Minden Ami Külföld | Ezt nézd meg az Egyesült Királyságban! – 15 hely, amit látnod kell
Minden ami kulfold logo feher
Minden ami kulfold logo feher
Minden ami külföld
  • High angle view of the city of Cambridge, UK

Ezt nézd meg az Egyesült Királyságban! – 15 hely, amit látnod kell

Nem szokványos lista következik, amelyben megmutatjuk, a kint élők szerint mi az, amit mindenképpen meg kell nézned Nagy-Britanniában. – Paulikovics Réka írása

Stonehenge

A Stonehenge körkörösen elrendezett, kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális őskori építmény az angliai Wiltshire-ben, Salisbury-től mintegy 13 km-re északra. Kiépítése Kr. e. 2500 körül kezdődött és 2100 körül fejeződött be. A hely korabeli szerepével kapcsolatos elméletek az 1919-ben, de főként az 1950-ben indult ásatások nyomán születtek. Az öt brit egyetem összefogásával készült kutatás eredménye alapján kialakult legfrissebb álláspont szerint olyan emlékmű, mely az addig jórészt háborúskodásban élő törzsek egységét jelképezi. A régészeti helyet és környékét az UNESCO 1986-ban a világ kulturális örökségének jegyzékébe vette fel.

Angliai tanácsadónk Dorina. Itt vedd fel vele a kapcsolatot. NE FELEDD HAMAROSAN AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG ÚJ VÍZUMSZABÁLYAI ÉLETBE LÉPNEK MELY A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROKRA IS VONATKOZNAK!

York

A régió egyik legrégebbi városa, Yorkshire grófság hagyományos központja, kulturális és vallási centrum, népszerű turisztikai célpont. A yorki katedrális Észak-Európa legnagyobb gótikus katedrálisa. A középkori városfal nagy része is megmaradt, hosszát tekintve a legnagyobb egész Angliában. A városkapuk mind láthatóak és a 4 kilométernyi városfal nagy része bejárható. Érdemes megnézni a Snickelways-t, a középkorból megmaradt szűk utcák és sikátorok együttesét. Ezek közül leghíresebb a Shambles, egy keskeny, boltokkal szegélyezett macskaköves utca, ahol még a valamikori hentesüzletek kampói is megmaradtak. Ebben a városban található a Jorvik Viking Centre, a viking múzeum, amely szintén megér egy látogatást, ahogy a National Railway Museum-ba is érdemes bekukkantani. A történelmi óváros látványosságainak felkeresését megkönnyíti a Macska Ösvény (Cat Trail), melynek végigjárása 21, az érdekes épületeken elhelyezett macska figura megkeresését jelenti.

Mayfield Lavender

A Mayfield Lavender Farm Banstead-ben található és ahogy a nevében is látható, egy hatalmas levendulásról van szó. Érdemes ellátogatni ide, hiszen ameddig a szem ellát, gyönyörű lilába öltözik a táj. A belépő felnőtteknek négy font, 16 éves kor alatt pedig ingyenesen látogatható a farm. 

Seven Sisters 

A Seven Sisters egy igazán lenyűgöző természeti csoda. A La Manche csatorna partján fekvő mészkő földnyelv a brit szigetek legmagasabb tengerparti szikla szirtje, csaknem 162 méter (Beachy Head). A “hét nővér” Eastbourne és Seaford között, a part mentén található, két órányi autóútra Londontól.  A 162 méteres Beachy Head a hét közül a legmagasabb és egyben a legmagasabb krétaszikla egész Nagy-Britanniában. A Beachy Head alatt található amely híres nevezetesség lett a csatornán áthaladó hajók történetei miatt. 

Seven Sisters cliffs

Bath

A gyógyfürdőiről nevezetes város Anglia délnyugati részén, Londontól 159 kilométerre található. A város az Egyesült Királyság egyetlen természetes melegvizes forrásával büszkélkedhet. A legkorábbi dokumentumok szerint a várost római fürdőként tartották nyilván, de egyes történészek úgy vélik, hogy alapítása ennél korábbra tehető. Bath Shakespeare korában forrás vizének gyógyhatásáról volt ismert és egy az arisztokrácia által sűrűn látogatott kulturális központtá vált. 18. és 19. századbeli népszerűségének köszönhetően a város építészete a rokokó és neoklasszicista stílusok jegyeit hordozza, melynek legjobb példája a Royal Crescent (Királyi Félhold). A várost az UNESCO 1987-ben a világörökség részévé nyilvánította. A fürdőkön kívül több látnivaló is található a városban, többek között a Jane Austen Centrum, a Postamúzeum és az Amerikai Múzeum. 

római fürdő-Bath

Castle Combe 

A falu Wiltshire megyében található és több alkalommal nyerte már meg az Anglia legszebb falva címet. A középkorban épült települést mindössze 350-en lakják, ennek ellenére gyönyörű. Rengeteg erdő terület veszi körül, illetve található benne egy 14. században épült hotel, ami (persze a mai igényeknek megfelelően) ma is működik. Klasszikus sorozatok rajongóinak kihagyhatatlan, hiszen jó pár részt forgattak itt Agatha Christie Poirot sorozatából. 

