámat pedig szeretem és lehet, hogy nem olyan tempóban lépkedek előre, ahogy azt mások elvárják, ám én pontosan tudom, hogy napról napra egyre jobb és jobb vagyok. Van egy maroknyi igaz barátom, akiket nem az érdekel, hogy mit csinálok, hanem az, hogy ki vagyok és mennyire vagyok ember és megtanultam, hogy aki nem ismer igazán, soha nem is fog megérteni és elfogadni. Akik szeretnek, úgy szeretnek, és az örömömet velük osztom meg, nem felszínesen mosolygó ismerősökkel. Ők azok, akik messziről is mindig mellettem állnak, azonban azt is megmondják, ha valamit épp elszúrtam. Ők azok, akik nem azt kérdezik meg, hogy hogy megy a munka, hanem azt, hogy hogyan érzem magam. Ez (is) a különbség elvárás és elfogadás között. 

Szóval mit tehetsz 21. századi nőként?
– Azt nézd, hogy Te mit szeretnél, ne azt, hogy mások mit várnak el. Persze a munkádat végezd el, de ha azt veszed észre, hogy gyakorlatilag egy perced sem telik örömmel a munkahelyeden, gondolkodj el rajta, milyen lehetőségeid vannak. Ha heti minimum 40 órát szomorúan és kínlódva töltesz, az a nőiségedre sincs jó hatással. 

– Olyan emberek társaságát keresd, akiket nem az érdekel, hogy mi a munkád, hanem az, hogy mit szeretsz csinálni. Lehet, hogy nem lesz 50 ember, akivel állandó kapcsolatban vagy, de hidd el, ha öt olyan barátod van, aki őszintén érdeklődik irántad, nyertél. 

– Ne stresszelj azon, hogy egyedül vagy. Nem kell, hogy a társadalom perifériájára szorulj, mert épp nincs társad. Ne zárkózz el, de ne is akarj mindenáron egy pasit magad mellé, csak azért, hogy legyen valaki. Hosszú távon nem éri meg boldogtalan kapcsolatban élni.

– Szánj időt magadra! Adj magadnak napi fél órát, amit olyan tevékenységgel töltesz, amit szívesen csinálsz. Olvass, sportolj, kézműveskedj, feküdj be egy kád forró vízbe… Bármi jó, a lényeg, hogy magadért tedd. 

– Merj segítséget kérni! Nem, tényleg nem muszáj mindent megcsinálnod. Még akkor sem, ha képes vagy rá. Például csaptelepet cserélni férfimunka, ezt fogadd el. Tanuld meg, hogy mi az, amit nőként már nem vagy hajlandó megcsinálni. És ha egy kollégád kivesz a kezedből egy nehéz dobozt, ne lökd el, hanem fogadd el a segítségét. Ezzel például pont a te nőiességedet és az ő férfiasságát is segíted. Nyertes-nyertes helyzet, ugye? 

Mindent összevetve, fogadjuk el, hogy van választásunk és hogy a jövő ezen döntéseink alapján születik meg. Választhatjuk, hogy talpraesettek vagyunk és ügyesek, de mindemellett nők maradunk. Találjuk meg magunkban, hogy mi hogyan lehetünk nők a 21. században!

Mert a világ történéseit nem változtathatjuk, de a hangulatunkat és a hozzáállásunkat igen.