Minden Ami Külföld | Soha ne add fel! - Minden Ami Külföld
iranytu_feher
iranytu_feher
Minden ami külföld
  • minden-ami-kulfold-soha-ne-add-fel2

Soha ne add fel!

2018 óta tartanak egy nemzetközi világnapot, hogy rávilágítsanak a világ számára hogyan alakítsuk az elszántáság gondolkodásmódját, mely segít átvészelni az élet által elénk állított bármely nehéz kihívást.

Írta: Niki – Minden ami külföld

A “Soha ne add fel” világnapnak úgy gondolták, hogy a nyári szünet idején kell lennie, hiszen ekkor többet jönnek-mennek az emberek, több találkozót szerveznek, ünnepelnek, jobban élvezik az élet minden pillanatát. Az egész arról szólt és szól ma is, hogy hogyan motiváljuk és inspiráljuk magunkat és másokat.

Az ünnep indulását, augusztus 18-át Knokke város helyi (Belgium) vállalkozói hagyták jóvá. A dátum egybeesett Philippe Croizon francia úszó 2012-es teljesítményével, aki egyedi készítésű uszonyok segítségével öt kontinenst úszott át! Az úszó, aki egy áramütéses balesetben minden végtagját elvesztette, azt remélte, hogy teljesítménye mások számára is inspirációt jelent majd a fogyatékkal élők számára. Ezért ezen a napon olyan emberekről is emlékezzünk meg szívesen, akik sosem adták fel és elérték céljaikat. Támogassuk azokat, akik még mindig próbálják elérni és álmaik megvalósításának útján haladnak, csakis előre!

Philippe Croizon

Őt például valaki más teljesítménye inspirálta. És ez alakítja egy ilyen nap szellemiségét, ahol az embereket olyan kiemelkedő emberek teljesítménye és hozzájárulása inspirálja, akiknek élettörténete arra ösztönzi őket, hogy folytassák a küzdelmet, és soha ne adják fel!

Az Egyesült Államok 50 városában szinte azonnal nemzeti nappá nyilvánították augusztus 18-át: “Never give up day.” Hamarosan több más nagyváros is csatlakozott a közösség tagjaihoz, hogy együtt ünnepeljék ezt a napot. Manapság még mindig Amerikában és Kanadában a legelterjedtebb ez az ünnep de már más kontinensek országai is nyitottá váltak, hogy együtt ünnepeljék e világnapot.

“Annak az öt embernek az átlaga vagyunk, akikkel az időnk nagy részét töltjük!”

– Jim Rohn –

Ne adjam fel soha? Könnyebb mondani, mint megtenni!

Igen, ez így van, erre ha máskor nem is, ezeken a napokon biztosan rájövünk milyen nehéz is! No de had segítsünk Neked is elsajátítani ennek művészetét, hogy te se add fel könnyedén:

  1. Sose add fel, inkább tarts szünetet, hisz nem kell mindig gőzerővel haladni előre. Inkább több szünet legyen, egy lépés vissza, hogy meg tudd vizsgálni hol tartasz, hisz néha csak ennyire van szükség, hogy egy teljesen új perspektívát nyerjenek a dolgok. A pihenés olyan fegyver, amit sokan nem használnak!
  2. Motiváld magad! A motiváció elvesztése szörnyű, ezzel mindannyian tudunk azonosulni, de találd meg Neked mi segít és alkalmazd is! Ez lehet motivációs zene hallgatása, vagy olvasás, esetleg idézetek vagy akár egy jó beszélgetés valakivel. Vedd körül magad olyan emberekkel, akik rugalmasak, ez óriási különbséget és előnyt jelenthet!
  3. Pozitív hozzáállás kell, csak ez éri meg ebben a cinikus világban amiben élünk! Persze nem kell mindig vakon boldognak lenni, de próbálj meg mindig a jó dolgokra összpontosítani magad körül.
  4. Légy őszinte magaddal! Legtöbbször az a fő indok, hogy az emberek feladják, hogy nem akarnak őszinték lenni önmagukkal szemben. Légy őszinte azzal kapcsolatban, hogy érzel, ki vagy és mit akarsz. Mary Anne Radmacher is egyszer azt mondta, hogy “a bátorság nem mindig üvölt, néha az a halk hang a nap végén, amely azt suttogja: ‘Holnap újra megpróbálom’, már elegendő.”
  5. Sajnos számtalan olyan nemet mondó, ellentmondásos ember van, aki megpróbál majd elkedvetleníteni, de Te ne add fel! Ne hallgass rájuk, hisz az egyetlen, aki miatt feladhatod, az te magad vagy!

Hogyan tegyük szokássá és ünnepeljük a Soha ne add fel napot?

Csak rajtad áll, többféleképpen megünnepelheted! Az egyik legjobb dolog, amit ezen a napon tehetsz, hogy motiválod a körülötted lévő embereket, hogy ne adják fel. Azzal, hogy motivációs üzenetet küldesz mindenkinek, akit ismersz és szeretsz, nemcsak mások életében tudsz hatalmas változást elérni, de te is boldogabbnak és pozitívabbnak érzed majd magad. A másik módja, hogy motiváló történeteket olvasol olyan emberekről, akik nem adták fel: Albert Einstein, Bill Gates, Steve Jobs vagy épp Dr. Seuss.

Ünnepeljük és ösztönözzük hát egymást, az elszántságot a világ minden táján élő csodálatos emberben! A legőrültebb évek után nagyon büszkék vagyunk mindenkire, aki átvészelte ezeket a bizonytalan időket – azokra, akik új fejezetet kezdenek az életükben, nem tudván, mi vár rájuk.
Az év minden napján fenntarthatod ezt a jó szokást, és akár mobilalkalmazásokat is beszerezhetsz, amelyek minden nap küldenek neked egy motivációs idézetet, hogy erősítsék a lelked.

Szuperek vagytok! Soha ne adjátok fel!


Források:

https://www.nevergiveupday.com/
https://www.thetimes.co.uk/
https://www.facebook.com/NeverGiveUpDay/
https://www.daysoftheyear.com/days/never-give-up-day/

Szólj hozzá