Sky Garden

A Sky Garden 160 méter magas felhőkarcoló. Ingyenesen látogatható, ám ennek ellenére -vagy pont ezért- előre időpontot kell foglalni.  Egy óriási kerthez visz mindössze 30 másodperc alatt egy lift a 35-37. szintre. A kilátó mellett bár, és két étterem is található, ha esetleg megéheznétek. A magasból a Tower Bridge és a London Bridge, illetve a Szent Pál katedrális is. Helyet már négy héttel előre is tudtok foglalni, érdemes minél előbb, hogy tutira bejussatok. Jegyet a hivatalos oldalon tudtok foglalni: https://skygarden.london/booking/

Richmond Park

A Richmond Park London délnyugati részén található, a Richmond upon Thames kerületben és a Londoni Királyi Parkok közül a legnagyobb. A parkot I. Károly angol király hozta létre a 17. században, szarvasvadászat céljából. A park nemzeti és nemzetközi jelentőséggel is bír a vadon élő állatok védelme szempontjából és egyben természetvédelmi terület is, jelenleg közel 630 szarvas természetes lakóhelyéül is szolgál. Látképe számos híres művészt inspirált, valamint jónéhány film- és tévésorozat helyszíne is volt. A Richmond Park magában foglal néhány építészeti vagy történelmi műemléket. Ilyen például a White Lodge, amely korábban királyi rezidencia volt, jelenleg balettiskola (Royal Ballet School). A parkot 3 méter magas téglafal határolja, golfpálya és más sport és szabadidő létesítmények is találhatók a területén. A kapuk a gyalogosok és kerékpárosok számára a nap 24 órájában nyitva állnak, kivéve a novembertől februárig eső időszakot, amikor a parkot az esti órákban (este 8:00-tól reggel 7:30 -ig) zárva tartják. A motorkerékpárosok és személygépkocsik is keresztül hajthatnak a kijelölt útvonalon, de csak meghatározott időben.

Chinatown London 

London kínai negyede a 70-es évek óta a Soho mellett, a Gerard Street körül található. A környék kétnyelvű, rengeteg kínai étterem van itt, de gyakorlatilag minden üzletet (szupermarketek, ajándékboltok) is kínaiak üzemeltetnek. számos tradicionális kínai kapu, Apró pagodák, tradicionális kínai kapuk, a Gerrard Street kőoroszlánjai is keleti hangulatot teremtenek, ráadásul az utcák felett mindenütt kifeszített vörös lampionok és színpompás zászlók találhatók. 

Cardiff

Cardiff várát 1093-ban építették római romokra. A 19. századig Cardiff kis településnek számított, az iparosodás következtében viszont rohamos fejlődésnek indult, sorra nyíltak a szénbányák, a kikötő is ekkor épült. Az egyetem 1883-ra, a városháza 1904-re épült fel. A városi rangot 1905-ben kapta meg, 50 évre rá Wales fővárosa lett. Kihagyhatatlan látnivaló a városban a Bute Park és a Sophia Gardens, melyek minden nap reggel fél nyolctól este nyolcig nyitva tartanak, és ingyenesen látogathatók. A belvárosban látható Cardiff legfontosabb történelmi látnivalója, a kastély. Ezen kívül a sportrajongók is találhatnak maguknak látnivalót, az 1999-ben megnyitott Millenium Stadion Nagy-Britannia legnagyobbja és egyúttal Wales legmagasabb (93 méteres) épülete, nem mellesleg pedig a stadion környéke gyönyörű, tökéletes helyszín akár egy jó hangulatú sétára is. 

Loch Ness

A Loch Ness Skócia második legnagyobb tava. Inverness városától 16 kilométerre, délnyugatra található. Hossza mintegy 40 kilométer, maximális szélessége 2,4 kilométer, legnagyobb mélysége pedig 230 méter. 7,4 km³-es térfogatával az ország legnagyobb térfogatú tava; több víz van benne, mint Anglia és Wales összes tavában együttvéve. A tó a leginkább az állítólag benne élő Loch Ness-i szörnyről ismert, a látvány miatt viszont kirándulóhelynek is tökéletes és ki tudja, hátha  tényleg találkoztok olyannal, amit eddig soha nem láttatok. 

Edinburgh

Edinburgh Skócia fővárosa és második legnépesebb települése. A Dél-skót-felföld keleti partján található, a Forth folyó deltatorkolatának déli részén. A vulkanikus eredetű területen elterülő várost 626-ban alapította Northumbriai Edvin, és a 15. században lett Skócia fővárosa. A híres Edinburgh-i Egyetemnek köszönhetően a felvilágosodás korának egyik központjává vált. A történelem során számos esetben volt csaták színtere; kifosztották, egy része tűzvészben megsemmisült, de lakói kiemelt figyelmet fordítanak történelmi hagyatékuk megőrzésére, környezetük ápolására olyannyira, hogy 1995-ben az Óvárost és az Újvárost az UNESCO a Világörökség részévé választotta. Edinburgh élénk kulturális életének gerincét a szinte egész évben folyamatosan zajló fesztiválok adják, melyek közül kiemelkedik a minden év augusztusában megrendezett Edinburgh-i Fesztivál és az ehhez szervesen kapcsolódó The Fringe, ami a világ legnagyobb nemzetközi művészeti fesztiválja. A fesztivál eseményeken kívül a kulturális létesítmények sokasága kínálja programjait. Az UNESCO 2004-ben, a világon elsőként, Edinburgh-nak adományozta a City of Literature (Az Irodalom Városa) díjat. Legalább egy napot érdemes rászánni erre a városra, hiszen rengeteg látnivaló van: vár, Holyroodhouse-palota, Szent Egyed-katedrális, Skót Parlament, Skót Nemzeti Galéria és még rengeteg nevezetesség. Utóbbi Európa egyik kiemelkedő galériája, a képtárban többek között Raffaello, Tiziano, Tintoretto, Rembrandt, Gauguin, Monet, valamint a skót Ramsay, Reaburn és Nasmyth munkái is megtekinthetők.

Cambridge

Cambridge egy régi angliai egyetemi város Londontól körülbelül 80 kilométerre fekszik észak-északkeleti irányban. Cambridge a Cambridge-i Egyetem miatt a legismertebb, amely a híres Cavendish Laboratory-nak és a Cambridge University Library-nak is otthont ad, s amely a második legrégibb egyetem angolszász nyelvterületen, s egyben a leggazdagabb és legerősebb egyetem egész Európában. 1068-ban, két évvel Anglia térdre kényszerítése után Hódító Vilmos építtetett egy várat Castle Hillen. A jellegzetes Round Church, amit mindenképp érdemes megnézni, ebből az időszakból származik. Emellett A Cambridge-i Egyetemnek számos múzeuma van, amelyek ingyenesen nyitva állnak a közönség előtt is.

Lake District Nemzeti Park 

Ez a nemzeti park Északnyugat-Angliában, Cumbria megyében található. Itt van az ország legmagasabb pontja, a 978 méteres Scafell Pike, illetve e tájvédelmi területen helyezkedik el Anglia legmélyebb tava is, a Wastewater. Szót kell ejteni a Windermere tóról is, hiszen ez a leghosszabb tó a szigetországban, a parkban pedig összesen 16 nagy és sok-sok kisebb tó is található. A terület nemcsak vízben, hanem történelmi épületekben is gazdag, így mindenképpen érdemes meglátogatni. 

Balmoral Castle

A balmorali kastély Skóciában, Aberdeenshire megyében, a Dee folyó mentén, a Royal Deeside néven ismert területen áll. A birtokot Viktória királynő és házastársa, Albert herceg vásárolta, és mindmáig ez a királyi család kedvenc nyári rezidenciája. A kastélyt körülvevő terület generációról generációra szállva fokozatosan gyarapodott és jelenleg több mint 260 négyzetkilométer. 1987 óta a kastély képe szerepel a Royal Bank of Scotland által kibocsátott 100 fontos bankjegy hátoldalán és 2017-ben filmsorozat is készült a rezidenciáról. A kastély, amely II. Erszébet királyné nyári „lakja”, április és július között látogatható, 

+1 Winter Wonderland

Igaz, hogy csak télen látogatható (és sajnos 2020-ban nem is kerül megnyitásra), de ha ebben az évszakban látogattok Londonba, akkor a Hyde Park „karácsonyi vásárát”, a Winter Wonderland-et semmiképp ne hagyjátok ki, hiszen biztosan rengeteg élménnyel gazdagodtok majd. A következő téli forgatagot 2021 novemberére ígérik a szervezők.

A cikkben elhangzottakért felelősséget nem vállalunk. Ez a cikk nem feltétlenül tükrözi a mi álláspontunkat! Mivel szeretjük az elgondolkodtató, érdekes írásokat a Tiédet is várjuk szeretettel vagy ha szívesen megosztanád tapasztalataid, de nem erősséged az írás jelezd és egyeztetünk Veled akár egy interjút.  

Szólj hozzá